A fülszöveg párhuzamot von a Jégvarázs című mesével (Zelka és Elza között valóban sok hasonlóság akad), de emellett számos más ismert mesei elemet is felfedezhetünk a kötetben (akár a kastély tiltott részére, akár az örök hó birodalmára gondolunk). Bodor Attila műve mégis több, mint korábban elmesélt történetek egybegyúrása, én legalábbis úgy érzem, sikerült egy egyedi hangulatú, nagyon szép és magával ragadó mesét kerekítenie.

A karakterek különlegesek, nagyon szerettem a bátor és határozott Zelkát, és a királyságba érkező három titokzatos asszony, Mindig, Néha és Soha hármasát is. Az egész történetet áthatja valamilyen szelíd bölcsesség, az egész annyira finom és törékeny, akár egy hópehely. Igaz, papírforma szerint nem most lenne a "szezonja", engem mégsem zökkentett ki egy percre sem, hogy nem télen olvastam, nagyon jól bele tudtam képzelni magam a fagyos világba, ahol játszódik. A képek csodálatosan szépek benne, stílusukban pedig abszolút illeszkednek a mese karakteréhez.