Már gyerekkorban is látható, hogy ki az, aki szeret bábozni, szerepjátékot játszani, és ki az, aki inkább egyedül babázgat, rajzolgat. Carl Jung az embereket introvertált ésextravertált személyiségtípusokba sorolta. Az introvertáltakra jellemző, hogy szeretnek egyedül lenni, a viselkedésmódjuk visszafogott, és inkább a magányos tevékenységeket választják. Az extravertált személyiség épp az ellenkezője: inkább másokkal szeret lenni, nyíltan kimutatja érzéseit, kedveli a társas helyzeteket.   Ebből következik, hogy inkább az extravertált típusú személyeknek való az olyan módszer, melyben nyíltan ki kell fejeznünk önmagunkat, az érzéseinket. Bár a bábozás pont az oldást hivatott elősegíteni, mégis mint módszer nem biztos, hogy egy introvertáltabb gyermeknek megfelelő. Nála inkább a rajzolás vagy más projektív módszer vezethet eredményre, hiszen az amúgy is szorongást keltő problémáját egy számára eleve kellemetlen helyzetben nehezebben tudja kifejezni, mint egy olyan módszerrel, mely jobban illeszkedik lelki alkatához.   A bábozás, mint diagnosztikai, terápiás módszer tehát az extravertáltabb típusú gyerekek számára jelent segítséget, hiszen eleve szeretik ezt a fajta tevékenységet, fel tudnak benne oldódni. De még az ilyen típusú gyerekeknél is gondot okozhat a módszer akkor, ha hiányosak a kézgesztusaik, a testbeszéd-kifejező eszköztáraik, mivel otthon nem kaptak mintát erre a kommunikációs csatornára, vagy nem gyakorolhatták ezt a fajta önkifejezést.   Ezen felül a bábozást, mint játékformát is ismerni kell ahhoz, hogy el tudjunk kezdeni ezzel a módszerrel dolgozni. Ha megvannak ezek az alapok, és a bábozás is már inkább játék és nem megtanulandó játékforma, el lehet kezdeni az igazi játékot, és terápiás eszközként alkalmazni az arra megfelelő lelki alkattal rendelkező gyermeknél. Ennek során felszínre hozhatók a tudatalattiba letolt problémák, azokat kijátszva megoldódnak a helyzetek. Ki tudunk alakítani probléma-megoldási stratégiákat, a jó elnyerheti méltó jutalmát, a gonosz pedig kezelhetővé, alakíthatóvá válik. Helyükre kerülnek a világ dolgai, és így a lurkó lelke is békét talál, harmóniába kerül. A bábozás további előnyei Eddig a bábozás diagnosztikai, terápiás lehetőségeiről volt szó, van azonban más előnye is, ami pedig a fejlesztésben rejlik. Éppen a nehezen megnyíló, befelé forduló, introvertáltabb gyerekek számára jelent jó gyakorlási és tanulási terepet, hogy a bábozáson keresztül fejlesszék kommunikációs, önkifejező képességeiket. A bábok mögé el lehet bújni, és ha azok esetlenebbek és butaságokat is művelnek, a gyerek védve marad mögöttük a lehetséges kinevetéstől, gúnyolódásoktól - ebbe a vásárba „csupán" a báb viszi a bőrét. Így meg lehet azt kockáztatni általa, hogy véleményt mond, ami esetleg nevetségessé válhat, hogy bólogat, nemet int, amikor a kisgyerek ezt nem merné megtenni. Ha a próbák során azt tapasztalja a kis lurkó, hogy semmi baja sem esik az ügyetlenkedő bábnak, akkor ő is ki meri próbálni azokat az elemeket, stratégiákat, amelyek az általa irányított bábnak sikerültek. A báb mögötti védelemben, kis lépésekben lehet megküzdeni a társas élet csoportban előbukkanó kihívásaival, kockázatos helyzeteivel. A cél az, hogy szépen lassan a báb mögül előjöjjön egy magabiztosabb, nyíltabb viselkedést megkockáztató gyermek, aki már ügyesen használja a kommunikációs eszközöket, fel meri vállalni és tudja kifejezni gondolatait, érzéseit. De ehhez szükség van a bábozás, mint játékforma ismeretére, szeretetére, és kifejezési módként való használatára.   Felhasznált irodalom: Sutton-Smith B. & S. (1986). Hogyan játszunk gyermekeinkkel (és mikor ne)? Budapest: Gondolat. Cole M. Cole S. R. (2006). Fejlődéslélektan Budapest: Osiris Kiadó  Carver C. S. Carver, Scheier M. F. (1998): Személyiségpszichológia Budapest: Osiris Kiadó