Sajóvölgyi Dalma Június első hetében megjelent az idei első Isadora Moon kötet, mely úgy hiányzott már a repertoárból mint egy falat kenyér, amikor az embert mardossa az éhség. Harriet Muncaster Vámpírtündér sorozatának kilencedik kötete Holdas Hanna és a lámpaláz címmel látott napvilágot a Móra Kiadó jóvoltából és én természetesen azonnal le is csaptam rá. A kötet egy picikét komplexebb, mint a sorozat előző tagjai, s noha mindegyik történet hordoz magában pozitív, követendő és elsajátítandó gondolatokat, a Holdas Hanna és a lámpaláz cselekménye teljes egészében az önbizalom megerősítésére épül... "Hirtelen nagy butaságnak éreztem, hogy nem azt csinálom, amit igazán szeretnék, csak azért, mert attól félek, mit szólnak majd mások. Miért ne lehetnék önmagam?" Hanna apukája rendkívül izgatott, ugyanis közeledik a nagyszabású, grandiózus vámpírbál, mely idén, a vérholdnak köszönhetően igazán különleges lesz. A vámpírbál egy jelentős esemény a vámpírok életében, hiszen itt mutatkozhatnak be fajtájuk előtt a parányi vámpírok, azaz a gyerekek, akik különféle produkciókkal lépnek fel a szüleik és barátaik előtt, hírnevet szerezve ezzel maguknak és a családjuknak, akiket büszkévé szeretnének tenni. Hanna először megijed a fellépés gondolatától, mivel azonban bármit választhat, amivel fellép, a kislány szívszerelme, a balett mellett dönt. Hanna izgatottan veti bele magát az otthoni próbákba, ám társai az iskolában egy picit elbizonytalanítják. Mi lesz, ha elvéti a lépéseket és szégyent hoz a szüleire? A balett elvégre egyáltalán nem vámpírokhoz illő, így Hanna megkéri az apukáját, hogy találjanak ki valami mást. A választás a hajápolásra esik, ám amikor elérkezik a bál estéje, Hanna úgy dönt, mégsem lép fel... "– Köszöntelek titeket az éves vámpírbálon! – szólalt meg, a közönség pedig válaszképpen tapsolni kezdett. – Csodálatos érzés ennyi fényesen csillogó vámpírfogat látni egyszerre!" A Holdas Hanna és a lámpaláz felépítésében is más, mint az előző kötetek. Harriet Muncaster egy rövid bevezetőben szól olvasóihoz, melyben pár mondatban leírja azt, ami tulajdonképpen a történet tanulsága is egyben: Merjünk önmagunk lenni! Csináljuk azt, amit szeretünk, és ne féljünk attól, hogy különbözőek vagyunk! Ne érdekeljen, mit gondolnak rólunk mások, érezzük jól magunkat a bőrünkben és ne hagyjuk befolyásolni magunkat külső tényezők által. Hanna ebben a kötetben bájos és erős jellemfejlődésen megy keresztül. Ebben segítségére van a vámpírbálon megismert Araminta, a hozzá hasonlóan félvámpír kislány, akinek az apukája ember. Araminta Hannához hasonlóan imád balettozni és a két kislány barátságot kötvén, legmélyebb gondolataik megosztását követően legyőzik a félelmüket és megmutatják felmenőiknek és a jövő nemzedékének, hogy a balett különleges és ők maguk is azok... Vérbeli Holdas Hanna-rajongóként ez a kötet is mélyen megérintett és a második kedvenc kötetemmé vált a sorozatból. Örülök, hogy a kötet ennyire az önbizalomra és önmagunk elfogadására épült fel, melyből számos pozitív gondolatot elsajátíthatunk s így talán magabiztosabbá válunk az élet tengerében. A kisgyermekek számára különösen fontosak ezek a pozitív gondolatok, valamint az, hogy lássák, nem csupán ők küzdenek ezekkel a félelmekkel, hanem mások mindennapjainak részét is képezik. Szeretnék pár szót ejteni az illusztrációról is, ami az előző kötetekhez hasonlóan fenomenális, ám a jelmezeknek és a fennkölt vámpírbálnak köszönhetően talán még lenyűgözőbb, mint az eddigiek. A csillogó tütük, a táncmozdulatok, a haláli denevérek és a legapróbb részletekig megálmodott díszlet mind-mind magával ragadja az embert olvasás közben, és elveszve a képi világban úgy érezhetjük, hogy mi magunk is részt veszünk a vámpírbálon... Holdas Hanna-rajongóknak kötelező vétel a kötet, ám amennyiben még nem vagy rajongó, sipirc a boltba vásárolni vagy online rendelni, ki ne maradjon az életedből ez a vámpírisztikus kaland. Forrás: Caledonia Könyvvára és Kreatív Kuckója (10) Holdas Hanna és a Hófiú vissza a kezdő olvasókhoz   vissza a sorozathoz