KÚT ÉS TÖLGY Történt egyszer, hogy különösen nehéz élethelyzetbe kerültem. Elsötétült a világ, reménynek nyoma sem látszott. Akkor született meg ez a mese. Egy kútról, akinek egyszer csak elapadt a vize, s egy tölgyfáról, aki szeretne segíteni ezen. A fa sajátos tervet eszel ki, ami nekem is sokat segített. A nehéz helyzetből való kilábalás során ugyanis megtanultam kút módjára és tölgyfa módjára gondolkodni és járni, azaz "fölfelé" és "lefelé" is közlekedni. Ezt a folyamatot követi végig a mese. Rofusz Kinga álomszép illusztrációkat készített a meséhez, amiről azt mondta: "olyan, mint egy teremtéstörténet".   "A tölgyfa sosem beszélgetett a kúttal, éldegéltek egymás mellett szótlanul. A kút nem akarta beszéddel zavarni a fát, de sokat gyönyörködött benne, mert ahogy a tölgy egyre szebb, egyre terebélyesebb lett, a kútnak is egyre több jutott az árnyékából. A tölgyfa tisztelte a kutat azért, hogy mindenkit meg tud itatni, s jól tudta, hogy a kút vize nélkül az ő élete sem tartana sokáig: elsatnyulna, kiszáradna, lombját vesztené." A kút inni ad az állatoknak és a vándoroknak, a tölgyfa árnyékában pedig mindnyájan megpihenhetnek. De egy napon a kút vize apadni kezd, ami a mező lakóit és a tölgyfát is veszélybe sodorja: a kút és a tölgyfa így beszélgetni kezd, hogy együtt megtalálják a megoldást. Boldizsár Ildikó A könyveknek megvan a maguk sorsa. Ennek a tegnap megjelent új könyvemnek egészen különös sors jutott. Délután kétségbeesett üzenetet kaptam egy ismeretlen lánytól, aki kórházba kerülő édesanyjának szeretett volna sürgősen egy példányt ajándékozni, mondván, hogy "iszonyú sokat segítene, ha holnap kezébe adhatnám, mert komoly műtét vár rá. Aggódunk, félünk, izgulunk, és közben keressük a belső erőforrásokat mozgósító helyzeteket, kapcsolódásokat, hogy átlendülhessünk a nehézségeken. Ő a kút, én meg lennék a tölgyfája, ha kezébe adhatnám ezt a könyvet." A boltokba még nem került ki a könyv, a kiadóban már nem volt senki. Viszont én már rendelkeztem egy írói tiszteletpéldánnyal, amit gondolkodás nélkül felajánlottam neki. Egy óra múlva találkoztunk a Maros és a Szamos utca kereszteződésénél, ahol dedikáltam is a könyvet az Édesanyának, miközben a lány a mobiljával világított. Búcsúzáskor egy őrangyalt röpített a kezembe. Pont erre volt szükségem. Így cserélődtek ki a szeretetenergiák tegnap 17.50 és 18.05 között Budapesten. Bízom benne, hogy az a könyv, amelynek így kezdődött nyilvános élete, sok embernek visz majd vigaszt, reményt, erőt. Tavasszal hidas meséket ajánlottam a nehéz helyzetben, ez most már nem elegendő. Pontosabban immár nem vízszintesen futó hidakra van szükség, hanem függőlegesekre. Erről is szól ez a könyv. Reggel hozzájutottam még néhány példányhoz, s azonnal a 80 éves Édesanyámhoz siettem. Úgy örült, mint egy kisgyerek, pedig éppen 54. alkalommal tettem le elé egy saját könyvemet.