Mitől olyan különleges Lewis Caroll világa? Magyarul az Aliz történetek kicsit furcsán érkeztek, és bár Kosztolányi fordítása sok szempontból izgalmas, mégis meghökken az ember, mikor Aliz helyett Évikéről olvas, aki nem Csodaországba pottyan, hanem Tündérországba.   A kulturális fordítás mellet amúgy Kosztolányinak sok-sok nyelvi bravúrja van az első fordításban. Egyszerűen csak olyan szövegbe ütközött, ami minden ponton olyan konnotációkat hívott elő, ami az angolszász kultúrkörhöz vezettek, és amiket a magyar gyerekek nem ismertek. Ezért úgy döntött, maximálisan magyarosítja a mesét.    Varró Zsuzsa és Varró Dániel újrafordítása egész másképp nyúl a szöveghez. Persze ma már meghökkentőbb Évikét olvasni, mint Alizt...   Ezért Varró Zsuzsa és Varró Dani elengedhette magát és hagyhatta végigsodorja a szövegen a nonszensz. csodálatos fordítás, rendkívüli nyelvi játékokkal. Ráadásul a szöveget az eredeti illusztrációk, Sir John Tenniel grafikái díszítik, amik még különlegesebbé, és teljesebbé teszik a mesét. Kiderült, hogy a legnagyobb békében, egyetértésben s remek munkamegosztással. Varró Zsuzsa a prózai részeket, a csengő-bongó verseiről ismert Varró Dani pedig a verses betéteket ültette át magyarra, aki nem győzte hangsúlyozni, hogy a munka oroszlánrészét Zsuzsa végezte, s hogy nem ez az első közös projektjük, a Maszat-hegyes verses meseregényét Zsuzsa illusztrálta. Elmondták még, hogy Sir John Tenniel grafikái Lewis Carroll elképzeléseit tükrözik pontosan, ami Zsuzsának sokat segített a szöveg értelmezésében. A fordítás folyamatát azért is különösen élvezetesnek tartották, mert nemcsak vicces, hanem egyúttal okos könyvről van szó, ami munka közben megmutatta rejtett mélységeit is.  Varró Dániel elmondta, hogy nagyon szereti a Carroll-féle nonszensz irodalmat, a  szerző racionálisan logikus humorát, aki harminc évig tanított egyébként matematikát Oxfordban, és két könyvet is írt a logikai játékokról. Az angol nonszensz irodalomban mindig van valami brutalitás, ennek megfelelően, az Alice-mesékben sem "kedvesek" a szereplők, kifejezetten undokok olykor a kislánnyal, mondták a fordítók, akik megpróbáltak ezen finomítani a magyar változatban, hogy kicsit se kelljen félniük a gyerekolvasóknak, még annyira se, amennyire Zsuzsi és Dani félt tőlük annak idején. A Kosztolányi fordításával is külön békét kötöttek, inkább  az eredeti szöveggel viaskodtak, hogy a regényben megbúvó  belső poénokat úgy tudják visszaadni, ahogy azok magyar nyelven a leghatásosabbak.  A családi együttműködés, a felhőtlen műfordító-terstvéri munka eredményeképp így született meg a humoros illusztrációkkal díszített, szép köntősű, barátságos szöveg, ami új olvasmányélményt kínál gyerekeknek és szülőknek egyaránt. Hercsel Adél    Elekes Dóra Az Alice Csodaországban a világirodalom legtöbbször feldolgozott, és legtöbb adaptációt megért műveinek egyike. Alice köré legutóbb a sajátosan bizarr látásmódjáról ismert Tim Burton álmodott egy 3D-s mesevilágot. Ezen túl Alice története némafilm, színdarab, musical, balett, pantomim, opera, tévésorozat, számítógépes játék, fantasy, manga stb. formátumban is megjelent, nem is beszélve az rodalmi átdolgozásrokól, fordításokról, és újrakiadásokról.    Lewis Carroll, az oxfordi matematikus, két Alice- regényét, az Alice Csodaországbant (1865), és az Alice Tükörországbant (1872) negyven nyelvre fordították le. Az első magyar fordítás, inkább átköltés, Kosztolányi Dezső  műve,  1936-ban látott napvilágot. Ebben Kosztolányi kifejezetten magyar milliőbe helyezte a főhőst, át is keresztelte Évikére. Az Évike Tündérországban megjelenését követően több magyar fordítás is született,  a verses betéteket többen lefordították külön is, a regény "lefordíthatatlan", híres halandzsaverse például Weöres Sándor és Tótfalusi István változatában is ismert.     Nem tudom, ki hogyan emlékszik gyerekkorából Lewis Carroll meséjére, de sokakat ismerek, akik hozzám hasonlóan zavart értetlenkedés közepette hallgatták az Alice Csodaországban Kosztolányi Dezső-féle fordítását. Nemigen tettük fel magunknak a kérdést, hogy miért olyan nehezen élvezhető ez a mese, egyszerűen elfogadtuk, hogy egy XIX. századi angol nonszensz ilyen érthetetlenül hangzik magyarul.   Pedig a magyarázat egyszerű: Kosztolányi korában a nonszensz irodalomnak és fordításának nem voltak olyan magyarországi hagyományai, amelyekre a fordító támaszkodhatott volna. Ráadásul a nyugatos költők híresen jó nyelvtudása könyvekből szerzett tudás volt, az Alice-történetek humora pedig javarészt olyan akusztikai szójátékokra épül, amelyeket lehetetlen megérteni a kiejtés ismeretének hiányában. Kosztolányi nem is értette őket. A kiadók mégis újra meg újra ezzel a fordítással dolgoztak, illetve ennek Szobotka Tibor-féle átdolgozásával, akinek azonban nem sikerült kiköszörülnie a csorbát.     E hiányosságot csupán 2009-ben pótolta a magyar könyvkiadás: ekkor jelent meg a Sziget Kiadó gondozásában Varró Zsuzsa remek, új fordítása, Varró Dániel remek, új versbetéteivel, Sir John Tenniel remek, régi rajzaival. A kényelmesen lapozgathatónál nagyobb, de annál elnyűhetetlenebb kötet mindkét Aliz-mesét tartalmazza: Varróék újrafordították a korábban Révbíró Tamás és Tótfalusi István – Kosztolányiénál sokkal jobb és pontosabb – fordításában megjelent A tükör másik oldalánt is, hogy végre a magyar olvasó is egységes képet kaphasson a XIX. század egyik legfontosabb, legnagyobb hatású angol szövegéről.     Varróék nonszensz irodalmon edzett, értő fordításából végre kiderül, hogy az Aliz kalandjai Csodaországban nem afféle szürrealista rémlátomás, hanem több szinten is értelmezhető, filozófiai mélységű mese, amely a kommunikáció buktatóit fölényes humorral körüljárva arra is rávilágít, hogy a felek közötti megértés nem természetes folyamat, hanem a közös szabályrendszer elfogadásán és betartásán alapul. Csodaországban és a tükör másik oldalán más szabályok uralkodnak, mint amiket Aliz megszokott. Álljon itt példaként a következő, szülőknek szóló jó tanács: A kisbabáddal orditozz, És vágd kupán, ha tüsszent – Direkt a sodrodból kihoz, Direkt halálra bosszant. Az Aliz kalandjai Csodaországban egy kártyajáték, A tükör másik oldalán pedig egy sakkjátszma szabályai szerint épül föl. Mindkét országban az az úr, aki diktálhatja a szabályokat, a többieknek nemcsak a kényelme, de az élete is veszélyben forog. Aliz egy darabig igyekszik alkalmazkodni a szabályokhoz, de olyan lépéshátrányban van beszélgetőpartnereivel szemben, hogy végül ráeszmél, számára egyetlen menekülési út maradt: fel kell rúgnia a szabályokat, meg kell kérdőjeleznie őket, és fel kell ébrednie az álomból.   „Ki törődik veletek? Csak kártyalapok vagytok!” – kiált rá a feje lecsapatásával fenyegetőző csodaországi kártyalapokra, Tükörországban pedig felkapja a vörös sakk-királynőt, és úgy megrázza, hogy kiscica lesz belőle.   A módszer jó: Aliz felébred, és most már hiába töri a fejét, hogy ő álmodta-e a Vörös Királyt, vagy a Vörös Király álmodta-e őt. Forrás: meseutca.hu

Lewis Carroll abszurd világa Az Alice Csodaországban megjelenése óta foglalkoztatja a fordítók fantáziáját, hiszen Carroll nehezen interpretálható nyelvi játékokkal tűzdelte tele különös történetét. Nem véletlen, hogy Kosztolányi borongós-magyaros fordítása és Szobotka szöveghűbb átírása után Varró Dani és Varró Zsuzsa is nekiveselkedtek az abszurd mese lefordításának, így jelenleg több változatban is elérhető, kisebbeknek még egyszerűsített, átdolgozott formában, sőt zsebkönyvként is! Nem csak a cím tér el fordítónként, de még a mesében található versek, nevek, leírások is egészen máshogy hangzanak. A történet dióhéjban: Alice egy nyuszit követve bebújik egy lyukba, és azon átérve különös világ tárul fel előtte, ahol őrültekkel teázik, állatokkal beszélget, varázsitalt iszik és még számos abszurd kaland vár rá ebben az abszurd világban. Csodaország mindenkit magával ragad,aki egyszer elolvasta, sosem felejti el. Ha pedig többször leveszed a polcról, mindig találni fogsz benne valamilyen apró finomságot. Lewis Carroll elsősorban arról híres, hogy megírta az Alice Csodaországbant. De a rajongói tudják, hogy Carroll afféle tipikus 19. századi polihisztor, aki egyszerre fantasztikus író, filozófus és az oxfordi egyetem matematika professzora. A Gubancmese egy tudományos-szórakoztató ismeretterjesztő, amiben abszurd részletekkel teli történetek vannak: három pár utazó botladozik keresztül valós, ámde annál meghökkentőbb szabályokat felmutató helyeken – ugye ismerős valahonnan? Ám itt a szabályok mindig egy olyan rendszerbe fonódnak, hogy aki figyel (sőt, jegyzetel!, mert anélkül nem nagyon megy), az a történetek végén elhangzó feladványokat is meg tudja oldani. Ismerd meg a könyvet! VISSZA A KISISKOLÁS OLDALRA>>