Emlékeznek még, hogy kezdődik Homoki Nagy István 1953-as filmje, a Gyöngyvirágtól lombhullásig? Egyszerű grafikán látjuk Magyarországot, Budapestről kifut egy fehér csík, és (nyilván a 6-os út vonalán) leszalad a Gemenci-erdőig, kiírják a távolságot, 130 kilométer, a megyét (Tolna), s a két város nevét (Szekszárd, Baja), amit szinte összeköt az erdő. Ismerős, idegen, földön kívüli, mindenki tudja eztán, hol lészen kalandozásunk a következő majd' másfél órában (a film nyolcvan perc körüli). A film drámai egységbe foglalja a Dunatáj változatos növényvilágának, a Szekszárd és Baja között elterülő Gemenci ártéri rezervátum kis és nagy vadjainak, hasznos és kártékony madarainak életét. Bár megszokott jelenségeket helyez nagyító alá, a szakértő szemével láttatva az eseményeket, bevezeti a nézőt a természet lüktető, újra meg újra meginduló életének megismerésébe. Nemcsak a madárfészkek titkai tárulnak fel, láthatóvá válik a létért való küzdelem keménysége is. Így a jelenetek, szépségükön túl, izgalmasak és szórakoztatóak. Alkotójuk méltán kapott Nagydíjat Velencében, 1953-ban. Az egyik legismertebb magyar természetfilm a gemenci ártéri rezervátum változatos, izgalmas és szórakoztatva tanító állatvilágáról és a növényekről is. Az emberi tevékenység környezetre gyakorolt hatása visszafordíthatatlanul tönkreteszi a természetet. De van megoldás, és ha megváltoztatjuk szemléletünket, akkor sokat tehetünk a világért, ugyanis fel kell ismernünk, hogy mi emberek felelősek vagyunk azért a világért, amit létrehoztunk. Új elérhetősége>>