A margós meghívó láthatatlan korcsoportnak nevezi a middle grade-et, a kiskamasz olvasókat, akik még nem elég nagyok az ifjúsági regényekhez, de már kinőttek a képeskönyvekből. Szülőként és kreatív emberként mik a tapasztalataid, mi az, amivel a leginkább meg lehet fogni a 9-12 év közötti olvasókat?   Balázsy Panna Láthatatlan korcsoport szerintem nincs, ők nagyon is láthatóak! Valóban kevés könyv szól hozzájuk, nem tudom, miért. Számomra a legizgalmasabb az egészben, amikor azt hallom szülőktől, tanároktól, gyerekektől, hogy korábban nem olvastak, de Szandra annyira tetszett nekik, hogy átbillentek, és azóta betűfalók lettek. Ennél többet nem kívánhatnék. Meg kell találni a hangot hozzájuk, kell sok humor, kaland és érzés. Ez a korosztály még nagyon nyitott, érdeklődő, kíváncsi a világra, ezt kell kiaknázni.   Ha visszagondolsz, ennyi idősen te milyen típusú könyveket olvastál a legszívesebben? Fel tudsz sorolni néhány olyan könyvet, amelynek a világában szívesen elmerültél akkor? Meghatározó élményem G. Szabó Judit Hárman a szekrény tetején című könyve, tele humorral, kalanddal és nagyon eltalált szereplőkkel. Nagyon régi könyv, sok régies utalással, de még mindig nagyon friss. Ugyanezt érzem Mary Poppinsszal, ahol nagyon pontosak a karakterek és mégis mágikusan izgalmas és rejtélyes az egész. Van a kortárs gyerekkönyvek között olyan, amit nagyon irigyelsz a maiaktól, és azt kívánod, bárcsak te is olvashattad volna kiskamaszként? Irigylés helyett inkább örülök neki. A Panka és Csiribi-könyvekért odavagyok! És a Márti-sorozatot már kisgyerekként is imádtam, de azóta sokkal több részt olvastam belőle. Ősszel lezárul a Szandra-sorozat – végleges a búcsú? Mennyire tervezted meg előre a szériát, illetve ennyi kötettel a hátad mögött mi a legfontosabb és legizgalmasabb írói tapasztalatod? Azt hittem, egy könyvet fogok írni, ehhez képest hatnál tartok. Egyelőre itt megállok, de fontolgatjuk, hogy Szandra egyszer visszatér, kicsit idősebben. Idén írok egy ifjúsági könyvet, de utána nagyon szeretném végre megírni a rég emlegetett gyerekkrimimet. A margós meghívó láthatatlan korcsoportnak nevezi a middle grade-et, a kiskamasz olvasókat, akik még nem elég nagyok az ifjúsági regényekhez, de már kinőttek a képeskönyvekből. Szülőként és kreatív emberként mik a tapasztalataid, mi az, amivel a leginkább meg lehet fogni a 9-12 év közötti olvasókat?   Fiala Borcsa Szerintem ebben a korban már nagyon személyiség- és érettségfüggő, kit mivel lehet motiválni, vagy hogy mi az a szintű könyv, amit szívesen elolvas. A kisebbik gyerekemnél néha épp az a kerékkötője egy-egy (nekem régi kedvenc) könyv elolvasásának, hogy én ajánlottam. Akkor dafke hányja rá a fittyet. Aztán van úgy, hogy mégiscsak a kezébe veszi, és rájön, hogy nem is olyan rossz. Gyakran próbálok olyanokat a gyerekeim kezébe nyomni, amire emlékszem, hogy imádtam kiskoromban, akkor kicsit mesélek róla, hátha felkelti a kíváncsiságukat. De azt marhára élvezem, hogy mostanra tényleg ennyire nagy lett a szórás és hogy olyan sokféle témában tudnak olvasni. Ha visszagondolsz, ennyi idősen te milyen típusú könyveket olvastál a legszívesebben? Fel tudsz sorolni néhány olyan könyvet, amelynek a világában szívesen elmerültél akkor? Inkább a fiúsabb, kalandregényszerűbb könyvek vonzottak mindig is, és nem a romantikus lányregények. Winnetou, Gombháború, Huckleberry Finn, A fáramászó báró kalandjai, stb. Van a kortárs gyerekkönyvek között olyan, amit nagyon irigyelsz a maiaktól, és azt kívánod, bárcsak te is olvashattad volna kiskamaszként? Irigyelni nem irigylek semmit, mert attól még, hogy felnőtt vagyok, ugyanúgy elolvasom, ami tetszik. (Ahogy egyébként rajzfilmekre is beülök, mert azokat is nagyon szeretem – bár épp most fogyott ki alólam a harmadik szett kiskorú kísérő is, sajnos.) De ha egyet ki kellene emelnem, akkor az biztos, hogy a Harry Potter lenne, ami huszonévesen is beszippantott, mi lett volna, ha 9 évesen olvasom el?! A Bűntény a Dunán egyszerre krimi, kaland- és gasztroregény. Érdekelne viszont, hogy neked melyik elem volt a legfontosabb, mi volt az a szál vagy az a motívum, amely azután magához vonzotta és magával rántotta a többit is? Illetve az is, hogy a saját gyerekeidnek mennyire engedtél beleszólást – bármilyen szinten – a cselekménybe vagy a karakterekbe? Megmondom őszintén, én csak egy krimit szerettem volna írni, egyáltalán nem terveztem, hogy majd folyamatosan burkolnak benne. De mivel ezek az én szereplőim, képtelen voltam megálljt parancsolni a nonstop habzsolásnak – néha kicsit röstellkedtem is miatta. De a kiindulási pont a Dunán lévő hajó, és az azon élő apa-fiú páros volt, onnan jött a krimiszál... a kaják meg már csak hab a tortán. (Tessék, már megint csinálom!) A lányomat végtelenül hidegen hagyja az én írói munkásságom. A fiam viszont megtette azt a szívességet – némi zsarolás fejében, nem kapott ugyanis vacsorát, amíg végig nem hallgatott – hogy felolvashattam neki az elkészült fejezeteket, és ha benne felmerült ötletként valami, vagy nem tetszett egy-egy dolog, túlzásnak tartotta, vagy nem odaillőnek, akkor azt megbeszéltük, és néha az ő javaslata nyert. A margós meghívó láthatatlan korcsoportnak nevezi a middle grade-et, a kiskamasz olvasókat, akik még nem elég nagyok az ifjúsági regényekhez, de már kinőttek a képeskönyvekből. Szülőként és kreatív emberként mik a tapasztalataid, mi az, amivel a leginkább meg lehet fogni a 9-12 év közötti olvasókat?   Kertész Erzsi Ami nekem bevált, az a humor, az akció, a hiteles, életszerű karakterek, és az, ha a gyerekek a saját problémáikkal, élethelyzeteikkel szembesülnek, akár nagyon eltérő díszletekbe csomagolva is. A szerelem témaköre is roppant módon foglalkoztatja ezt a korosztályt, de ezt finoman kell adagolni, mert az a tapasztalatom, hogy eléggé ambivalens reakciókat vált ki. Ha visszagondolsz, ennyi idősen te milyen típusú könyveket olvastál a legszívesebben? Fel tudsz sorolni néhány olyan könyvet, amelynek a világában szívesen elmerültél akkor? Ebből az életkorból A két Lotti, és az Emil és a detektívek ugranak be először, magyarok közül pedig László Endre Szíriusz kapitány-könyvei. De az összes akkoriban létező pöttyös könyv megvolt otthon, és én mindet el is olvastam. Amire a mai napig jóleső borzongással gondolok, az A titkos kert, F. H. Burnett-től. Ezt még éveken át újra és újra el kellett olvasnom, mert valahogy úgy éreztem, még mindig maradt valami titok abban a kertben, amit nem teljesen értek. Sőt, lehet, hogy még most is ott van. Van a kortárs gyerekkönyvek között olyan, amit nagyon irigyelsz a maiaktól, és azt kívánod, bárcsak te is olvashattad volna kiskamaszként? Harry Potterrel biztosan jóban lettem volna, és talán a Mágikus Állatok Iskoláját sem hagytam volna ki. Magyar szerzőktől direkt nem mondok senkit, de nagyon valószínű, hogy sok mostani kollégámnak hű olvasója lettem volna. Nagyon sok korosztálynak írsz könyveket, az egészen kicsiktől a kamaszokig, és nagyon sok kimondottan a 9-12-es korosztálynak szól, legyen szó akár a Pantheráról, a Fény Sebestyénről vagy a Göröngyös úti iskoláról. Megfogalmaztad már valaha magadnak, hogy alkotóként alapvetően mi vonz ehhez a korosztályhoz? Kaptál valaha olyan visszajelzést az olvasóidtól, amely nagyon megfogott vagy még téged is meglepett? Mivel erről az életkorról már viszonylag éles emlékképeim vannak, könnyen be tudom azonosítani, hogy nekem mi tetszett volna, és mi nem. De leginkább azért vonz ez a korosztály, mert már alakul az önállóságuk, formálódik az egyéniségük, mégsem szippantotta be még őket teljesen a realitás, ezért fogékonyak a mesére. Szerintem ez nagyon izgalmas kombináció, ami egy írónak változatos témákat, és nagy mozgásszabadságot ad. A kérdés második részére térve: minden visszajelzés fontos, de az utóbbi időben kettő maradt meg nagyon az emlékezetemben. Nemrég egy apuka küldött fényképet a fiáról, aki a tengerparton heverészik, és közben a Pantherát olvassa. A képnek azt a címet adta: „A Panthera jobb, mint a tenger”. Ezen nagyon jót nevettem. Egy másik emlékezetes visszajelzést A Helló felség!-gel kapcsolatban kaptam egy családtól. Egy dedikáláson mesélték, hogy a fiuk osztályába nemrég egy „furcsa” fiú érkezett, akivel eleinte nem nagyon tudtak mit kezdeni a gyerekek. A könyv pont ebben az időszakban került be az osztályba, és állítólag a maga szerény módján hozzájárult az elfogadás és beilleszkedés folyamatához. Az ilyesmi zene füleimnek! Azt is nagyon szeretem, amikor író-olvasó találkozók után odajönnek hozzám a gyerekek, és szakmai tanácsokkal látnak el, például a sorozatok folytatására, új fordulatokra, tartalmi elemekre vonatkozóan. Ezeket az ötleteket mindig komolyan mérlegelem, és néhányat közülük már be is építettem a szövegeimbe. A margós meghívó láthatatlan korcsoportnak nevezi a middle grade-et, a kiskamasz olvasókat, akik még nem elég nagyok az ifjúsági regényekhez, de már kinőttek a képeskönyvekből. Szülőként és kreatív emberként mik a tapasztalataid, mi az, amivel a leginkább meg lehet fogni a 9-12 év közötti olvasókat?   Varga Bálint Humorral. Arra a legjobban vevők. A kisebbeket még viszi a mese, a történet, de a saját fiamon látom, ahogy a könyveimet olvasta: a mókás részeket és mókás helyzeteket és mókás szereplőket szerette a legjobban. Ahogy látom, az izgalom, annak keresése még annyira nem fontos, ugyanakkor ez egy annyira képlékeny kor, hogy nehéz általánosítani. A humor, azt hiszem, az a legfontosabb. Abból a korból én arra emlékszem, amin nevettem vagy izgultam. Ha visszagondolsz, ennyi idősen te milyen típusú könyveket olvastál a legszívesebben? Fel tudsz sorolni néhány olyan könyvet, amelynek a világában szívesen elmerültél akkor? Az akkori kínálat, a nyolcvanas évek elejéről beszélünk, eléggé szegényes volt, és én hamar elolvastam mindent, ami érdekelt, meg azt is, ami nem, a legtöbbször pedig Vernénél kötöttem ki. Őt folyamatosan tudtam olvasni, oda voltam a Nautilusért, a távoli szigetekért, a léghajókért, a kalandért, az izgalomért, a távoli világokért. És Durrell, Gerald Durrell korfui sztorijai, azokért az életem adtam volna. A kezemből sem lehetett kifacsarni őket, Réber László rajzaiért totálisan odavoltam. Erich Kästner két regényének világában rengeteg időt töltöttem: Május 35. és A repülő osztály. Bálint Ágnes Szeleburdi családjával is sokszor összekerültem, csak kevés volt a könyv, ezért újraolvastam. Imádtam Az egy komisz kölök naplóját, ami ugyan csak egy könyv volt, de micsoda világ! Van a kortárs gyerekkönyvek között olyan, amit nagyon irigyelsz a maiaktól, és azt kívánod, bárcsak te is olvashattad volna kiskamaszként? Hú. Hú. Ez nehéz. Van, csak nem tudom, szerettem-e volna: nyilván piszkosul irigylem Harry Pottert, az egész világot, annak ellenére, hogy nem szeretem, így nem is tudom megmondani, hogy szerettem-e volna kölyökként, de biztos, hogy olvastam volna. Irigylem a Bartimaeus-trilógiát, ezt speciel sokkal jobban, mint Harry Pottert. Neil Gaiman. Őt sárgulósan irigylem, szerintem imádtam volna minden egyes sorát. És irigylem A kis Nicolas-t, mert akkoriban egy kis vékony könyvet leszámítva nem jelent meg magyarul, és tudom, hogy ez lett volna a kedvenc könyvem, ahogy egyébként most is az. A Zsé meg a haverok már a címében is megelőlegezi, hogy egy haveri kör kalandjairól szól az új könyved – az ifjúsági regények után mi motivált abban, hogy a fiatalabb olvasóknak is írj? Nem titok, hogy A kis Nicolas fontos előképe volt a kötetnek, utóbb ezt inkább hátránynak vagy előnynek érzed? Mindenképpen előnynek, mert amit írok, az felvállaltan és tudatosan egyfajta főhajtás A kis Nicolas előtt. Ha valaki ehhez méri, és azt mondja, majdnem olyan vicces volt, vagy többször eszébe jutott olvasás közben, annak külön örülök. A kis Nicolas világa csodálatos, imádok benne lenni, s célom volt egy hasonló, de valamiképpen a mi viszonyainkra átültetni, természetesen változtatásokkal, ám a lényeg ugyanaz maradt: remélem, hogy az olvasó is „állati jól szórakozik”, legyen szülő vagy gyerek. Forrás: Könyves blog Fotók: Zoltai András, Bólya Árpád, Szöllősi Mátyás, Valuska Gábor