Egy szép napsütéses reggelen Csiribí arra gondolt: ­ De jól esne egy kis forró csoki! Kár hogy Panka ma nem ér rá. Na sebaj. Főzök magamnak én! Csiribí összetört egy kis csokoládét, vizet öntött rá, és elhelyezte a bögrét az ablakpárkányon, hogy a nap felforralja. Csiribínek ugyanis nem volt tűzhelye.    Aztán leröppent a patakpartra, hogy fürödjön egyet, amíg elkészül a forró csoki. Olyan jó kedve volt, hogy alig fért a bőrébe. Ugrált, kurjongatott. Fél óra múlva éhesen, fáradtan röpült haza. Mindjárt az ablakhoz szaladt. ­   - Fúj! - ­ fintorgott Csiribí - ­ hát ez meg mi? Olvadozó csoki darabkák úszkáltak a langyos vízben… Csiribí dühösen nézett a Napra:  - Nem tudtad volna jobban megmelegíteni? Ki látott már ilyen forró csokit?   - Én nem szakács vagyok, ha nem tudnád - ­ sértôdött meg a Nap. - Nem értesz semmihez! - ­ mérgelôdött Csiribí.  Fogta a bögrét, és kiborította az ablakon, azzal hátat fordított a napnak, és duzzogva elvonult.   Pár perc sem telt belé, amikor kopogtattak. Jocó, a szomszéd mókusfiú és Mókusmama álltak az ajtóban. Mókusmama nagyon mérges volt.  - Mit művelsz, Csiribí? Kiborítottál valami barna ragacsot! Csupa folt lett a gyerekek ünneplője! -­ Kimosom ­ - mondta Csiribí szégyenkezve.  -­ De hófehérre ám! És estére száraz legyen! -­ zsörtölődött Mókusmama.   Csiribí fogta az ingeket, és a patakhoz repült. Keserves ábrázattal látott munkához, de lassacskán jobb kedvre derült. Újra fehéren ragyogtak az ingek. Sehol egy folt. Kifeszítette a legtisztább kötelét és felterítette az ingeket. ­ Kész is vagyok. Már csak a napnak kell megszárítania. - Szárítsad meg te magad ­ - szólt le a magasból a nap. ­ - Te mondtad, hogy nem értek semmihez. Azzal fogta magát, és egy felhő mögé bújt.   De Csiribí nem hagyta magát. ­ Idehívom a szelet, ő majd segít! A szél jött is. Hátára kapta Csiribít, és háromszor körbenyargalt vele a tisztáson. De hiába. A nap melege nélkül nem akartak száradni az ingek.   Csiribí hazasietett. ­ Talán még van időm egy szárítógépet eszkábálni! De hiába törte a fejét, hiába segített Jocó, Csiribí végül így sóhajtott: ­ Holnapra se fogok elkészülni, akárhogy sietek.   Csiribí most már nem tudta, mihez kezdjen. Elindult hát Panka tölgyfaházához, hogy a kis tündérlányt hívja segítségül.   Panka éppen áfonyás pitét sütött. Csiribí elpanaszolta, hogy járt. A mókusgyerekeknek este fel kéne venni az ünneplő ruhát, de a nap nem hajlandó megszárítani a vizes ingeket. Panka elgondolkozva hallgatta, végül felcsillant a szeme: ­ Előkeresem a furulyámat!   Kereste-kereste, de nem találta. Már egészen elkeseredett, amikor végre rábukkant a hangszeres ládikó legmélyén.  -­ Gyere, Csiribí, menjünk ki a tisztásra az ingekhez! Odakint Panka letelepedett a szárítókötél alá, felemelte a furulyáját, és belefogott a legvidámabb dalba.   Fújta-fújta a talpalávalót, hamarosan mindenki együtt járta a táncot. A Nap eleinte csak a szeme sarkából pislogott le a mulatságra, de ahogy nőtt a jókedv, ő is odafordult, és fényes sugaraival táncot lejtett a réten.  Amikor Panka végül leeresztette furulyáját, Csiribí megtapogatta a mókusgyerekek ingeit. ­ "Megszáradtak" - ­ jelentette Pankának vigyorogva. Aztán felnézett az égre, és hozzátette:­ "Köszönöm".   ­- Kísérj haza, főzök neked egy finom forró csokit ­ mondta Panka - és talpra szökkent.  - Aztán jól felforrald ám a vizet ­ - szólt le a magasból a Nap.   A két kis tündér felnézett az égre, a Nap pedig rájuk kacsintott, aztán lassan elindult, hogy nyugovóra térjen. Panka és Csiribí késő estig ücsörögtek a nagy tölgyfán, és vidáman iszogatták a forró csokit.