Megint fontos szerepet játszik a család, a barátok, az elfogadás, a hit, a szerelem, a természet és legfőképpen önmagunk keresése.
Lebilincselő történet azoknak, akik az ifjúsági irodalom olyan óriásaira szoktak rá, mint például Michael Ende, vagy Erich Kästner, miközben Kuijer a maga bölcsességével abszolút mai problémákra és kérdésekre keresi a választ.
„A világ végére akartam menni – súgja –, de előbb meg kellene találnom az elejét.”
Guus Kuijer első magyarul megjelent regénye, A minden dolgok könyve első olvasásra lenyűgözött, s azóta is többször fellapoztam. A holland író rendkívül hiteles karakterábrázolása, lassú, de nem vontatott cselekményszövése, részletgazdag elbeszélésmódja nemcsak az említett könyvre, hanem a Pollira is jellemző.
Itt egy olyan kislány mindennapjai elevenednek meg, aki édesapja mintájára költő szeretne lenni ‒ igaz, apja egy verset sem írt még. Annál többet ír Polli: az elbeszélést időnként megszakítják versei, melyekben aktuális érzelmeit, gondolatait fogalmazza meg röviden, olykor humorosan és játékosan.
Az édesapa azért is képtelen verset írni, mert egyre mélyebbre süllyed az alkoholizmusban, de lánya igyekszik neki segíteni, mert rendületlenül hisz benne. Szomorú kérdéskört boncolgat a regény, stílusa és hangulata mégis magával ragadóan bájos, és talán az elmúlt évek legrokonszenvesebb ifjúsági irodalmi főszereplőjével találkozhatunk. Versein és elbeszélésén keresztül egy derűs, kedves kiskamasz lányt ismerünk meg Polli személyében, aki minden problémára igyekszik megoldást találni; az élethez való hozzáállása nemcsak gyerekek, de tinédzserek és felnőttek számára is példamutató lehet.
 Frindt Julcsi
Felelősség önmagunkért
- Így tanít Polli a legmélyebb bölcsességre -
Azt hiszem, minden munkatársam nevében mondhatom, hogy Polli az egyik legnagyobb kedvencünk a Pagony és Tilos az Á könyvek között. Guus Kuijer személyes etalon is a kortárs ifjúsági palettán, így különösen epekedve vártam a Polli folytatását.
Polli bátor, okos, szókimondó kislány, költő szeretne lenni, mint az apukája. Ellentétben a papájával, aki sosem írt még semmit, mégis költő, Polli versein keresztül adja ki magából az érzéseit, mégsem tekint magára költőként. Mélyen megérintik a társadalom problémái, és nem rest megfogalmazni gondolatait kulturális különbségekről, kirekesztésről, egyenlő(tlen)ségről, együttérzésről, másságról és elfogadásról, egyszóval olyan problémákról, amik kiemelten fontossá váltak minden ember számára a XXI. században. Nem tehetünk úgy, mintha a társadalom ezen kérdései csak a felnőtteket érintenék. Fontos, hogy beszéljünk róluk a gyerkekkel is. Polli gyermeki szemszögből, érthetően, tabuk nélkül szólítja meg a kiskamasz korosztályt olyan kérdésekben, mint népvándorlás, szexuális identitás, társadalmi szolidaritás, függőség, házasság és válás, felnőtté válás, felelősségvállalás, háború és béke, kulturális különbségek. Guus Kuijer nem kecsegtet hamis reményekkel: nem jutunk eredményre zökkenőmentesen. Nem tényekkel, hanem folyamatokkal, gondolatokkal és szempontokkal találkozunk regényeiben. Szembesülünk vele, mennyire nehéz elfogadni azokat a dolgokat, amik az értékrendünktől különböznek, elismerni a hibáinkat, vagy kompromisszumokat kötni.
A könyv legfontosabb üzenete, hogy a társadalmi felelősségvállalás küzdelmes és nehéz, de az egyetlen út, ami járható. Megmutatja, hogy nem elég egy nagyobb, és/vagy kollektív erőtől – legyen az a kormány, az országunk polgárai, a világ összes embere, vagy akár Isten – segítséget várni, hanem egyénileg is törekednünk kell az aktív társadalmi szerepvállalásra, mert személyesen vagyunk felelősek a közvetlen környezetünk jövőjéért. Kiemelten fontos üzenet ez, hiszen ha megpróbálunk szakirodalmat keresni a társadalmi felelősségvállalás kérdéséhez, vagy akár csak beütjük a fogalmat a keresőbe, csupán cégek és szervezetek programjaival, meghatározásaival találkozhatunk. Mintha induviduálisan nem is létezne a jelenség, és valóban olybá tűnik, hogy nem szeretünk egyénileg cselekedni, mert azt gondoljuk, nem a mi feladatunk, egymáson is ezt a viselkedésmintát látjuk, s így válik általánossá az egyéni felelősségvállalás hiánya. Azzal, hogy leértékeljük egyéni cselekedetünk jelentőségét, legitimáljuk ezt a hozzáállást.
„Ha egyszer önmagam leszek,
az rajtam majd meg se látszik.
Engem abszolúte nem zavar,
ha olyan vagyok, mint annyi másik.”
Polli 13 éves lett, így legalább tizenháromszor bonyolultabbá válik az élete, mint azelőtt volt: apukája Nepálba utazott, ahol segítséget kap drogfüggőségének kezeléséhez. Mimún, Polli barátja Marokkóból hazatérve távolságtartóan és furcsán kezd viselkedni. Egy új lány is érkezik az osztályba, a 15 éves Consuelo, aki Mexikóból származik, szinte már felnőtt, de mégis úgy szorongatja Polli maciját, Dumot, mint egy kisgyerek, ráadásul a nyelvet sem beszéli. Még azt sem tudja, hol van Mexikó, vagy Hollandia! Polli szótárral és térképpel felszerelkezve tanítani kezdi Consuelót, majd szép lassan mély és elszakíthatatlan barátság szövődik kettejük között.
Polli és Consuelo kapcsolatának első szakasza bizonytalansággal teli: azt az alapvető szorongást járja körül, amit mindannyian érzünk, mielőtt szóba hoznánk valakinek az etnikai hovatartozását, vagy szexuális identitását. A regény más pontjain is megjelenik ez az érzés: Pollit megtámadja egy férfi az utcán. A feljelentéssel megtételével jár, hogy el kell mesélnie a rendőröknek mindent, amire emlékszik. Polli ugyan tudja, hogy egy surinamei férfi volt a támadó, azonban vonakodik elmondani a rendőrségen. Miért – tehetnénk fel naivan a kérdést –, hiszen mindez csak abban segít, hogy előkerítsék és bíróság elé állítsák a tettest. Polli azonban, ahogy sokan mások is, azért aggódik, mert rengeteg támadás éri az embereket a származásuk miatt, ami, ha bűncselekménnyel párosítva jelentkezik, még nagyobb idegengyűlöletet szül. Hiába független a két dolog egymástól, egyre nehezebben választjuk külön a kettőt. A történet előrehaladtával fokozatosan párolog el és válik irracionálissá ez a félelem azáltal, hogy egyre több hangsúly helyeződik Consuelo nemzetiségének, kultúrájának egyediségére és megismerésére. Azáltal válnak hangsúlytalanná a különbségek, hogy megismerünk egy, a miénktől eltérő kultúrát: ami sok ponton más ugyan, sok ponton viszont hasonló. Ami a legfontosabb, már nem idegen. Polli és Consuelo személyiségüknek és kultúrájuknak eltérősége miatt remekül kiegészítik egymást. Mindennapjaikban csak az fontos, hogy legjobb barátnők, és mindenben egymás mellett állnak.
Polli történetei teli vannak mélységgel, szeretettel, kedvességgel és elfogadással. Miközben elképesztően mai problémákkal foglalkozik, mégis valami egyetemeset ragad meg. Polli szerelemről, barátságról, emberi értékekről filozofál, de nem felejt el gyerek lenni. Ugyanolyan érzésekkel küzd, mint minden fiatal tinédzser: szülőkkel való veszekedések, iskolai zűrök, növekedés, barátságok összetartása, az első szerelem mámora. Bármelyik tizenéves magára ismerhet Polliban.
Rövid fejezetekre tagolt, gördülékenyen olvasható szöveg, ami olyan üzenetet közvetít, melyet minden gyereknek és felnőttnek meg kellene hallania. Olvassátok el, szülők, gyerekek közösen, vagy külön külön, és halljátok meg Polli minden szavát! Megéri.
„Megérteni valamit olyasmi,
mint a fejedben filmet forgatni.
A zenéje pedig afféle dal,
amit mindenki épp igaznak hall.”
 Lapis-Lovas Anett Csilla
A Polli 1. – Mindörökké együttből megismert kislány kamaszodni kezd. Mind tudjuk, általában mivel jár ez: szélsőséges hangulatváltozások, bezárkózás és nyitottság kettőssége, az addig adottnak és természetesnek vett szokások, szabályok megkérdőjelezése, helykeresés a családban, a baráti társaságban, a világban. És persze: költészet. Guus Kuijer annyira érzékenyen ragadja meg a tizenhárom évesből tizennégy évesbe váltást, ahogyan csak igazán keveseknek sikerül.
Polli a korábbi könyvhöz hasonlóan egy kedves, segítőkész, éles eszű és nyelvű lány marad, aki továbbra is költőnek tartja magát, és ahogy haladunk előre a kötetben, egyre jobb verseket ír, talán ezért:
„Ja, igen, Valter anyukája, Buitenzorg néni szerint a verseim koravének. Buitenzorg néni pontosan tudja, a gyerekeknek milyen verseket kéne írniuk. Én szerencsére nem tudom.” (129.)
Ahogy azonban keresi az identitását („Múlt héten még kislány voltam, most már nem vagyok az”, 71.), hitét („én vagyok a világon az egyetlen ember, aki semmiben sem hisz. Azt hiszem.”, 243.), kultúráját („nekem szerintem nincs is kultúrám. Legalábbis eddig még nem tűnt fel, hogy lenne. És nem is vágyom rá, mert szerintem hülyeség. Viszont azt hiszem, minden külföldinek van.” 260.), egyre összetettebbé válnak azok a kérdések, amelyeket saját magának és környezetének feltesz, s a válaszok is ott derengenek már valahol a kamaszkor sűrűjében.
A töprengés mellett Polli sokat ironizál például azon, amikor a felnőttek „emlékbetöréssel” meg „gyászfolyamattal” nyaggatják, vagy azon, hogy az anyukája és az osztályfőnöke házasodni készül.
Viszont Az év legmeghatóbb jelenete díjat is ki lehetne osztani a regénynek; két egymást szerető ember búcsújának olvasásakor bizony elkél a papír zsebkendő. A Polli-könyvek legnagyobb értéke, hogy az érzelmek széles spektrumát képesek megmutatni és előhívni, és sem mesterségesen kitartott derűbe, sem sötét pesszimizmusba nem burkolóznak.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
ÖSSZES FOGLALKOZÁS
Írta: Guus Kuijer
