Csalódik az, aki arra számít, hogy Hervay Gizella meséi a hagyományos, Elek apó-féle mesékre hasonlítanak. Nem találunk bennük elrabolt királykisasszonyokat, tüzet okádó hét- vagy ennél is több fejû sárkányokat, varázseszközöket, beszélõ állatokat, akik azt mondják jótevõjüknek, hogy „Jó tett helyébe jót várj!” vagy akár legkisebbik királyfit, aki elmegy szerencsét próbálni.   Találkozhatunk viszont Kobakkal, Hervay mesevilágának alfájával és omegájával. Hiszen Kobak a mesék fõhõse, illetve az, aki létrehozza a mesét, vagy akiért maga a mese megszületik. És persze Mamával, aki nemcsak oltalmaz, biztonságot nyújt, palacsintát süt, hanem nevelõ is, úgy, hogy mindvégig Kobak játszótársa marad. Nem fenyeget, hanem szótlanul belemegy Kobak mesevilágának játékaiba, feltétel nélkül elfogadja ennek a világnak a szabályait.   Katika, Karcsika Kobak barátai, akiknek a jelenléte teljes mértékben a fõszereplõtõl függ. Kobak akaratának engedelmeskednek, még akkor is, ha ez nem egy esetben zsarnokinak tûnik. Varázseszközök helyett pedig hétköznapi tárgyakról olvashatunk, amelyek önmagukban nem rendelkeznek varázserõvel, ha mégis megszólalnak, netán meghökkentõ dolgokat cselekednek, az Kobak fantáziájának köszönhetõ. Rajz útján kelti életre õket, vagy egyszerûen csak szóba elegyedik velük:   „Kobak meséskönyvet rajzolt. ÍRTA ÉS RAJZOLTA: KOBAK. Legelõször egy királyt rajzolt, mert a mesék úgy kezdõdnek, hogy volt egyszer egy király... De csak egészen kicsi királyt rajzolt, hogy odaférjen a lapra a sárkány is mind a hét fejével, meg a boszorkány meg az egész ókor.” (Meséskönyv-mese),   „Volt egyszer egy kép a falon. Kobak egész nap nézte-csodálta. Addig-addig, míg egyszer csak megszólalt a napraforgó a képen: – Mit nézel annyit? – Mert szép vagy. – De ne nézz! – De nézlek! A napraforgó fogta magát, és befordult a fal felé. Most nagyon csúnya lett a kép. – Csúnya! Csúnya! – csúfolódott Kobak. A kép megsértõdött, leugrott a falról, és elbújt.” Modern meséket tartalmaz a Kobak könyve, s nemcsak azért, mert hiányzik a lineáris cselekményvezetés,  hanem fõként azért, mert szinte minden belefér az életünkbõl. A mesék tematikai és jelentésgazdagságát megsokszorozza az, hogy valóságközeliek, földközeliek, ott történnek, ahol Hervay otthon érzi magát. Nem „vezeti félre” a gyerekeket sem a mindennapi életben, sem pedig a természetben. Nem gügyög nekik.   Kobak mesevilágáról, a fordított világról, melyben a gyerekek azt tehetnek, amit csak éppen akarnak – a felnõtteket bezárják a botanikus kertbe, az állatkertben kedvükre etethetik az állatokat mígnem azok felfúvódnak és megbetegednek –, nos, errõl a világról derül ki az, hogy hosszabb távon nem is annyira mulatságos és jó. (Helikopteres-mese). Az ilyen felfedezések mögött sem a kioktató felnõtt áll, hanem a gyerek: Kobak maga jön rá arra, hogy ötletei olykor nem válnak be, s így természetszerûen világa sem omlik össze. A „boldogan éltek, míg meg nem haltak” mesemorálja helyett az író eligazítja a gyerekeket  az élet dolgaiban, konfliktusainak, vágyainak világában. A  nagy mesekonfliktusokat is a lehetõ legnagyobb józansággal oldja fel: „Tûzzé változtatom a vizet! Tûzzé változtatom a vizet! S hát abban a pillanatban tûzzé vált a nagy víztenger. Kobak alig gyõzte festeni. De szerencséjük volt a kiskatonáknak, mert kitörött a piros ceruza hegye, s erre a maradék tenger elnyelte a tüzet.” Hervay Gizella meséiben a gyerek szemével nézett világ jelenik meg Ennek a világmodellnek a komplexitása változik annak megfelelõen, hogy Kobak elsõ, második avagy harmadik könyvét olvassuk. Mindhárom rész sajátsága az esztétikailag értékelhetõ mozzanatok jelenléte: a mesék inkább bájosak, mint szépek, a tragikumot inkább a líraian szomorú helyettesíti. A nonszensz, bár a Kobak-mesék valóságközeliek, teljes egészében uralja a szövegvilágot. És ez a forrása a Hervay-mesék üde humorának. A gyerek kettõs tudata számára természetes az, hogy a kötény elmegy Kobak helyett az óvodába, az iskola falának a repedésébõl lovacska bukkan elõ, s hogy – ez tagadhatatlanul a kedvenc mozzanataim egyike– a király leszalad a meséskönyv lapjairól (Meséskönyv-mese). Különbözik azonban a három rész az egyre magasabb absztrakciós szintek jelenléte átlal. A Nap-mese például (Kobak elsõ könyve) úgy jön létre, hogy Kobak rajzol, világot alkot. Azaz Hervay leírja, hogy Kobak hogyan alkotja meg a mesét rajz által. Itt egyszerűen csak „kobakul” kell szemlélnünk a világot. Nem teremtett világot létrehozó igék segítségével vagy az ismert „Hol volt, hol nem volt” mesekezdõ formulával. Egyszerûen csak rajzol egy napot.   Az elsõ rész meséinek nincsenek nagy tanulságai, az író hagyja, hogy élvezzük a szöveget a maga bájával, ártatlanságával együtt.  A második részben az iskolás kor felé közeledõ Kobak már nemcsak rajzol, hanem egy-egy párbeszéddel indítja a mesét, és rádöbben arra, hogy egy-egy, a mesékben diadalmaskodó erény (szerénység, jóság, önfeláldozás) a valóságban is éppen olyan értékes, mint a mese világában (Törpés-mese, Rágógumis-mese, Kaktuszos-mese). Az iskolás Kobak már azt is belátja, hogy  királynak lenni nem is olyan jó, mert a király hivatásának foglya, s nem játszhat akkor, amikor kedve tartja: „– Mert királynak lenni nemcsak dicsõség. Egy királynak is csak kell dolgozni. Minden szünetben a várban kell lennie, mert egy király nem hagyhatja csak úgy el a várat” (Várépítõ-mese). Meglátásom szerint Hervay Kobak-meséinek legnagyobb érdeme az, hogy Kobakról szólnak. A gyerekrõl a gyerekeknek szólnak, a gyerek nyelvén. Ez a magyar gyermekirodalom legnagyobb adóssága. Azonban a kiadónak is törlesztenie kellene egyfajta adósságot gyerekolvasóival szemben. El kellene halmoznia olvasóit még több képpel, illusztrációval. (A kötet M. Tóth Géza remek rajzaival jelent meg, de talán túl kevés van belõlük.) Nem szabad a gyereket megfosztani a meséket illusztráló rajzok örömétõl. Hiszen a rajzokkal teli meséskönyv a gyerek könyvvel való ismerkedésének elsõ és legfontosabb mozzanata. Az olvasni nem tudó kis gyerek a képeket nézegeti, s azért olvassa el késõbb a mesét, mert a kép felkelti érdeklõdését a szöveg iránt. Maradandó esztétikai élmény a Kobak könyve, mert a mese mûfajával férkõzik a gyerekek lelkébe, olyan mûfaj segítségével, amely õsi és modern egyszerre, „a világ esztétikai birtokbavételének elõszobája”.   Forrás: Korunk online folyóirat