Csak elcincog nagy szomorúan az egérke, bebújt egy likba, a legény pedig továbbmendegélt. Addig ment, addig ment, hogy éppen a király városába ért. Egyenesen a király palotájának tartott, leült a kapu elejbe, s ott várta a jó szerencsét. Hát egyszer csak kijő a király maga, meglátja a legényt, még köszön is neki, s megkérdezi:  Mi járatban vagy, te szegény legény? - Én bizony, felséges királyom, életem-halálom kezedbe ajánlom, szolgálatot keresek, ha valahol találnék.  Azt mondja a király:  - Gyere csak be, te legény, van az udvaromban száz darab nyúl, ezeket rád bízom. Hajtsd ki a mezőre, de úgy őrizd, hogy el ne találjon veszni egy is, mert irgalmatlanul börtönbe záratlak!  Másnap reggel kihajtja a legény a száz darab nyulat, de bizony ahogy kiértek a mezőre, százfelé futottak. Haj, megszontyolodik a legény, még nézni sem mert a király palotája felé, megfutamodott, s hazáig meg sem állott. Elbeszéli otthon, hol járt, merre járt, mi minden történt vele. Előáll erre a második legény, hogy most már ő próbál szerencsét, s erősen köpte a tenyerét, hogy ő - tudom, istenem - megőrzi azt a száz nyulat, ha addig él is. Hanem az is úgy járt kivilágos világra, mint legidősebb. Az aranyos kútnál ő is leült falatozni, az egérke tőle is kért egy falást a hamuban sült pogácsából, de ő bizony nem adott. Aztán addig ment, míg a király városába nem ért, beszegődött a királyhoz, de ahogy első reggel kicsapta a nyulakat a mezőre, a száz nyúl éppen százfelé futott.  Hazament ez is nagy szomorúan, s most már a legkisebb legény cihelődött neki: hátha neki jobban vált a szerencse. Süt az anyja egy hamuban sült pogácsát, akkorát, mint egy jó taligakerék, s azzal elindul világgá. Megy, mendegél, s elérkezik az aranyos kúthoz. Amint ott eddegélne, csak elejbe fut az egérke, s igen szépen kéri, hogy adjon neki egy falás pogácsát, mert éppen tizennégy napja, hogy nem evett. - Jó szívvel, te kicsi egérke - mondta a legény -, úgyis talán nem kell sokáig ebből a pogácsából élnem.  Megköszöni az egérke, s azt mondja:  - No, te szegény legény, jótett helyébe jót várj. Két bátyádtól kértem már, egyik sem adott, de nem is volt szerencséje egyiknek sem.    Azzal befutott a likba, s egy kicsi kürtöt hozott magával.  - Ezt a kürtöt neked adom - mondta az egérke -, tedd el, még hasznát veheted.  - Ugyan bizony mit tudnék én ezzel csinálni? - kérdi a legény.  - Csak vidd el - mondta az egérke -, s akármi veszedelemben légy, fuvintsd meg, s minden rossz jóra fordul.  No - gondolta magában a szegény legény -, ha nem használ, nem is árt, elviszem magammal - s bedugta a tarisznyájába, továbbindult, s meg sem állott a király városáig s abban is a király palotájának kapujáig.  Megérkezik, letelepszik a kapuban, s hát egyszer jön a király.  - Mit keresel itt, te szegény legény ? - kérdezi a király.  Elmondja, hogy miben fáradozik: szeretne valami jó helyen szolgálatba állni.  - Éppen jó helyen jársz - mondta a király -, van száz nyulam, ezeknek egy ügyes pásztor kéne, mert eddig még nem akadt kedvem szerint való.  Egyszeribe kezet adnak, de király ugyancsak lelkére köti a legénynek, hogy el ne vesszen a nyulakból egy is, mert rögvest feneketlen börtönbe záratja!  Jól van. A legény másnap reggel kimegy a mezőre a száz darab nyúllal, de még meg sem szagolják ezek a füvet, ahány, annyifelé iramodik.  - Haj, haj ! Álljatok meg, hé! - kiállt a legény. - Mit csináljak most már? - Eszébe jut a kürt, előrántja, belefuvint, s hát a száz darab nyúl egyszerre megfordul, s úgy összefut, mint megannyi juh.  Látta ezt a király a palota tornácából, megcsavargatta a fejét, semmiképpen el nem tudta gondolni, hogy miféle ördöngös praktikával gyűjtötte össze a legény azokat a nyulakat.  No megállj! - gondolta magában. - Azért ma mégis hiányzik majd legalább egy a százból. Ha nem egyéb, próbára teszlek.  Mindjárt megparancsolja a szolgálónak, hogy menjen ki a mezőre egy zsákkal, s kérjen a pásztortól egy nyulat a király nevében.  Kimegy a leány, kéri a nyulat, de a legény azt mondja, hogy ő bizony nem ad, mert neki a szabadsága drága.  De így s de úgy - mondja a leány - vendégség lesz a háznál, s a király mindkettőjüket tömlöcbe vetteti, ha nem lesz nyúl az asztalon.  Amint így huzakodnának, honnét, honnét nem, csak ott terem a kicsi egérke, s odasuttint a legénynek:  - Csak adj oda egyet, ne félj, a többit bízd reám!  A legény hallgat az egérke szavára, fülénél fog egy nyulat nagy hirtelen, bedugja a zsákba, s a leány elindul vele. Abban a minutában csak felszökik az egérke a zsákra, s míg a leány százat lépne, kirágja a zsák végét, a nyúl kiugrik belőle, s úgy visszafut a többihez, mintha szemét vették volna. Az egérke pedig leszökött a zsákról, hirtelen felkapott egy nagy darab tehéntrágyát, s beledugta a zsákba a nyúl helyett.  Megy este a legény haza, betereli a száz nyulat a nagy kapun. Hát jő elejbe a király, dúl-fúl, hogy reng belé az udvar.  - Gyere csak, gyere, te kötélrevaló, mit küldtél te nekem a zsákban?!  Felel a legény:  - Én egy nyulat felséges királyom.  Hívják a szolgálót.  - Mit adott neked a pásztor, te leány?  - Nekem, felséges királyom, életem-halálom kezedbe ajánlom, igazán nyulat adott.  - Hm - mondja a király -, még ilyet nem ettem világéletemben, hát most már hol a nyúl?  Számlálják a nyulakat egyszer, kétszer, háromszor, de csak mindig száz jön ki.  - No, hallod-e, te szegény legény - mondta a király -, még ilyen pásztorom sem volt, hogy küldjön is nyulat, s ne is hiányozzék a százból. Hát mit kívánsz?  - Csak egy zsák pénzt, felséges királyom, mert nagy a szegénység otthon.  A király tüstént méretett egy istenes nagy zsák pénzt, hogy a legény tizenkét ökörrel húzatta haza. De bezzeg olyan erősen meggazdagodtak, hogy csudájára jártak messze földről.  Ma is élnek, ha meg nem haltak.