AZ OLVASÓVÁ NEVELÉS PSZICHOLÓGIÁJA ÉS PEDAGÓGIÁJA 

ÓVODÁS KORBAN

   A gyermekkor évei azok az esztendők, amikor a szív a legérzékenyebb, leghajlékonyabb.

Amit oda elültetnek, azt aligha lehet valaha is onnan kipusztítani.

(J. F. Oberlin)

&

Gyerek is, felnőtt is, ma is, régente is, mindenkor szomjúhozta a mesét.

A mese tehát bizonyos fokig, mondhatni lelki szükség.

(Nádai Pál)

&

Mesével indul az olvasóvá nevelés.

Nem lesz jó olvasó az, aki nem hallgatott elég mesét.

(Vekerdy Tamás)

&

A mese az az ábécéskönyv,

amelyből a gyermek megtanul a saját lelkében olvasni.

(Bruno Bettelheim)

&

   Mindennapi kenyerünk a mese.

Aki nem jutott hozzá, egész életére károsodik.

(Nagy Attila)

&

 Ahhoz, hogy az ember bátran és vidáman kiléphessen a hideg téli utcára az kell, hogy előzőleg jól felmelegedhessék a szobában.

   Aki hideg szobából lép ki, az utcán is fázik.

(Hermann Alice)

&

Mint gyermek, aki már pihenni vágyik

és el is jutott a nyugalmas ágyig

még megkérlel, hogy: „Ne menj el, mesélj” –

(így nem szökik rá hirtelen az éj)

s míg kis szíve nagyon szorongva dobban,

tán ő se tudja, mit is kíván jobban,

a mesét-e, vagy azt, hogy ott legyél…

(József Attila)

&

   A mese lényegében saját kalandja annak, aki átéli:

aki költötte, aki elmondja, aki hallgatja.

(Horváth Gabriella)

& 

   Váljunk a mesemondás idejére magunk is gyermekké!

Éljük át a mesét, adjuk elő színesen, kicsit dramatikusan!

   Játszunk bátran magunkkal, gesztusainkkal, mimikánkkal!

Soha nem lesz kisebbé, soha nem veszít tekintélyéből az a felnőtt,

aki kicsivé, gyermekké is tud lenni.

   Meséljünk olyat, amit megért, ami pozitív tartalmakat hordoz,

amiben helyes viselkedésmintákat továbbíthatunk.

(Zila Péterné)

&

 Olykor nem is arra van szükség, hogy a mese „szóljon” valamiről, hanem arra, hogy a „mesehang” felidézzen valami kellemes élményt, melynek hatására a legelviselhetetlenebb helyzet is feloldhatóvá válik.

(Boldizsár Ildikó)

&

   A gyermekkornak két tündérvilága van: a cselekvés síkján a játék, szellemi síkon a mese. Milyen odaadás, mennyi mindenről megfeledkező áhítat ül ki a mesét hallgató gyermek arcára…

Az önfeledt boldogságnak, a figyelő ámulatnak ezt a teljességét később már sohasem, vagy az életnek csak egész ritka perceiben éli át.

Csodálkozhatunk-e, ha legtöbb anya szívesen mesél gyermekeinek?

   A mese különösen közel hozza őket egymáshoz: mintha megosztanák a varázslatot, mintha együtt röpülnének a griffmadár hátán…

   Csak sajnálni lehet azt az anyát, aki ezt az örömet megtagadja magától. Az igazán sajnálatra méltó persze az a gyermek, aki mese nélkül vagy mesét ritkán hallva nő fel.

(Hermann Alice)

&

A gyermek lelke tiszta lap.

Gondold meg, mivel írja tele a könyv, amelyet kezébe adsz.

(Móricz Zsigmond)

& 

   A mese és a vers mindig a gyermek valóságos lelki és érzelmi színvonalán fejti ki hatását.

Hogy egy gyermeknek egy adott életkorban melyik mese a legfontosabb, teljességgel attól függ, hogy éppen hol tart a lelki fejlődésben, hogy éppen milyen problémák foglalkoztatják leginkább.

(Bruno Bettelheim)

& 

   A kisgyermeknek a vers iránti fogékonysága azon alapszik, hogy a ritmus és a hangzás, amely megragadja, ugyanahhoz az érzékletes, érzelmekkel átszőtt, élmény közeli sémához tartozik, mint a mozgás, amelyet helyettesít és a hangulat, amelyet kifejez.

(Mérei Ferenc)

AZ OLVASÓVÁ NEVELÉS PSZICHOLÓGIÁJA ÉS PEDAGÓGIÁJA 

KISISKOLÁS KORBAN

   „A könyvekben minden benne van.

Az ember azért olvas, hogy érezze az életet,

hogy életre keltsen a maga számára olyan dolgokat,

amelyeknek létezéséről addig nem tudott.

Az olvasás maga az élet.”

(Adam Kennedy)

   „Mindenképpen törekedni kellene az élményszerűség fokozására, az egyéni asszociációk, magyarázatok, az egyéniség, a személyiség fokozott érvényesülésére, mert az irodalom, az olvasás presztízsének csökkenése feltehetően a hagyományos módszerekkel már nem állítható meg.

   A család kultúraközvetítő szokásokat, vélekedéseket, ízlést alakító és átadó funkcióját kellene a közoktatási és közművelődési intézményrendszernek sokkalta komolyabban vennie, és céljai eléréséhez partnerként elsősorban a családokat megnyernie.”

(Nagy Attila)

   „Olvasónak nem születik az ember; az olvasóvá válás nevelési folyamat eredménye, s itt kell keresni a baj okát. Nem éri a gyerekeket kellő számban olyan hatás, amelyre igazán elkezdenének olvasni. Ki a hibás? A szülő? Aki a kezdetek kezdetén nem mesélt eleget a gyerekének, mert nem ért rá? A pedagógus? Aki a tanterv előírásainak teljesítése közben képtelen volt időt szakí­tani arra, hogy olvasásra ösztönözze a tanulót? Ne a bűnöst keressük, hanem a megoldást!”

(Tóth Tibor)

   „Az olvasással kapcsolatos gondok gyökerét a motiváció hiányában látom, de állhat a háttérben – többek között – az olvasási technika gyakorlatlansága, vagy az olvasás örömének nem ismert érzése is. Nem szeretném a tanulással és a közléssel kapcsolatos problémákat egyszerűsíteni vagy besűríteni néhány okra, viszont azt tapasztaltam, hogy az itt és most a megfelelő könyvek kézbe adásával kellő motivációt érhetünk el a további munkához.”

(Stéfely Zsuzsanna)

   „A szövegértés tanítása, illetve a tág értelemben vett olvasástanítás eléggé hiányzik a magyar iskolából. Mit értek ezen? Egyrészt azt, hogy sok helyen azt gondolják, az első négy évben kell megtanulni olvasni, miközben szerintem ez legalább nyolc évig tart, de lehet, hogy tovább. Az olvasás egyre fejlettebb és magasabb összetételű szintjeire gondolok. A szövegösszefüggések megértése, mint tudatosan és módszeresen gyakorolt elem nem eléggé kidolgozott a mai felső tagozaton.”

(Arató László)

„Az olvasás tanulásában különböző fokozatok vannak, s nem lehet azt mondani, hogy a negyedik év végére egyszer s mindenkorra meg tanult a gyerek olvasni. Nemcsak az olvasás sebességéről van szó, hanem a szövegegységek megértésének differenciáltságáról, az ebből következő reflektivitásról, a kritika felmerüléséről is. Ezek is az olvasáshoz tartoznak.”

   „A nem olvasás tényénél drámaiba a helyzet, ha arról beszélünk, hogy alig van kapcsolat szülő és gyerek között. Egyre kevesebbet beszélgetnek egymással, szinte egyáltalán nincsenek történeteik egymás számára idő és sokszor szándék híján. A több generáció együttélése ma már ritkaságszámba megy, ezért a nagyszülők meglehetősen ritkán mesélnek anekdotákat, mondókákat, énekeket vagy bármilyen történeteket az unokáiknak… Ezek korábban szerves részei voltak a gyerekek életének, és meghatározók fejlődésük szempontjából.”

   „Egyre több szülő az óvodától és az iskolától várja el, hogy a tudáson kívül az életre is nevelje gyermekeiket. Elvárják, hogy az állami intézményekben sajátítsák el a legalapvetőbb normákat, szokásokat, hogy például kinek hogyan kell köszönni, hogyan kell rendesen enni, és sorolhatnánk. Pedig az alapvető minták és attitűdök már az óvodás kor előtt kialakulnak. Ráadásul nem egy olyan óvodáról hallottam, ahol a gyerekeket leültetik a videó elé, mert addig is csöndben vannak.”

   „Az lenne jó, ha a gyerekek választhatnának három-négy könyv közül, hogy melyiket olvassák el szívesen. A legfontosabb mégis az, hogy az olvas­mányélmény ne egyszerű, megoldandó feladattá váljon, hanem minden diák azt a mondandót szűrje le egy-egy könyvből, amit az olvasmány jelent számára, vagyis az egyéni értelmezések, valamint azok megvitatása ugyancsak szerepet kaphasson az osztály falain belül.”

(Nagy Attila)

  „Tudomásul kell venni, hogy megváltozott a világ, a mai gyerekeknek unalmas elolvasni Verne többoldalas ismeretelméleti leírásait, és távol áll tőlük Jókai nyelvezete. Több gyerek megkeresett azzal, hogy mit olvasson a Harry Potter után. A nagyobbaknak Szerb Antal Pendragon legendáját aján­lottam, falták az oldalakat. A baj az, hogy nem tanítjuk meg a gyerekeket ren­desen olvasni, pedig manapság lehetetlen e nélkül eligazodni az információ­áradatban.

   Az olvasástanulás egy készség elsajátítását jelenti, nem pedig osztályzattal értékelhető tudásét. Azt pedig a tapasztalat bizonyítja, amint a gyerekek megérzik, hogy egy-egy könyv megoldási technikákat adhat az élethez, és ugyanazok a kételyek, problémák foglalkoztatnak másokat is, mint őket, máris fogékonyak lesznek az olvasásra.” 

(Boldizsár Ildikó)

   „Amelyik gyerek szeret olvasni, annak tágul a világképe, kimutathatóan mélyebbek az emberi kapcsolatai, és jóval nagyobb empátiával rendelkezik, mint nem olvasó társai.”

   „Az olvasásnak gyönyörűséget kell szereznie, és nem gyötrelmet okoznia.”

(Ranschburg Jenő)

 „… az olvasóvá nevelés első számú felelőse tehát maga a szülő, aki nem csak azzal segítheti elsősorban a folyamatot, hogy példát mutat (az olvasás és a könyvek szeretetére, tiszteletére), hanem azzal, hogy mesél. A meséléssel észrevétlenül megtaníthatja a gyermekét arra, hogy képes legyen koncentrálni, figyelni mindarra, amit hall. Ez később az olvasásnál és a szövegértésnél is alapkövetelmény lesz…”

(Boldizsár Ildikó) 

    „Az embernek nem az a dolga, hogy minden ismeretet a fejébe tömjön, hanem hogy tudja, mikor, milyen információra van szüksége, és ezt honnan és hogyan szerezheti meg.

A tanítás pedig nemcsak ismeretek átadását jelenti, hanem a gondolkodásra nevelést is.”

(Szent-Györgyi Albert)

Egész életre szóló útravaló az olvasás képessége. Eszköz a tanulásban, az önművelésben, az értékes kikapcsolódásban, de még a kapcsolatteremtésben is.

Aki olvas, soha sincs egyedül, hiszen tanúja és részese, sőt újrateremtője az emberiség kulturális örökségének...

 „A könyvben nem is az az érték, ami le van írva,

hanem amit kiolvasunk belőle.

Minden szó arra való, hogy megindítson bennünk egy folyamatot…”  

(Kosztolányi Dezső)