Sokfélék vagyunk. Van, aki csak a mamájával vagy csak a papájával él, van, akinek barna a bőre és fekete a haja, van, akinek nem magyar az anyanyelve, és van, akinek más a vallása. Van, aki itt született, van, aki tanulni jön ide, és van, aki a háború vagy az éhínség elől menekül hozzánk. Van, aki nemrég érkezett, és még nem ért mindent. Ebben a könyvben nagyon sokféle gyereket ismerhetsz meg, de valamiben mind ugyanolyanok, mint te: szeretnek ünnepelni, játszani, jókat enni és odabújni esténként a szüleikhez!  Talán mesekönyv ez. De nem. Annál több Anja Tuckermann és Tine Schulz most megjelent, Sokfélék vagyunk című könyve. Hiszen a valóságról szól. Talán a képregényhez áll közel. Vagy mégse? Alig vannak benne buborékok. Tudod, amikben a mondatok lebegnek a szereplők feje mellett! Akkor képeskönyv? Olyasmi, hiszen sok benne a rajz. De még annál is több. Olyan könyv, amiből sok mindent megtanulhatunk. Mit is? Hogy sokfélék vagyunk? Hiszen ezt eddig is tudtuk! Ehhez nem kell könyv. Van köztünk szeplős, szemüveges, vörös, szőke, copfos, szelíd, vad, rossz és jó. A Bakospisti például rossz, a Kovácsírisz meg nagyon szép, szerelmes bele az egész osztály. Ők nincsenek a könyvben. Ők csak példák. Látod, még a példák is mennyire különbözőek tudnak lenni! A könyv arról mesél, hogy abban sem vagyunk egyformák, miért vágyunk el az országunkból: van, aki szerelmes lesz, más dolgozni akar, a harmadik menekül. Ilyen egyszerű ez. Elvégre sokfélék vagyunk. Ez mindenki tudja. Ennyi, pont. Kár rá szót vesztegetni! Ja, hogy ezt te érted, mégis félsz egy kicsit az idegenektől? Mert megvágnak, megharapnak, lenyelnek, megijesztenek, felfújnak, ki- meg elrabolnak? Igazad lehet, hiszen néhány felnőtt is erről beszél a tévében, erről ír az újságban, beszélget apu meg anyu munkahelyén. Sőt, még a szomszéd bácsi is ezt mondja, ha jön a hidegfront és fáj a háta. Ha nem jön, akkor mást mond, de azt is olyan csúnyán mondja, hogy nem írhatom le. Te meg közben arra gondolsz, ha megvágnak, megharapnak, lenyelnek, megijesztenek, felfújnak, ki- meg elrabolnak, akkor a kedvenc játékod kénytelen lesz árván álldogálni a sarokban, amíg be nem lepi a por. Hát tényleg ettől félsz? Hogy ne így legyen, ebben segít ez a könyv. Abban, hogy megértsd: a menekültek, a külföldiek nem mások, pontosan olyanok, mint te. Még az őseink is ugyanazok voltak. Egy afrikai család millió és millió évvel ezelőtt fogta magát, és elmenekült a hazájából. Mert féltek, melegük volt, aztán megint féltek, meg éhesek voltak, elfáradtak, meg tudom is én, mi volt még a bajuk. Azért nem tudom minden bajukat felsorolni, mert nem maradt fenn róla papír, de egy Word dokumentum sem a számítógépen. De volt bajuk rengeteg, hidd el! A lényeg, hogy eljöttek Afrikából, és benépesítették a Földet. A könyv erről is mesél. Az őseidről, akik ugyanolyanok, mint te. Vagy mint a kicsi Szemíra, aki azt meséli, hogy az éjszaka közepén repülők jöttek és bombát dobtak arra a szír falura, ahol ő és a szülei éltek. Hosszú utat tettek meg Németországig: ő közben átfagyott, félt, elfáradt, félt, éhezett, félt, elzsibbadt, félt. Az iraki I’mád, de még az eritreai Mehári anyukája is a háború miatt menekült el a hazájából. Ők is átfagytak, féltek, elfáradtak, éheztek. Hogy mások lennének, mint mi? Dehogy! Hiszen szinte mindegyiküknek volt kanyarója, vagy legalább torokgyulladása. Néhányuknak volt boltjuk, van honvágyuk, tüsszentenek, zenélnek, és talán kedvelik a savanyú uborkás, cukorkás, ketchupos tésztát. Vagy nem. Az igaz, hogy másképp beszélnek, mások az ünnepeik. De ezek nagyon szórakoztatóak tudnak lenni: van, ahol festéket dobálnak, máshol a haragosok kibékülnek, ha jön az ünnep. Erről is mesél a könyv. Ha elolvasod, nem csak tudod, meg is érted, hogy sokfélék vagyunk. Forrás: pagony.hu