Reggeli után a gyerekek játszani mentek a csoportszobában. Marci, Bence és Csabi elővették a vonatsíneket és a kocsikat, és a szőnyegen hatalmas pályát építettek. Egyszer csak mellettük termett Zozó és megkérdezte: – Akarsz beszélni a vonatokról? Nem várta meg a gyerekek válaszát, hanem egyből folytatta a beszédet. – A vonatok a sínen közlekednek, személy- vagy teherszállításra alkalmasak. A mozdonyból és a vele összekapcsolt vagonok kombinációjából áll a szerelvény. A gyerekek összenéztek, és nem foglalkoztak vele, de Zozó nem hagyta abba, színtelen hangon darálta tovább: – A vonat erőforrása általában dízelmotor vagy… – Elég már! – kiáltott rá Marci, de Zozó mintha meg sem hallotta volna, csak mondta és mondta. Marci egyre dühösebb lett. – Menj innen! Nem tudunk tőled játszani! Zozó nem ment arrébb, hanem egyre hangosabban elkezdte ismételgetni: – A vonatok, a vonatok, a vonatok, a vonatok… – Tűnj el innen, te süsü! – állt fel Marci, és megpróbálta arrébb tolni a fiút, aki erre sikítani kezdett. Az óvó néni alig tudta lecsillapítani, és jó néhány perc eltelt, míg helyreállt a nyugalom a csoportban. – Érted már? – kérdezte Marci a manótól, miután befejezte a történetet. – Ilyen a Zozó. Mindig ugyanazt hajtogatja, csak a vonatokról beszél, és ha nem figyelünk rá, akkor megsértődik vagy verekszik. Nagyon undok gyerek. – Most már értem – bólintott a manó. – De nem vagyok biztos abban, hogy undokságból teszi mindezt. – Nem? Akkor miért? – Lehet, hogy szeretne barátkozni veled, de nem tudja, hogy kell. Nem tudja, hogy szólítsa meg az embereket, vagy hogyan játsszon velük. – Ne mondd már, Kékmanó! Minden gyerek tudja, hogyan kell játszani! – Nem biztos. Olyan sokféle gyerek van! Az egyik ebben ügyesebb, a másik abban. És van olyan, akinek nehéz másokkal beszélgetni, vagy együtt játszani a többi gyerekkel. – De ő nem is akar velünk játszani, csak egyedül szeret lenni, ezért inkább békén hagyjuk. Mert akkor legalább nem bánt. – Lehet, hogy szívesen játszana veletek, ha tudná, hogyan. Aki rosszul lát, szemüveget visel, aki nem jól hall, ahhoz hangosabban kell beszélni, esetleg hallókészüléket kell viselnie. Ha valakinek valami nehezen megy, akkor segíteni kell neki. – Igen, mert aki meg nem tud járni, az tolókocsiba ül, vagy mankóval jár. De játszási bajra nem találtak ki még ilyet. Vagy igen? Hogy lehet ezt megtanítani valakinek? – Mesélek neked egy mesét, aztán beszélgetünk még erről. Rendben van? – Igen – ragyogott fel Marci arca, mert mindennél jobban szerette kis barátja meséit. Kékmanó maga elé vette a gesztenyebabákat, az egyikre szúrós kalapot tett, és mesélni kezdett. Mese a szúrós gesztenyebabáról Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy gesztenyefiú, akit úgy hívtak, hogy Geszti Guszti. Egy nap hatalmas vihar támadt. Zúgott a szél, hajlongtak a faágak. Egy fuvallat hirtelen felkapta Gusztit és elrepítette egy távoli, ismeretlen földrészre, ahol még soha nem járt azelőtt. Csodálkozva nézett körül. Gesztenyeembereket látott mindenfelé. Ugyanolyanok voltak, mint ő. Volt fejük, és volt két kezük, lábuk. Ám egy szavukat sem értette, mert számára ismeretlen volt a nyelv, amin beszéltek. Közelebb lépett az egyikhez, hogy megkérdezze, merre induljon haza. Ahogy ránézett az idegenre, csodálkozva látta, hogy az sír. Riadtan hőkölt hátra, majd vigasztalóan rámosolygott, mire a másik még jobban sírni kezdett, és furcsán topogott közben a lábaival. Geszti Guszti nem értette a helyzetet, és megszólított egy másik gesztenyeemberkét. Ahogy ránézett, az az emberke is sírni kezdett, amitől Guszti még jobban összezavarodott. – Félnek tőlem? Vagy ilyen csúnya vagyok? – tűnődött, és ahogy telt az idő, egyre jobban kétségbeesett. Az idegen lények nagyon furcsák voltak. Nem értette a beszédüket, nem értette a mozdulataikat. Volt, amikor körülvették és beszéltek hozzá, közben furcsán hadonásztak a kezükkel, lábukkal, mozgatták a fülüket, ráncolták a szemöldöküket. Tudta, hogy valamit közölni akarnak vele, de nem csak a szavukat nem értette, a jelzéseiket sem tudta követni. Nem tudta elmondani, hogy mit szeretne, és minél kedvesebb próbált lenni, annál ellenségesebbek lettek vele a többiek. Egyszer sírva fakadt, mert megsajnált egy kisfiút, aki elesett. Erre váratlanul rávetették magukat a körülötte lévők, és jól elverték. Most már félt tőlük, kerülte őket. Ha valaki a közelébe ment, azonnal védekezni kezdett, még szúrós tüskéket is tartott magánál. Végül mindenki magára hagyta, és ettől elszomorodott. Szerencsére élt a városban egy nagyon okos és kedves gesztenyekislány. Geszti Grétinek hívták, és szeretett volna segíteni Gusztinak. Kitalálta, hogy rajzokat készít neki, és így tanítja meg neki a szavakat, jelzéseket, amit ezen a földrészen használnak az emberek. Guszti nagyon okos volt, és most be is tudta bizonyítani. Gyorsan tanult, nagyon figyelt arra, amit a kislány tanított neki. Hamarosan rájött, hogy ezen a furcsa helyen az emberek akkor nevetnek, amikor szomorúak, a könnyek pedig mosolygást jelentenek. Szépen lassan megtanulta a sok-sok apró jelzést, és nagyon hálás volt Geszti Grétinek, hogy segített neki, és nem érezte már magát teljesen idegennek. Egy következő vihar aztán visszarepítette az otthonába. Társai, barátai csodálkozva hallgatták beszámolóját arról, milyen nehezen boldogult a távoli földrészen, mert nem értette az ott élők jelzéseit.   Kékmanó befejezte a mesét, Marci pedig azt kérdezte: – Zozó is egy másik földrészről jött? Azért nem ért minket? – Nem, hiszen ez csak egy mese volt. De hasonlóképpen érezhet, mert lehet, hogy ő sem érti jól a szavakat, a mozdulatokat és az arckifejezéseket sem. – De miért? Mert buta? – Nem azért. Lehet, hogy nagyon is okos. De ezek a dolgok nehezen mennek neki. Az agyának egy része kicsit másképpen működik, ezért neki külön meg kell tanulni azt, ami másnak természetes. Kicsit furcsa neve van ennek a nehézségnek. Úgy hívják, hogy autizmus. – És hogy lehet neki megtanítani, hogy ne féljen tőlem? Hiszen én nem bántom! És ezért ő se legyen szúrós velem. – Próbáld megismerni. Szólítsd a nevén, mielőtt mondasz neki valamit. Érthetően és röviden mondd el, amit szeretnél, mert így könnyebben megérti. Hívd játszani, de ne sértődj meg, ha nem akar. Lehet, hogy jobb, ha rögtön viszed a játékot is, hogy lássa, mit szeretnél. Segíts neki, ha valamit nem tud. Például öltözni vagy kezet mosni. A legjobb, ha az óvó néniktől kérdezed meg, hogyan tudsz segíteni neki. A lényeg, hogy ne bántsd, ne csúfold, és védd meg a többiektől is. Mert nem vagyunk egyformák ugyan, de azt senki nem szereti, ha bántják. Marci jól megjegyezte barátja szavait, aki egy kedves dalocskára is megtanította: Jól figyelj, most megtanuljuk, egyszerű a képlet: mi a fontos a világon, erről szól az ének. Hogy ember az ember akkor is, ha fekete a bőre, de lehet sárga vagy fehér, nem lesz csúnya tőle. És Ember az ember akkor is, ha nagyon tud mesélni, de ember marad akkor is, ha nem tud jól beszélni. És ember az ember akkor is, ha jó gyorsan tud futni, de fontos ember akkor is, ha nem tud, csak feküdni, Különbözünk, mások vagyunk, fogjunk össze, ha tudunk, hisz azért vagyunk emberek, mert egymástól is tanulunk. Ember az ember mindenképp, hát tiszteljük az életet, fogadjuk el egymást, hiszen ettől minden szebb lehet! 6. Novemberi mese (részlet) Vissza a sorozathoz