Minap került a boltokba Mandl Péter Sári és Nemszemétke című kétrészes munkája. A két könyv vizuális világát Kismarty-Lechner Zita teremtette meg. Előrebocsátom: ebben a könyvben nem az a legizgalmasabb, hogy kétrészes. Igazából a vékonyabbik rész egy mellékelt munkafüzet, amely jó tippeket ad ahhoz, hogyan alkothat gyermekünk – látszólag hulladékokból – hasznos tárgyakat.

Első olvasásra és benyomásra nekem a könyv – és persze a barátja, a munkafüzet – retrósan vagány munkának hat. A történetben megismerjük Sárit, aki egy jól sikerült bújócska helyszín megválasztásával egy kukásautóban találja magát, ami aztán elviszi egy hulladék-szigetre.

Itt ismerkedik meg Nemszemétkével, az öntudatos hulladékemberrel. Nemszemétke egy igazán bájos szódásszifonfejű lény, aki számomra a hetvenes évek magyar „szkifi” sorozatok állandó szereplőjét, a csillagközi kávéfőzőt idézi meg. Sári szó szerint térdig gázol a szemétben, hogy megtapasztalhassa: még ott, a szemétkupacon is talál jobb sorsra érdemes, újra felhasználható, átalakítva remekül alkalmazható dolgokat.

Egyre népszerűbbek és aktuálisabbak azok a könyvek, melyek arra tanítanak minket, hogyan vegyük észre, mi történik a környezetünkkel, s milyen az igazi valóság, amely körülvesz minket. Szükségesnek tartom olykor lebuktatni a reklámok idealizált világát, amely – valljuk be őszintén – nagyon ritkán sarkall arra minket, hogy közös összefogással betiltassunk közülük néhányat. Nagyon is kellenek olyan gyermek- és ifjúsági könyvek, melyek igazi kérdésekre keresik a választ: például mit tehetünk azzal a sok szeméttel, mely nap mint nap egyre nagyobb mennyiségben vesz körül minket. Én személy szerint olyan felnőtteket szeretnék nevelni gyermekeimből, akik tisztában vannak annak a bolygónak a problémáival, ahol élnek.

Ez a könyv alkalmas arra, hogy megismertesse az óvodás, kisiskolás korúakat egy új, környezettudatosabb hozzáállással.

Most szólnék néhány szót a könyv vizuális világáról. Nagyon kedvelem a könyv képeiben azt, hogy sugárzik belőlük az alkotói szabadság. Ez egy kísérleti könyv, és én szeretem a kísérletező alkotókat. Kismarty-Lechner Zita nem igazán akart bennmaradni az e korosztálynak felállított sztereotípia keretben. Lefogadom, hogy szép számban lesznek olyan aggódó anyukák és apukák, akik szerint ettől a könyvtől bizonyára megijed majd gyermeke, mert ezen a hulladék-szigeten egy rózsaszín padocska sincs, ahova az apró olvasó gondolatban leülhetne a patyolat tiszta ruhácskájában.

Mondanék itt valami roppant bölcset: nem kell mindenkinek szeretnie ezt a könyvet, egyetérteni a kissé karcos világával. De hosszútávon nem akkor járunk-e jobban, ha már kora gyermekkorban tudatosítjuk lányainkban és fiainkban: milyen megoldandó feladatok várnak rájuk a jövőben?

Én például ajánlom Sárit mindenkinek, mert ő a témához képest egész fájdalommentesen kalauzolja át gyermekeinket sok-sok hulladékhalmon keresztül, hogy a végén mindenki tisztábban láthasson az újrafelhasználhatóság kérdésében.