Ekkor megpillantották egy házikót. Bekopogtattak az ajtaján, és beléptek. A szobában egy öreg embert találtak, aki megkérdezte tőlük, hogy mi járatban vannak? Miután mindent sorjában elmeséltek, az öreg útba igazította őket a legközelebbi városhoz, de megígértette velük, hogy neki is hoznak feleséget. A fiúk megköszönték az útbaigazítást, és folytatták útjukat. Szerencsésen meg is találták a várost, és addig jártak, amíg ráakadtak hat szép hajadonra, akik testvérek voltak, és hajlandóak voltak feleségül menni hozzájuk. Megkérték a legkisebbik leányt feleségül az öccsüknek, aki igent mondott, örülve, hogy nem kell elválnia a testvéreitől. Hazafelé menet el akarták kerülni az öreg embert, de az már várta őket az úton. Varázspálcájával kővé varázsolta őket, kivéve a legkisebbik leányt, akit magával vitt. A leányt reggeltől estig dolgoztatta, pihenésnyi időt sem adott neki. A leány minden munkát rendesen elvégzett, de egyszer, amikor úgy elfáradt, hogy még szuszogni sem tudott, megkérdezte az öregembert, hogy hogy tud ilyen szívtelen lenni. Erre az azt felelte, hogy a szíve el van rejtve. – Hol van hát elrejtve a szíved? – kérdezte a lány. – A párnámban van – felelte. A leány telehímezte a párnáját virágokkal. Erre megkérdezte az öreg, hogy miért teszi ezt? Azt felelte neki, hogy azért, hogy örvendjen a szíve. Elkezdett kacagni az öregember, és azt mondta, hogy nem is ott van a szíve, hanem az ajtófélfában. Ezután a lány az ajtófélfát díszítette fel virágokkal, de erre is csak azt mondta az öreg, hogy most sem ott van a szíve, hanem nagyon messze innen, egy palotába bezárva repdes egy madár. Az az ő szíve, mert azzá varázsolta el egy boszorkány. Eközben a legkisebbik fiú mind várta haza a testvéreit, de mivel azok nem jöttek, arra gondolt, hogy valami bajuk esett, és elhatározta, hogy a keresésükre indul. Jól feltarisznyált az útra, és elindult. Ment, mendegélt és ő is elért a nagy sűrű erdőbe. Éppen este lett, és mivel megéhezett, leült egy nagy fa alá, elővette ennivalóját, és azt mondta: aki éhes, tartson velem! Nagy csörtetést hall, hát megjelenik egy elefánt. Egy kissé megijedt, de azért meghívta vacsorázni. Miután jóllaktak, lefeküdt aludni. Reggel megint előveszi az elemózsiát, és azt mondja: – Ha valaki éhes, tartson velem! – Nagy suhogást hall, hát egy griffmadár száll le hozzá. – Engem hívtál? – Ha éhes vagy, akkor téged! Délben ugyancsak meghívta ebédelni azt, aki éhes, akkor meg egy orrszarvú jelent meg. Meg is ettek mindent, az orrszarvú elköszönt, a fiú pedig folytatta az útját, és estére megérkezett az öregember házához. Bezörgetett, és miután beengedték, illedelmesen köszönve éjjeli szállást kért. Rögtön megtetszett neki az a szorgos lány, aki hellyel kínálta, és jó vacsorával látta el. Vacsora közben elbeszélgettek, és a fiú elmondta a történetét. A leány rögtön mindent megértett, és azt tanácsolta a fiúnak, hogy kerekedjen fel, és próbálja meg elhozni az öregember szívét, mert csak úgy remélheti, hogy visszaszerzi a testvéreit. Alig pirkadt, a fiú el is indult. Ment hegynek fel, völgynek le, míg el nem érkezett egy magas hegyhez, amin egy nagy vár sötétlett. Rögtön tudta, hogy csakis ez lehet az a hely, amit keres. Nagyot sóhajtott, mert a várat egy széles és mély vizesárok fogta körül, amin ember át nem mehetett. Gondolta magában, milyen jó lenne most az elefánt, de alig gondolt rá, az már ott is termett, és úgy kiszívta az ormányával a vizet, hogy át tudott menni az árkon. Na, most már ott volt a vár kapujánál, és nekiveselkedett, hogy kinyissa az ajtaját, de bármint is erőlködött, az még csak meg sem moccant. Gondolta magában: bár itt lenne az orrszarvú! Ám alig mondta ki, az már ott is termett és egy pillanat alatt kifordította az ajtót a sarkából. Most már szabad volt az út befelé, be is ment a várpalotába, és meg is látta a madarat, de az olyan sebesen repült, hogy hiába kapkodott utána, még a közelébe sem ért. – Ha itt lenne a griffmadár – sóhajtotta. Abban a percben ott termett a griffmadár és elkapta a madarat, röptében. Odaadta a fiúnak, majd felvette a fiút a hátára, és elrepült vele az öregember házához. A leány örömmel sietett a fiú elé, és vitték az öreghez a madarat. Ez a melléhez szorította, a szív helyére, s lám, a madár szívvé változott. Amint az öregnek újra lett szíve, mintha kicserélték volna. Szétnézett, és amikor meglátta a kőszobrokat, azonnal elővette varázspálcáját, és megérintett vele őket. Rögtön visszaváltoztak fiúkká és leányokká. Az eddig cselédnek tartott leányt mint saját leányát adta feleségül a legkisebbik fiúhoz, dúsan megajándékozta, áldását adta rájuk, és úgy engedte őket útjukra. Midőn a hosszú út után hazaértek, még az apjukat is életben találták, aki szintén áldását adta rájuk, és talán még ma is élnek, s ha meg nem haltak. Forrás: Mesélj nekem - Testvérekről és barátokról