Hallja a király ezt a nagy zajt, s lemegy az udvarra: - Miféle veszekedés van itt? Azt mondja az egyik kertész: - Felséges királyom, itt annyi a gyöngyvirág, hogy már járni se lehet tőle. Nem tudunk választani, hogy melyik a legszebb. - Hol vagy, Palkó fiam? Gyere ide, legalább valami hasznodat vegyem, te tökmag! Hunyd be a szemedet, s válassz egy gyöngyvirágot! Be is hunyta a szemét, s csak úgy vaktában odanyúlt. S hát tudjátok-e, egy olyan szép gyöngyvirágot húzott ki, hogy annak minden szeme tiszta gyémánt volt. - Ki hozta ezt a gyöngyvirágot? Jöjjön ide! - Felséges királyom, én hoztam Tündér Ilona kertjéből – mondta egy öregasszony. - No, el is ülteted akkor te, s ott is maradsz őrségben, nehogy valaki ellopja! - Felséges királyom, csak azt kérem, hogy Palkót adja ide mellém! A király nem bánta. Az öregasszony elültette a sírra a gyöngyvirágot, s őrizte is, mint a szeme világát. Hát egyszer ahogy őrködnek, őrködnek, az öregasszony azt mondja: - Palkó, én egy kicsit elszenderedem, te addig őrizzél, nehogy elvigyék a gyöngyvirágot! - Dehogy viszik el! Aludjon nyugodtan, öreganyám! S hát ahogy ott őriz Palkó, egyszer csak honnan, honnan nem, ott terem egy törpe emberke. - Jó estét, Palkó! Tudod-e, milyen gyöngyvirágot őrzöl itt? - Hát tudom hát, egy gyöngyvirágot, Tündér Ilona kertjéből valót. - Törpeországnak leánya ez a gyöngyvirág. Úgy tudd meg! Mert Tündér Ilona egyszer ott járt Törpeország királyánál, s a leányát erőst megszerette. Addig könyörgött, hogy adja neki oda egy hétre, kettőre, hogy odaadta. Tündér Ilona irigykedett a szépségére, s addig bántalmazta a leányt, hogy az annyit sírt bánatába, hogy meghalt. Aztán eltemették, annak a sírjából nőtt ki ez a gyöngyvirág, s megszólalt. „Vigyetek engem oda, arra a sírra, amelyik anya annyit sírt a törpe fia miatt, mint én". Ezt meghallotta az öreg dajka, kihúzta a gyöngyvirágot, s elhozta ide. De meghallotta ezt Tündér Ilonának a dajkája is, s elárulta neki. Most Tündér Ilona addig nem nyugszik, míg a virágot vissza nem lopja innen a sírról. - No, csak jöjjön, majd én elintézem! – vágta rá Palkó. Azzal a törpe emberke lába közé kapta a szakállát, s úgy elburungozott, mintha ott se lett volna. Hát gondolkozik Palkó, virraszt. Egyszer csak surrogást, burrogást hall. S hát tizenkét tündér termett ott. Közrefogták Palkót, s hívták táncolni, gondolták, hogy elbolondítják, s valamelyik a gyöngyvirágot a sírról ellopja. De Palkónak is volt ám esze! Oldalba lökte az öregasszonyt, s azt mondja: - Keljen fel, öreganyám! Itt vannak a gyöngyvirágért! Felkelt az öregasszonyt, sipp-supp a tündéreknek. - Pucoljatok el innen! - s azzal jól oldalba verte a tündéreket, s azoknak a gyöngyvirág nélkül kellett visszarepülniük Tündérországba. Ott jelentik Tündér Ilonának, hogy nem hozták el a gyöngyvirágot. Volt neki egy hétlábú lova, arra felült, s elindult. Hát ahogy Palkó őrködik, egyszer csak hall valami hangot. - Palkó! Úgy érzem, hogy nemsokára elvisznek, jő Tündér Ilona! Egyszer csak a gyöngyvirágból kipattant egy olyan szép csodálatos törpe leány, hogy a napra lehetett nézni, de rá nem. - Hej, Palkó, Palkó! Ha itt volna az én pillanagós hintóm, hogy el tudnánk most repülni vele! – mondta a királykisasszony, mire abban a szempillantásban odarepült hat pillangó egy szép hintóval. - Jössz-e velem, Palkó? - Hogyne mennék! El se maradok tőled! Vágtattak felfelé, a magas ég felé vágtattak. Egyszer azt mondja a királykisasszony: - Nézz vissza, Palkó mit látsz? - Jaj, az Tündér Ilona! Csak utol ne érjen! Mennek felfelé, rettenetesen repülnek, s hát ahogy repülnek, egyszer egy nagy, nagy láng csapta meg Palkóék hátát. - Jaj, utolér Tündér Ilona, a lova olyan tüzet fúj, hogy idáig ér a melege! Jaj, jaj, csak érjünk fel egészen a nap közé, a csillagok, a hold közé, nem lesz ott neki hatalma! Hát amikor felérnek Törpeországba, akkor volt csak igazán öröm! Úgy örvendett a király, hogy meglátta rég elveszett leányát, hogy ölelte-csókolta. De még Palkót is. Egyből azt mondta, hogy feleségül adja hozzá a királykisasszonyt, ráíratja az egész birodalmát, s megteszi királynak. Meg is tartották a lakodalmat. Húj, de ott mennyi törpe volt! Hát egyik szebb volt, mint a másik! Így éltek boldogan, s még most is élnek, ha meg nem haltak. Forás: Mesélj nekem - Törpékról és manókról