Kultúrlény   Kiss Ottó Szusi apó sorozatának első meséje a Szusi apó erdőt jár. Szusi apó nem más, mint egy öreg remete, akinek karórája van, mobiltelefonnal rohangál, az erdőben lakik, rózsatermesztésből él, és mindenfelé szórja szét a bölcsességeit. Már ha azok, azok. „Kis idő múltán meglátta a tölgyest. Tudta, nemsokára útelágazáshoz ér, mint már annyiszor életében.  Most is a járt utat választotta. Azon haladt tovább.  Bár abban biztos volt, hogy minden út mutatja a személyes sorsot. Az úton pedig mindenki megtalálja a neki szóló üzenetet. Csak figyelni kell a jeleket. Mert a megtalálást mindig megelőzi a keresés. Ezért a megtalálás egyben keresés is. De nem minden keresés megtalálás.  Így gondolkodott a bölcs mester.” Ebben a mesében Szusi apó életútjával ismerkedhetünk meg; a mérföldkövekkel, fordulópontokkal, fontosabb pillanatokkal, amelyeket egy erdei séta alkalmával emlékek garmadával elevenít fel. Találkozhatunk a gyerek Szusi apóval abban az időben, amikor faluról a nagyvárosba költözött és hiányoztak neki kedves háziállatai, amelyeket mind ugyanúgy nevezett el, kedvenc könyvének főhőséről, Misó pingvinről, azzal a felkiáltással, hogy az állatok egyenlők. Ekkor kezd megvilágosodni is, és rájön, hogy „Van úgy az életben, hogy az ember egyedül marad a problémájával.”, főleg ha az arról szól, hogy a tudakozót szeretné megkérdezni, hogy „élnek-e a nagyvárosban háziállatok”. Aztán találkozunk a fiatal Szusi apóval, amikor számtantanárnak készül, majd kutyát szeretne, hogy magányát enyhítse, később, amikor szakács lesz egy keleti étteremben, és a szusi készítésbe tanul bele. Itt ismeri meg a feleségét is, megnősül, gyerekei lesznek, azok is felnőnek és kirepülnek, ő pedig kiköt az erdőben. „Évekkel később, már fiatalon – de még éretlenül – számtantanárnak készült, mert úgy gondolta, a szám a világ alapja. Minden az ősi egyből származik, a világ csak azt osztja és azt sokszorozza. Aztán megértette, hogy a nagy számok bűvöletében az ember jelentéktelen törpévé zsugorodik, és ekkor újra megvilágosodott. Visszatért ő is az egyhez.” Ami biztos, hogy Szusi apó időnként nem százas. Zennek lehet, hogy zen, de a bölcsessége vitatható, még akkor is, ha minden egyes megvilágosodása után jön egy sokat hallott szállóige vagy gondolat, amolyan instant Coelho módon. Ilyenkor a világ egy újabb közhelyig ismételt mondattal lesz gazdagabb, mint például „Az út a cél.”vagy „Az ember, míg egyedül van, saját magát szereti.” De azért nagyon jó gondolatmenetek és eszmefuttatások is találhatók a kötetben. „Később elmerült a számokban, a mértani alakzatokban, végül a halmazelméletben. És ekkor hirtelen újra megvilágosodott! Lelki szemével megpillantotta azt, amire most a legjobban vágyott: a jó hírek halmazát! De balszerencséjére az éppen egy üres halmaz volt.” Természetesen a humor sem hiányozhat a szövegből. Amolyan kicsit fanyar, ironikus szarkasztikus, de tényleg csak enyhén, mert amúgy az egész történetet egyfajta méla, álmos derű veszi körül, ami nagyjából Szusi apó kissé nosztalgikus visszaemlékezéséből fakad. „Szusi apó eltűnődött. „Lehet, hogy így kell bevégeznem?” Ez is olyan, akár a sakkozóknál: az igazi mesterek sohasem játsszák végig a vesztes partit.” Azért vannak itt még kérdések, amelyek elé állított minket a szerző. A gyerek Szusi apó, ha van otthon telefonjuk, akkor miért megy el a legközelebbi telefonfülkéig, hogy a tudakozót felhívja, mikor otthon csak meg kell várnia, míg anyja befejezi a telefonálást? Bár talán a válasz ebben rejlik. „Mert a nagyvárosban az egyik legeslegjobb találmány a telefonfülke és a tudakozó volt.” A könyv egyik részében, van egy erős utalás az Állatfarmra, az orwelli minden állat egyenlő szentenciára, és eközben éppen Misó malacot csodálhatjuk rózsaszínűen, dróttal az orrában, „nehogy bele tudja dugni a konnektorba, mert akkor megrázza őt az áram”. A másik nagy kedvencem a délutánonként a kerti csappal beszélgetést folytató kecske. Kíváncsi lennék arra, hogy miről folyik a diskurzus.  “– Csak SMS-em jött – állapította meg most a mester, aztán megnyomott egy gombot a készüléken, és már olvasta is az üzenetet:  „Mától bankjegykiadó automatáknál is rendelkezésedre állunk! Töltsd fel magad!”  Szusi apó elmosolyodott. Nagyon tetszett neki a telefonüzenet. Ezért, csak úgy magától, megint megvilágosodott.  Látszólag egyedül van a világban, és örült, hogy ennek ellenére még sincsen egyedül ott.” Megcsillan a mesében a zöldszemlélet, a természetvédelem és azegészségvédelem is. Szusi apó ügyel arra, hogy sétái alatt ne lépjen nemes növényre, bogárra, élő ágra, hogy ne zavarja meg a természet rendjét. Máskor gombászás közben (nyugi, csak őzláb!;) talál egy eldobott cigarettásdobozt, rajta fekete felirat, „A dohányzás halált okozhat.” Elteszi a táskájába, hogy majd otthon kidobja a szemetesbe, de először még azon gondolkodik, hogy hogyan tudná újrahasznosítani. A történet befejezése nagyon kurtán furcsa lett. Tulajdonképpen nincs is befejezve, mintha elvágták volna a mesefonalát, a szerző megunta volna az egészet, és gyorsan odakanyarintott a végére egy lezárónak szánt mondatot. Hogy Szusi apó meddig rekedt az erdőben, arról sajnos nem szól a fáma… Mivel van a sorozatnak második része, tudjuk, nem kell érte izgulnunk, valahogy megmenekült. „Mi, bölcsek sohasem szállunk fel, de amikor az élet nehéz súlyokat rak ránk, a tekintetünket mégis az ég felé fordítjuk” – állapította meg a mester.” Ismét, és megint csak azt kell mondanom, hogy a történethez rengeteget hozzáad azillusztráció. Baranyai (b) András remekelt. A gyerek és a fiatal Szusi apó figurája zseniális, és azok az ötletek is, amelyek a számtanos, szusis, halmazelméletes részhez adják az alapot. A szerelem ilyen jelképes, mégis ennyire kedves ábrázolását, pedig már nagyon régen láttam, mint ahogy itt közelít egymáshoz két szögletes orr, és hol egyikük, hol másikuk szeme nyúlik meg. Briliáns! De tényleg! A kötetet kisiskolás, 6-8 éves gyermekeknek ajánlják, de én ezt nem tudom elképzelni. Mármint azt, hogy ez a mese tényleg nekik szól, a Nare-, Temaki-, Nigiri-szusival, az ősi egy filozófiájával, a halmazelmélettel, a meditálással, „Az út a cél”-bölcselettel, vagy az olyan szimbólumokkal és utalásokkal, hogy a járt utat járatlanra ne cseréld. Mindezekkel együtt inkább tűnik számomra felnőtt mesének, aminek bizonyos rétegei gyerkőcök számára is értelmezhetők.  Vajon ők a fentiekből mit érthetnek?