Pásztor Andrea A platánfa álma című könyve egy százéves fa és egy óvodás korú kislány szeretetteljes, megható kapcsolatába avatja be az olvasót a platánfa szemszögéből. A platán a „gyökértelenek” számos tulajdonságával rendelkezik. Érez, álmodik, érti az emberi beszédet és a gesztusokat.
A szerző négy évszakot átölelő, több szálon futó történetében fontos emberi kérdéseket vet fel. Megismerhetjük a meséből a szeretet erejét, a körülöttünk lévő világ sérülékenységét, a környezettudatos gondolkodás fontosságát, a barátság cselekedetekben megnyilvánuló erejét. És megismerhetjük az emberi gyarlóságot is, gyermeki és felnőtt változatban egyaránt.
Pásztor Andrea úgy szövi a történetét, hogy gyermekhőseinek cselekedetei, a fa „gondolatai és érzései” mind-mind továbbgondolásra ösztönöznek anélkül, hogy szájbarágósan didaktikus volna. Üzenete egyértelmű és pozitív, ugyanakkor a történet lehetőséget ad a mesét hallgatóknak az együttérzés, a félelem, az aggodalom mély átélésére is, anélkül, hogy megrázná a lelküket. Fontos az is, hogy a válásról, mint napjainkban gyakori jelenségről bátran és őszintén beszél.
A mű nyelvezete érthető és igényes. A cselekményszövés miatt inkább nagyobb óvodás és általános iskoláskorú gyermekek számára látszik befogadhatóbbnak. Számos iskolai tanórai felhasználási lehetőséget rejt magában, a környezettudatos magatartásra neveléstől a társadalomismereti kérdések széles körén át a felelősségteljes barátságig.
Pásztor Andrea meséje újszerű, a humort sem nélkülöző, jól felépített írás, remek karakterekkel. Alkalmas lehet arra, hogy általa gyermekeink kezébe korszerű tartalmú, olvasmányos, jó irodalom kerüljön. A mesét Nagy-Bán Kitti grafikus művész egyedi stílusú illusztrációi díszítik, amelyek tökéletesen visszaadják a mese világát. A megindító történetnek és a szemet gyönyörködtető festményeknek köszönhetően ideális karácsonyi ajándék lehet a könyv lányoknak, fiúknak egyaránt. Szívből ajánlom minden család számára!
Kriskó János ny. docens
Neumann János Egyetem Pedagógusképző Kar
Ugye ti is várjátok már a tavaszt?
A mi platánunk életében ez a tavasz más volt mint a többi, ekkor lett ugyanis egy óvodás kislány az Egyetlenegy Legeslegjobb Örök Barátja.
Fogadjátok szeretettel ezt a kis tavaszváró részletet a meséből!
"Szóval, ahogy már említettem, tavasz volt, amikor megismertem Olíviát. A kislányt, akit érdekelt, vajon éreznek-e a fák. Én éppen nagyon éreztem. Bimbóim még nem bomlottak ki, lázas izgalommal készültem a nagy napra. A tulipánfák, a vadszilvák és az aranyvessző azonban már teljes pompájában köszöntötte az áprilist. A jácintok, nárciszok és a tulipánok is mindent bevetettek, hogy magukra vonják a méhek figyelmét, ment a szokásos vetélkedés, a sárga vagy a piros szirom a menőbb idén tavasszal. A pezsgő, élettel teli levegő, a csiklandozó napfény ellenére én nem voltam túl vidám aznap. Megtámadták szép új leveleim a csipkéspoloskák, azon bosszankodtam épp, amikor újra megéreztem a kislány apró tenyerét a törzsemen.
– Szervusz! Olívia vagyok, most költöztünk ide – súgta, ezúttal már mindkét kezét hámladozó kérgemre simítva. – Ide járok óvodába a park mellé, a Pillangó csoportba, és sajnos még egy barátom sincs – mesélte, egy rügyecskényi szomorúsággal a hangjában.
Aztán egyszer csak – mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne – nekem szegezte a kérdést:
– Leszel a barátom?
Én csak álltam ott megilletődötten – persze mi mást is csinálhatna egy majd’ húszméteres fa? –, egy levelem sem mozdult a szélcsendes időben. Azon gondolkodtam, hogyan adhatnám a tudtára: semmi sem szerezne nagyobb örömöt, mint ha a barátja lehetnék. Még sosem beszéltem gyökértelennel, fogalmam sem volt, lehetséges-e egyáltalán. Neki viszont, úgy tűnt, nem voltak kétségei.
– Köszönöm – suttogta széles vigyorral az arcán, majd se szó, se beszéd, faképnél hagyott. (Velem ez egyébként is gyakran megesik.) Átrohant a sétány másik oldalára egy zöld ruhás férfihoz, akivel hosszan beszélgettek. Együtt sétáltak vissza hozzám: a Barátom és az Idegen..."
AJÁNLOM AZ OLDALT
ÖSSZES FOGLALKOZÁS
