Még a játék előtt, végső kétségbeesésében egyezséget kötött egy bűnözővel, és most olyasmivel tartozik neki, amit eddig soha senki nem tudott megszerezni. Ki kell derítenie a Caraval mester, Legend valódi nevét! Erre csak egyetlenegy esélye van: ha megnyeri a Caravalt. Tella tehát második alkalommal is beleveti magát a legendás versengésbe, és ezzel keresztezi egy gyilkos trónörökös útját, belebonyolódik egy elátkozott szerelembe, valamint a titkok kusza hálójába... amivel bajba sodorja Scarlettet is. A Caraval mindig is bátorságot, ravaszságot és áldozatokat követelt. Ám ezúttal még többet kér a játék: ha Tella nem tudja teljesíteni, amit az alkuban ígért, és nem szolgáltatja ki Legend igazi nevét, mindent elveszít - talán még az életét is. De ha nyer, Legend meghal, és a Caraval örökre megsemmisül. Isten hozott újra a Caravalban... a játék még csak most kezdődik igazán!     suntuske.wordpress.com     Legendás kártyázás a sorssal Miután a Caravalt azzal a boldog tudattal fejeztem be, hogy az eddigi évem, sőt életem leginkább magával ragadó olvasmányélményében részesültem, felfokozott lelkesedéssel vetettem bele magam a folytatásába. A Legendary viszont, bár vitathatatlanul megőrizte sziporkázó fantáziadússágát, mégis több tekintetben is csalódást okozott lenyűgöző elődjéhez képest, amolyan tipikus “második rész”-szindrómában szenvedve. Scarlett Dragna megnyerte a Caravalt, kiszabadította húgát, és elrendezett házassága helyett boldog lehet szerelmével. Testvére, Donatella ellenben nem ünnepelhet felhőtlenül, ugyanis alkut kötött egy titokzatos “jó baráttal”, aki információt nyújthat elveszett anyjáról, amennyiben a lány felfedi Legend valódi nevét. Kapóra jön, hogy Elantine császárnő születésnapjára új versenyt rendeznek, aminek fődíja a játékmester megismerése. Tellának a feladványok mellett a szívügyeivel is meg kell küzdenie: imponál neki a folyton segítségére siető Dante, ám belekeveredik egy hazugságba, miszerint ő a trónörökös menyasszonya. Az első kötet bizonyította számomra, hogy Stephanie Garber két dologhoz nagyszerűen ért: a történetszövéshez és a hangulatteremtéshez. A második rész olvasása során azonban nem hagyott nyugodni a gondolat, hogy annyival ütősebbre is sikerülhetett volna.  A leírásoknak még mindig megvan az egyedi mágikussága, a tobzódó színekkel és a szokatlanul szép képzettársításokkal, ám ezúttal valahogy az egész sokkal sötétebb, komorabb atmoszférát áraszt. Az első rész sem nélkülözte az erőszakot, de közben végig megmaradt a jóleső érzés, hogy a Caraval célja mégiscsak a résztvevők elkápráztatása, nem pedig az elrettentése. Az itteni történések már jóval kegyetlenebbek, veszélyesebbek, kevésszer csillan fel a játéknak a gyermeki énemet elbűvölő csodálatossága. Ami pedig a fordulatokat illeti, sajnos ez esetben könnyebben kiszámíthatóra sikeredtek, és míg az előzményben imádtam a többszörösen megtekerintettségüket, itt akadt, amit már túlzásnak tartottam. Például egy karakterről azt hittem, lezárult a sztorija, ám most fény derül rá, valójában nem vele találkoztak a főhősök, hanem egy játékbeli színész alakította. Nagyon érdekelni kezdett, hogy milyen is az igazi énje, de közben ez a csavar súlytalanná tette az első kötet egyik főkonfliktusát. Ami mindenképpen előnyére vált a folytatásnak, az a tágabb világépítés. Azzal, hogy a szereplők eljutnak Valendára, a fővárosba, és megismerik az uralkodót, bővebb betekintés nyílik a kitalált, de jellegében a közép-amerikai gyarmati szigetekre emlékeztető birodalom berendezkedésébe. Emellett egy központi cselekményszervezővé váló varázselem is bevezetésre kerül: a Fátumok, egy tarotra hajazó kártyapakli lapjaiba zárt lények, akiknek egykor hatalma volt a világ fölött. Velük kapcsolatban volt egy kis hiányérzetem, mivel sokuk létezéséről csak a könyv hátuljába illesztett fogalommagyarázatból értesültem, a történetben szinte mindig ugyanaz a néhány került említésre, de tetszett a koncepciójuk. A kezdőkötet végén ügyes írói fogás volt a következő rejtély belengetése, és örömmel fogadtam, hogy fókuszba került a Dragna nővérek édesanyjának felkutatása, akiről apróbb részleteket már elhintett a szerző, de eltűnésének körülményeit homály fedte. Nagyon értékelem, hogy bár mindkét lány életébe beköszönt a szerelem is, az igazi mozgatórugójuk a családjuk biztonsága: ahogy Scarlett a testvéréért küzdött, most Tella az anyukájáért. Paloma eltitkolt sorsa, házasság előtti élete volt a legizgalmasabb, legmegdöbbentőbb szála a regénynek, és remélem, hogy a trilógia zárásában még jobban megismerhetem, és magyarázatot kaphatok bizonyos kétes megítélésű tetteire. Nem tagadom, amiatt is kevésbé kedveltem ezt a kötetet, hogy Tella lett a főszereplő, mivel az óvatos, szerény Scarlett közelebb áll hozzám. A húgának is elismertem néhány kifejezetten ravasz húzását, de felelőtlen kacérkodásával gyakran inkább hátráltatta az eseményeket. A magánéletét illetően borzasztóan féltem a klisés szerelmi háromszög eshetőségétől, de hamar kitűnt, hogy itt ellentétes érdekeken múlik a választás, és szerencsére nem azon, hogy “jaj, de melyikük a helyesebb?”. Dante ugyan korábban még Scarlett körül legyeskedett, de örültem, hogy végül Tellához kezdett húzni a szíve – annak már kevésbé, hogy amennyiszer segített a lánynak, legalább annyiszor cserben is hagyta. Jacks herceg pedig a vonzó veszedelem megtestesítőjének lett szánva, belőlem viszont mást sem váltott ki a tenyérbemászósága, mint viszolygást. Bárcsak mondhatnám, hogy mindkét udvarló szolgált meglepetésekkel, ám az az igazság, hogy elég hamar sejteni kezdtem a kilétüket, és egyiküknél különösen fájt, hogy így veszett el a személyét övező misztikum. Annyira máshogy képzeltem… Az is elszomorított, hogy a háttérben Scarlett és Julian gyönyörűen kialakult kapcsolata máris megingani látszik. Említettem már, hogy utálom azokat a második részeket, ahol a happyend után összeveszik a páros? Felkészültem rá, hogy ez a kötet is maradéktalanul el fog varázsolni, és sajnos ez nem teljesült. Talán soknak tűnhet a panaszkodásom, de a regény mégis jó pontot érdemel, hiszen továbbra is ez az egyik legeredetibb, legkülönlegesebb fantasy, amit valaha olvastam, és kíváncsian várom, mit tartogat majd a nagy finálé.