A Kisrigók olvasásakor éppen ez történt. Ráadásul rögtön három szereplő vált annyira élővé, hogy majd’ kiugrottak a betűk közül. Paulon Viktória olyan elképesztő erővel, szeretettel és emberismerettel formálja meg a három testvér alakját, hogy nem is kérdéses: valódi gyerekek történetével fogunk megismerkedni. Különös testvérek ők hárman: nem ismerik egymást személyesen, nevelőszülőknél és gyermekotthonban élnek. A meséből megismerjük a félelmeiket, találmányaikat, büszkeségeiket, és lassan megértjük, miért látja őket a környezetük egészen másnak, mint amilyenek valójában.

A szöveg egyik bravúrja az, hogy a szerző felnőtt narrátorként képes gyerekszemmel ábrázolni a világot. Nem gügyög, sőt, a lehető legkomolyabban és legprecízebben magyaráz el mindent: pont úgy, ahogy azt a főszereplő gyerekek látják. Éppen ezért olvasás közben fel sem merül bennünk, hogy a történtek esetleg ne a valóságot tükröznék: a híreket hozó-vivő Kukrú galamb, a hirdetés szövegét papírra másoló macska és Csabó találmányai is valódiak.

A három egymást kereső és szülő után vágyakozó kisgyerek kalandja nemcsak fordulatos, de megindító is. Olvasás közben átérezzük a kétségbeesésüket, a gátakat nem ismerő vágyakozásukat egymás és egy igazi család után, miközben pontosan megértjük a tehetetlenségüket, kiszolgáltatottságukat, félelmeiket és az egyedüllétük okozta dühöt. Pedig az őket körülvevő felnőttek többnyire nem gonoszak, sőt, alapvetően jót akarnak a gyerekeknek. Más kérdés, hogy szeretetük és beleérző képességük meglehetősen behatárolt, alapvető jóindulatuk ellenére is értetlenül, tehetetlenül, és ezért gyakran indulatosan viseltetnek a gyerekek iránt.

A Kisrigók mágikus mese. Olyan elevenen és magától értetődő természetességgel teremnek benne a csodák, ahogy az csak egy gyerek fejében létezhet. Nem szabad józan, felnőtt fejjel olvasni, teret kell engedni a gyerekek által teremtett csodavilágnak.

Izgalmas játék ez a szerző részéről, hiszen úgy tudósít az eseményekről, mintha azok valóban pontosan úgy történtek volna meg, ahogy azt leírta, miközben ő maga sem tagadja, hogy egy csodákkal átszőtt történetről van szó. Szerencsére Paulon Viktória ezt a játékot is bravúrosan játssza: Szaszka, Csabó és Gigi nagy kalandja annyira izgalmas, feszült és szívszorító, hogy az olvasót teljesen rabul ejti a történet sodrása, eszébe sincsen kétségbe vonni a csodákat, és kételkedéssel agyonütni a mesét.

Ahogy a történet során egyre feszültebbé és reménytelenebbé válik a helyzet, a gyerekeket segítő csodák is egyre erőteljesebbé válnak. Már nemcsak Csabó találmányai segítenek, de mindhárman elindulnak egymás felé, és a véletlenek segítségével az egész világ arra szövetkezik, hogy elérkezzen a boldog végkifejlet, és a három testvér nagy álma valóra váljon. Bár olvasás közben sejtjük, hogy végül megnyugtatóan fog zárulni a történet, a szerző szinte az utolsó pillanatig képes fokozni a feszültséget.

Ezt a gyönyörűen megírt, meghatóan szép mesét az örökbefogadásról szívből ajánlom gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt.