Nem is találkoztak még. Ez a mese nem ott kezdődik, hogy éldegél a három testvér, és nagy kalandokra indulva elválnak egymástól.

Ez a mese ott kezdődik, hogy találkozni szeretnének. Ez a mese nem tündérmese, mert nincs benne tündér. Sajnos, mert egypár dolgot jól elrendezhetne, ha volna. Ez a mese nem is boszorkánymese, mert nincs benne boszorkány. Jobb is így, csak még gonoszabb dolgok történnének, ha még boszorkány is volna! Ez a mese egy csodamese. Úgy fűződnek fel egymás után a csodák, mint a gyöngyök, és amikor elfogy a szál, már csak össze kell jól kötni, és készen van. Egyik csoda a másik után. Nem győzünk csodálkozni!

Leírom ezért én Szaszka, Csabó és Gigi helyett a meséjüket, szóról szóra, csak az igazságot, ahogy megtörtént. A valóság be tud néha csapni, de a csoda, az mindig igaz, annak lehet hinni.
És érdemes is!

Szaszka hatéves. Amikor még csak öt volt, könnyen becsapták, és jobban félt a sötétben. Most már bátrabb, és furfangos is.

Csabó ötéves. Amikor még csak négy volt, azt hitte, végtelen nagy a gyerekotthon kertje, nem is lehet egy nap alatt körbejárni. Most már három perc alatt körbefutja, és aztán unatkozik.

Gigi négyéves. Amikor még csak három volt, arra nem is emlékszik. De most már megjegyez mindent, és majdnem mindent megért. Például megérti, hogy van anyukája, akkor is, ha nem emlékszik rá.

Csabó is megérti, hogy van anyukája. Azt mondja, a születés miatt muszáj, hogy legyen, mert minden és mindenki születik valakitől.

A gyerek is, a gondolat is, meg a nagyon jó ötletek is.

Szaszka szerint nem olyan rettenetesen fontos, hogy legyen anyukája, de azért jó lenne valaki, aki megértené őt. És az sem lenne baj, ha néha megmondaná, mit csináljon, mert egy ideje már mindent magának kell kitalálnia.

Csabó tudja, hogyha nem a gyerekotthonban élne, akkor néha nem kéne reggel reggelizni, sötétedés előtt lefeküdni, hanem lehetne egészen másként, és valami ilyesmi lehet a szabadság. Vagy olyan, hogy kimehetsz a betonútra a rollerral.

Gigi úgy hallotta, hogy egy anyának meg egy apának nem is kell mindig szót fogadni, és ezt szívesen kipróbálná, mert nem tudja, hogy milyen érzés lehet.

Gigiék háza nagy, és sokan laknak benne. Egy nevelőmama, aki mindenkiről gondoskodik, talán nem is alszik soha, és gyerekek: kisebbek és nagyobbak, néha több, néha kevesebb. Gigi nem emlékszik rá, hogyan került ide. Neki csak Szaszka mondta, hogy nem itt született, mert itt senki sem születik, mindenki csak idekerül.

Csabó háza még nagyobb, és még több gyerek van benne. Meg nénik, akik nem laknak ott, hazamennek máshová, amikor lejár a munkaidejük. Gyerekotthonnak hívják. Egy otthon a gyerekeknek, de nem otthon a felnőtteknek. Csabó sem emlékszik rá, hogy mikor került ide, de látta már, ahogy más gyerek idekerül, és pár napig sokat sír. Úgy gondolja, vele is valahogy így lehetett.

Szaszka háza nagy, de a szobája nagyon kicsi. Kicsi rajta az ablak, és nincs szinte semmije. A nevelőmama és a nevelőapa gondoskodik mindenkiről, vagyis ők mondanak meg mindent. Szaszka sem emlékszik rá, mióta él itt, de az lehetetlen, hogy örökre itt maradjon, mert azt nem lehetne kibírni. Azt szokta álmodni, hogy ez a ház nincs is az utcában, mert ahol ilyen rossz, azt jobb lenne lebontani. Elképzeli, hogy együtt laknak Gigivel meg Csabóval egy nem túl nagy szobában, az is elég lenne. Ő még rendet is tudna tartani benne, ha egy kicsit a testvérei is segítenének, de nem lenne könnyű, mert csak színes ceruzából is hétszázhetvenhét lenne.

Csabó azt szokta álmodni, hogy a gyerekotthon kapujában páncélos lovagok állnak őrt, és felnőttet csak akkor engednek be, ha annak a szívében még maradt valami gyerekkori. Annyi legalább, hogy felteszi néha a lábát az asztalra, vagy örömmel saraz.

Azt szokta képzelni, hogy Szaszkával meg Gigivel parkokban csavarog, és villamossal mennek haza, és amikor hazaérnek, az anyukájuk a lányoknak cukorkát ad, neki meg hol egy rugót, hol egy csavart, és időnként mérőszalagot, amiből neki akkor már egy egészgyűjteménye van.

Gigi azt szokta álmodni, hogy kisbaba, és egy fán lóg egy kosárban, amiben ringatózik, és ha sír, kiveszik onnan, és ölben viszik. Azt szokta képzelni, hogy Szaszkával és Csabóval lakik egy szobában, amire Szaszka kiírja majd, hogy „Senki se zavarjon!”, de néha bekopog az anyukájuk, és elnézést kér a zavarásért, de kisült a mákos pite, és pont most langyos.

Kedves Gyerekek és Felnőttek!
A csodamesékben az álmok valóra szoktak válni.
Valahogyan.

Perpetuum mobile

De ezen nem kell csodálkozni, ott semmit se tudtak rólam, azt sem, hogy félek a sötétben, meg a hajvágástól. Persze, hogy ezt az örökmozgót se tudták jól.