Azt minden résztvevő kiemelte, hogy az információ digitalizálódásával mennyire felgyorsult minden. Aleksandra Malecka felidézte, hogy míg korábban egy-egy könyv a szerkesztésekkel, fordítással évekig készült, manapság sok regényt már a kézirat elkészülte előtt megvásárolnak a kiadók, hogy aztán amint lehet, a piacra dobhassák. Ez a gyorsaság a könyvek élettartamára is kihat, aminek köszönhetően egymást érik a tiszavirág életű, egy karácsonyi szezon idejéig népszerű, sláger bestsellerek. A felgyorsulás az internetes tartalomszolgáltatókat is érinti, hiszen a digitálisan megjelent írások a korábbinál jóval hamarabb avulnak el.

Az, hogy ma már egy Google-kereséssel több órányi könyvtárazást tudunk megspórolni, a lexikális tudás leértékelődéséhez is vezetett, ami különösen problémás az oktatás világban. Fenyő D. György hangsúlyozta, hogy míg korábban az iskola elsősorban a tényanyag átadásában jeleskedett, addig mára már nem azt kell megtanítani, hogy mikor született József Attila, hanem inkább azt, hogy ha két forrásunk különböző dátumokat ad vissza, akkor miként tudunk utánajárni a valóságnak. Az információ szelektálásának és rendszerezésének képessége felértékelődött, ugyanakkor Nagy Attila kiemelte, hogy a tudás megszerzésének leegyszerűsödése kétélű fegyverré vált, hiszen hajlamosak vagyunk elhinni, hogy amit nem találunk meg az interneten, az egyszerűen nem is létezik. Így válik az internet információbősége egy „kulisszává”, ami csupán a teljesség illúzióját adja.

Mivel a klasszikus papíralapú könyvek háttérbe szorultak, az irodalom szereplőinek is új fórumok és csatornák után kellett nézniük. Olga Pek szerint így lett ma már a költészet is egyfajta előadóművészet (lásd. slam poetry), illetve emiatt kaptak hangsúlyos szerepet az írói mindennapokban a különböző irodalmi estek és felolvasások is. Ma már szinte elvárás, hogy egy szerző épkézláb módon tudjon megnyilvánulni a színpadon vagy a médiában, illetve képes legyen önmagát menedzselni az online közösségi terekben is. Ez azonban nem teljesen új, hiszen, ahogy Csík Tibor megemlítette, a szerzők már az ókori Rómában is tartottak irodalmi esteket, és maga Charles Dickens is járt felolvasásokra.

Az, hogy az alkotók tevékenysége változik, kihat az énképükre is. Aleksandra Malecka egy lengyel szociológiai kutatást idézett fel, amelyben írók vallottak magukról és pályájukról. A tanulmány fő megállapítása szerint ma már a többkötetes szerzők se tartják az írást főfoglalkozásuknak, hanem inkább gondolnak magukra tanárként, újságíróként, akik mintegy hobbiból írnak, nem pedig a megélhetés kedvért. Mára a nagy, romantikus írókép háttérbe szorult, a szerzők pedig inkább egy több lábon álló, magát számos kommunikációs csatornán egyaránt jól exponáló réteget alkotnak.

A digitalizáció számos ponton felszabadította az információk és a könyvek világát is. Erre Fenyő D. György szerint jó példa a Wikipédia működése. Míg régebben az enciklopédiákat a legbölcsebbnek tartott kiválasztottak szűk csoportja írta, addig ma már bárki szerkesztheti vagy véleményezheti azt. Hasonló demokratizálódás figyelhető meg az iskolai kötelező olvasmányok listájának kibővülésébe,n és az elit-, illetve a tömegkultúra közötti megkülönböztetés feloldásában is. Utóbbit a magyartanár szerint jól mutatja, hogy ma már a bölcsészkaron sem ciki a Trónok harcát olvasni.

Az online világ térhódítása azonban új típusú árkokat hozott létre, amelyek közül Csík Tibor a könyvpiacon létrejött hatalmas kettősségekre mutatott rá. Bár az amerikai e-könyvpiacot lényegében öt nagy kiadó tulajdonolja, mellette mégis ki tudott alakulni egy virágzó magánkiadói kultúra is. Hasonló a helyzet a szakkönyvek piacán is, ahol bár több kiadó árulja cikkeit hatalmas árréssel, mégis párhuzamosan prosperál a tanulmányokat ingyenesen kínáló Google Scholar is. Csík a könyvkiadás centralizációját egyébként károsnak tartja, hiszen hasonló folyamatok zajlódnak le ott is, mint korábban a filmiparban, ahol ma már szinte minden film egy kicsit „Disney-szagú”.

Azonban a szakadékok nem csak a könyvek terjesztésében, hanem a hazai olvasási szokásokban is tetten érhetők. Nagy Attila megemlítette, hogy az olvasáskutatási vizsgálatok azt mutatják, hogy, míg a hatvanas években a válaszadók 40 százaléka nem olvasott az adatfelvételt megelőző évben egyetlen könyvet sem, addig ez az arány 2005-re már 60 százalékra nőtt. A folyamatokat megerősítik a lesújtó PISA-eredmények is. A beszélgetés résztvevői hangsúlyozták, hogy bár a könyvek sok szempontból őrzik kitüntetett szerepüket az internettel szemben, muszáj azon dolgoznunk, hogy minél több embert érjenek el, és az olvasás a jövőben ne maradjon meg csupán egy szűkebb kör kiváltságának.

Forrás: Könyves blog