Írta: Tóth Krisztina, illusztrálta: Hitka Viktória. Móra Könyvkiadó, 2015., 48 oldal   Szokatlan és szép szöveg a Tóth Krisztináé, amolyan igazmese. Bizonyos értelemben mese („a felnőttek mindig akkor mondják azt, hogy bizonyos értelemben, ha valami egyáltalán nem az, aminek nevezik”), mert az óvodás narrátor minden érzése, minden világberendezési kísérlete, a szöveg szigorú, mesei konstrukciója, egyáltalán az illusztrációk mind mesekönyvet ígérnek; bizonyos értelemben pedig kissé szelídített esettanulmány egy mellrákos anyukáról.   A témaválasztása nem kockázatmentes, még akkor sem, ha amúgy lelkesen üdvözlendő a gyerekirodalmi könyvek tematikai színesedése. Erős és jó irodalmi hangon megszólaló szöveg kell ahhoz, hogy a téma ne uralja a szöveget, s a lehetséges olvasatokat ne nyomja egyirányúan a kizárólagos érzelmi befogadás felé. Az egyedül elvárt és adekvát olvasói magatartás egy beteg anyukáról, mi több egy rákos beteg anyukáról szóló mű esetében (ahol ráadásul a gyerek nézőpontjából és hangján értesülünk az eseményekről) csak a megrendülés lehet – a szövegnek csupán a hordozó szerep marad, ha egyáltalán észreveszi valaki a szöveget a téma mögött.