Az illusztrátor animációsfilm-rendező, és lényegében ugyanazt csinálja a képekkel, amit Domonyi Rita a szöveggel. Első ránézésre idétlen figurákat rajzol, amatőrnek tűnő kivitelezésben. Aztán olvasás közben feltűnnek a finomságok, a szöveg közé zárójelbe rakott szereplők a gyermeki látásmódot jelenítik meg, és a nagyobb méretű képeken jól tetten érhető a profizmus, a különös perspektívák, valamint a különböző technikák egyszerre való, magabiztos alkalmazása. A részletgazdag megoldások is mind arról tanúskodnak, hogy egy nagyon jól kitalált és végigvitt koncepció része a könyv képi világa, s teljes mértékben fedi a szöveg szándékát. Meglepő és feltűnő, hogy míg az illusztrációkon minden más „mozog”, addig a figurák mennyire statikusak. De ez sem zavaró, kifejezetten megszerettem az idétlen alakokat. Nem tudjuk, hány éves Tündérbodár (feltételezhetően már iskolás, hiszen naplót ír), azt sem, kik a szülei, csak annyi derül ki, hogy nyár van, egy erdőben vagyunk, és főhősünk borzalmasan szereti bámulni a virágszálakon mászkáló „vasgerebent (sic!), kékliptót, pirosaport és málnaugocsát”. Ezek a kedvenc bogarai, melyeket ő nevezett el így. Barátja, Devevér tényleg olyan, mint egy denevér, de nappal is éber, és felettébb jó kérdéseket tesz fel Tündérbodárnak. Közeli barátaik közé tartozik még Jalos bácsi, aki „a harangvirágok mellett lakott, az öreg tölgyfa utáni első réten”, és finom málnapárnát készített, melyből legtöbbször a két főhős kapott, pedig az erdő minden lakója sóvárgott a málnaszószos tejszínhab után. Tündérbodár nyári fesztivált (fesztibált) szervez. Elég eszement ötletei vannak, olyanok, amiket csak gyerekek tudnak kitalálni, például műsíró-, grimaszverseny, napfelkelte-, naplementenézés, dombról való legurulás, kockás pléden fekvés, felhőbámulás, költő- és drámaíró, süteménynemevési verseny (ki bírja tovább nem enni), tormaevés stb.   Az erdő apraja-nagyja fellelkesül, igazi közösséggé formálódik, miközben megismerjük az addig undoknak tűnő, valójában művészetrajongó Zselátó cukrászt, a sütő-főző Tinó nénit és a folyton újságot olvasó, mindenre bólogató Tinó bácsit, meg Szabó Tivadart, aki reménytelenül szerelmes a minduntalan elpiruló Maronkába.   Az első este remekül sikerül, az „Erdei Filharmókusok Shopszka-zenéket” játszanak a tó partján, és Tündérbodár maradéktalanul boldog a pici, szorító lakkcipőjében. Bár a sokrétű szöveg több nagy meseirodalmi művet megidéz (Lázár Ervintől P. L. Travers-ig), mégis ritkán találkozunk ennyire eredeti írásmóddal. Bátran bölcselkedik és kérdőjelez meg alapvető dolgokat, szemtelenül figyeli a világot, miközben nem ítélkezik. A szerző végtelenül szabadon kezeli a mese műfaját és a nyelvtant. A történet olykor szinte paródiába hajlik, mégis komolyan kell venni. Nagyon kíváncsi vagyok, hogyan fogadja majd a célközönség, alig várom, hogy a lányaimmal együtt újra elkezdhessem önfeledten olvasni ezt a fantáziadús szöveget. Ha megfogadjuk Tündérbodár tanácsait, mi sem unatkozunk a nyári szünetben, remek ötlet például a süteménynemevési verseny, és a felhőbámulásnak meg a műsírásnak is nagy sikere lesz!   Both Gabi     VISSZA A KISISKOLÁS OLDALRA>>