A történet úgy kezdődik, hogy a tücsök egy nap felugrik az írógépre, s minden, a papíron keletkező jel emlékezteti valamire.  Az A - a szigeti házra, az S - a legkisebb ugrifüles és a sikló versenyfutására, a Z - (melyről előbb semmi sem jut eszébe, csak az öregapja) a sánta egérre meg a pofazacskós hörcsögre, az I - a délceg hőscincérre, akinek makk esett a fejére, a G - a tüskés hátú sünre, aki elnézte a naptárt, az E - a háromlábú, vízben úszó és prüszkölő, mellesleg világgá menő kutyára, a T - a legöregebb tücsök kalapjára, az R - az uhu bagolyra, ki nem tudott aludni - majd újra az E - a legkisebb ugrifülesre, aki talált egy fésűt. A V - a sirályra, mely a sziget fölött lebegett, az Á - a sánta egérre, amikor egy fűzfa sípot talált, a G - gyönyörű gyíkra, az Y - a mókus ikrekre, amikor a fa tetején kétoldalt kidugták a fejüket, az O - a csigabigára, aki a hátán hordja a házát, s végül az utoljára leütött betű, a terepszínű hátizsákot idéző M csak szomorúságot okoz.     A mesék során megismerkedhetünk a mindig mérges siklókígyóval, a csupa pofazacskó hörcsöggel, a sánta egérrel, a délceg hőscincérrel, a tüskéshátú sünnel, aki elnézte a naptárt, a legkisebb ugrifülessel, aki nem a legokosabb nyúl, de nagyon jó szándékú, a háromlábú kutyával; a legöregebb tücsökkel, a tücskök öregapjával, kinek a gombakalapján pillangó alszik. Az ő számukra a sziget az egész világ. A közös életük az egész élet.  A kis tücsök sorsa, az általa felidézett történetek nem „csak” állatmesék. Finom „nagyapai” útmutatást kaphatunk belőle az emberi életre. Minden kisgyerek átélheti az állatok bőrébe bújva azokat az érzéseket, helyzeteket, melyeket maguk is ismernek, bár nem mindig tudnak megoldani.  Fontos tulajdonságokra hívja fel a figyelmet az író: a szeretetre, türelemre, az elfogadásra, a másik tetteinek megértésére, önzetlenségre és az együtt megélt pillanatok fontosságára. Nagy szavaknak hangzanak a mesére gondolva, de kis irányítással a gyerekek számára is könnyen megfoghatóvá válhatnak.  Másik nagy erénye a történeteknek a nyelvezete. Könnyen megérthető mai nyelv, melybe nem vegyülnek pongyola kifejezések. A gyerekek számára olvasva és hallgatva is értelmezhető minden mondat, szó.  Egyes kiadásokban szemet gyönyörködtető rajzok kísérik a nagybetűvel szedett szöveget, mely különösen jól segíti a kevésbé jól olvasókat, vagy a gyengénlátókat a történet élvezetében.  A történetek igaz, nem népmesék, de szerkezetükben követik a megszokott meseszerkesztést. Kezdetük és lezárásuk ugyanannak a cselekménysornak a leírásával, illetve ugyanazon szófordulatok használatával történik. A szerző így ad keretet, így jutunk el az újabb meséig, és zárjuk le a megkezdett történetet.  A könyvben olyan történeteket találunk, melyekből szeretet, nyugalom és az együttes élmény fontossága sugárzik. A gyerekek számára is egyre gyorsabb, önzőbb világban fontosnak tartom, hogy találkozzanak ezekkel a történetekkel, és a meséken át azokkal a tiszta, követendő mintákkal, emberi érzésekkel, melyek boldogabbá, értékesebbé tehetik az életet.  Mintát kaphatunk arra, hogy hogyan lehet segíteni másoknak, hogy el tudjuk fogadni, ha másmilyenek vagyunk, hogy ne éljük meg sérelemként, ha valaki a természetéből adódóan nem a várt kedvességgel fordul felénk, no, és ami talán a legfontosabb tanulsága a meséknek, hogy egyedül nem lehet olyan izgalmas, érdekes az életünk még akkor sem, ha látszólag nyugodt, boldog életet élünk is. Minderre a sziget élőlényeinek élete világít rá a gyerekek számára is jól érthető formában.  Olvasásra és felolvasásra ajánlom kicsiknek és nagyoknak, de saját olvasmányként, iskolai feldolgozásra második osztályban a 7–8 éves korosztálynak. Igazi mesehallgatási, olvasási élményt nyújt csodálatos nyelvezete és pozitív életszemlélete.  A lírai hangú meseregény a gyermekirodalom egyik szép darabja, amelyet most Cakó Ferenc kitűnő rajzai illusztrálnak.