A világ legrövidebb meséi című könyv ugyanis két íróról meg egy illusztrátorról szól. Az egyik író kard gyanánt megfogta a kék lúdtollát, a másik író a piros töltőtollát, az illusztrátor meg egyszerre több ecsetet meg ollót pörgetett a kezében, mint a szamurájok. Aztán elkezdték egymást böködni meg csipkedni meg kaszabolni, és ahogy csattogtak a fegyverek, nem a kezek meg a lábak meg a fejek szakadtak, hanem a mesék. Úgy játszanak ezek a felnőttek, ahogy a gyerekek a játszótéren, és ebbe a játékba muszáj bekapcsolódni.   Még és még tovább, találjunk ki újabb legrövidebb meséket, mert mindig van egy ötlet, ami sokkal jobb, mint az előző! Mindjárt magába szippant a játék, a világ legrövidebb meséi pedig végtelen mesefolyammá válnak, mint azok az ötletszerű kis álmok, amik egymást váltják a fejedben reggelente. Majoros Nóra   Révész Emese - művészettörténész   Humor, irónia és képi invenció egyedi ötvözete emeli ki Molnár Jacqueline kompozícióit. Lackfi János és Ijjas Tamás szövegeivel kiválóan együttműködnek A világ legrövidebb meséihez készített grafikái, amelyek épp olyan szemtelenek, frissek és merészek, mint a meseirodalom sajátos paródiáiként is olvasható szövegek.   Külön elismerés illeti a kiadót, hogy ilyen mértékben bízott a pár soros mesékhez mellékelt kompozíciók húzó erejében. Merthogy a hazai gyakorlat még mindig azt mutatja, hogy az életkor növekedésével fordítottan arányos a képek száma. Mintha az olvasni tudás egyúttal a képek kisded birodalmának elhagyását is jelentené. A pár soros írások felváltva két szerző munkái, személyük azonosításában a szöveg változó színe segíti olvasót.   A színeknek és képeknek egyébként is szokatlanul nagy teret enged a Móra Kiadó kötete, hiszen arányaiban az oldalak mintegy kétharmadát Molnár Jacqueline kompozíciói uralják. Mindez a szokásostól eltérő olvasási metódust igényel a befogadótól, minthogy feltételezi hogy a nyelvi bűvészkedésben, abszurd humorban gazdag szöveget (ahogy a verseket) újra olvassa, ízlelgeti, miközben elidőz a hozzájuk lazán kapcsolódó képeken, kiélvezve a szavak és képek társításából születő különös ízkombinációkat.   Kevés olyan jól együttműködő szerző-illusztrátor párosa van a kortárs gyermekirodalomnak, mint Lackfi János és Molnár Jacqueline, akinek varázslatosan sokszínű kollázsai hasonló fesztelen játékossággal rendeződnek mesebeli lényekké, ahogy az író szózsonglőrködik, képtelenül valóságos mesevilágában. Molnár Jacqueline ezúttal inkább a szövegek lerögzítésében mint eloldásában segít, konkrét lényekké formálva a két zabolátlan író titán extrém mesemutatványait.   Jó példája ennek Ijjas Tamás meséje, aminek főhőse egy szúnyog, aki „barbár berkekben borongó, borbarát berberek vérebeinek vérereibe szúrt”, és akit épp olyan rutinos természetességgel kelt életre a grafikus, mint a szóról szóra a mese többi részét: a varázslatos textúrákból szőtt dzsungelt, benne a bennszülöttel, előtte pedig a csípős ellenségtől kissé megrémült vérebbel.     A tetszetősen modernista illusztrációk ügyesen megzabolázzák tehát a szertelenkedően csapongó, szemtelenül nonkonformista meséket, amelyek képeskönyvként immár valóban minden korosztály számára élvezetes kalandozást nyújtanak a szabad művészetekben.