Polli egy nem mindennapi lány. Guus Kuijer csodálatosan megírt, magával ragadó regénye egy olyan kislányról mesél, akire a kamaszkor határán nem mindennapi terhek zúdulnak. Szerencséje, hogy van egy olyan belső világa, ahova mindig visszaléphet. Olvass bele a Polli - Mindörökké együttbe! Az osztályfőnököm szerelmes az anyukámba! Létezik ennél nagyobb szörnyűség? NEM! Jó, apu és anyu már rég elváltak. Úgyhogy SZABADNI éppen szabad. Anyu rendes anyuka. Az osztályfőnököm jó fej tanár. De hogy ők ketten, együtt? Ez azért elég durva. Ráadásul az egész az én hibám, azt hiszem. Néhány hónapja történt. Azon a napon, amikor elkezdtük a „foglalkozásprojektet”. Mi már tudtuk, hogy ez lesz a következő témánk, de az ofőnk nem tudta, hogy mi tudjuk. Úgyhogy nagy lelkesen bele is kezdett:    – Gyerekek – mondta –, később majd mind lesztek valamik. Én például tanár vagyok. Más pedig, hogy nagy hirtelen egy fontos foglalkozást említsek, tábornok. Most pedig szeretném tudni, ti mik szeretnétek lenni! Iszonyú hangzavar tört ki. Egymás szavába vágva kiabáltunk. Erre az ofőnk rávágott a táblára a pálcájával, mire rögtön csend lett. Végigsétált az asztalok között.    – Mehmet?    – Tábornok, tanár úr.    – Murad?    – Tábornok, tanár úr.    – Fatima?    – Tábornok, tanár úr.   – Várjunk csak! – mondta az ofő. – Szerintem félreértettetek! Találjatok ki valamit ti magatok. Nem az a feladat, hogy engem utánozzatok. Mondjátok meg őszintén, mik szeretnétek lenni, ha nagyok lesztek! Mehmet?  Mehmet az ofőre nézett, és mélyet sóhajtott.    – Akkor ne tábornok legyek, tanár úr? – kérdezte. Az ofőnk is mélyet sóhajtott.   – De, lehetsz tábornok, vagy lehetsz bármi más is. Mehmet megörült a válasznak.    – Ó! – mondta. – Akkor tábornok! A tanár elbizonytalanodott, de aztán Muradra mutatott.    – És te, Murad?    – Tábornok, tanár úr. Elnevettem magam. Nem tehetek róla. Az ofőnk elvörösödött.    – Mi olyan vicces, Polli? – kérdezte szigorú hangon.    – Semmi, tanár úr – feleltem.    – Te mi szeretnél lenni, ha nagy leszel? – kérdezte.    És akkor valami nagyon rosszat mondtam. Azt válaszoltam: költő.  Az ofőnk ijesztően hosszan bámult rám. Láttam, hogy néhány osztálytársam azt gondolja rólam: hülye liba. Papírgalacsin puffant az asztalomon.