OLVASÓVÁ NEVELÉS
OLVASÓVÁ NEVELÉS
//olvasovanevels.gportal.hu/portal/olvasovanevels/image/gallery/1456267852_20.jpg

Az év gyerekkönyve díj

 

KÖNYVAJÁNLÓ

 
 
 
VÁR A KÖNYVTÁR

 

 
- Olvasóterem

 

 
KLASSZIKUS GŰJTEMÉNYEK

 

 
MESE-UNIVERZUMOK

2-10 éveseknek

Kamaszoknak

 
 
IRODALOM ÉS FILM

►Gyermek- és ifjúsági irodalom

►A varázslatos iskolabusz

►Bábfilmklasszikusok

►Klasszikus rajzfilmek

►Diafilm-mesék

 

 
Olvasóvá válás



Folyamata 

Az alapozás szakaszai 

A kiadvány célja

 
Az olvasóvá nevelés megalapozása

Kézikönyv tartalma

 
- CD-módszertár
 
Bemutatkozó

Pedagógiai tevékenység

- Bemutatkozó

 
 
DIGITÁLIS KÖNYVTÁR
 
- Ajánlók

Digitális irodalom

Gyűjtemények

 
- Gyermekújság
 
- Online újság

Könyv és Nevelés

 
BABA-MAMA KLUB
 
- Foglalkoztató

ÖSSZES FOGLALKOZÁS >>

  1. Animációs népi mondókák   
  2. Animációs népi dalok
  3. Animációs versek 
  4. Megzenésített versek
 
GYERMEKEKNEK
 
Gyermekkönyvek kiadói
 
Gyermekirodalom
 
Mesés oldalak
 
TEMATIKUS OLDALAK
 
-Szülők oldalai
 
Pedagógusoknak
 
A MÉDIA VILÁGA
 
-Digitális nemzedék

KONFERENCIÁK (2012-2016)

DIGITÁLIS PEDAGÓGUS KONFERENCIÁK (2012-2015)

 
-Médiatanulmányok
 
-A TV-nézésről
 
--Hatásai

MÉDIAHATÁS TANULMÁNYOK  

 

-A kisgyerek és a tévé
--Óvodás korban
--Kisiskolás korban
--Iskolás korig
--Serdülő korig
-Az „elektromos babysvitter”
--A tévés erőszak hatáselmélete
--A Tv hatásairól
--Az állandóan szóló hatása
--Családi étkezés és Tv
-Egészségkárosító hatásai

 

 
-Médiatudatosság

TANULMÁNYOK

-A gyerekek és a média viszonya

-Miért is ne tévézzen a gyerek?

-Médiaértés és médiafogyasztás

-A médiatudatosság főbb ismérvei

-A tudatos tévénézés

 
HETI-NAPI LÁTOGATÓK

 
OLVASÓI NAPTÁR
2021. Március
HKSCPSV
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
<<   >>
 
KÖNYVRÉSZLETEK - KISKAMASZ-KAMASZ
KÖNYVRÉSZLETEK - KISKAMASZ-KAMASZ : Medveszív olvasókuckója

Medveszív olvasókuckója

  2013.07.23. 08:24

A táltos jurtájába csak az aul néhány öregje és a legtöbb lovat birtokló bők, vagyis a gazdák léphettek be.
 
– Ez az eset nem egyszerű zsákmányolás; nem farkasokról van szó, hanem a Bozontos Állatról és a lovakról. Ha összefogunk és megöljük a medvét, nem biztos, hogy jót teszünk. A csapást akkor sem kerülhetjük el – kezdte a beszédet egy Tepremez nevű nyomorék öreg, akit fiai a kezükben cipeltek a tanácskozásra. –
 
A táltosnak kell kiderítenie, mi a teendőnk.

 

A sejtelmesen pislákoló lángokba bámultak, hallgattak, egyikük megköszörülte a torkát, s ez a hang robajként hasított bele a csendbe.

– Vedd a dobot, és tudakold meg a szellemvilágtól, mit jelent a Bozontos Állat viselkedése! – mondta Botond. – Nem nézhetjük tétlenül, hogy elfogynak a lovaink…

– Szerintem derítsük fel a nyomait és öljük meg! – vágott a szavába Baján. – Az állat csak állat, az ember okosabb nála.

– Hogy beszélhetsz így, fiam? A medve nemcsak egy állat. A szemében az emberek múltja csillan fel. Ő őrzi mindazt a tudást, amit mi elfelejtettünk. A Bozontos Állat szíve dobog ugor véreink mellkasában. Ezeket a dolgokat nem hagyhatjuk figyelmen kívül – intette rendre Bajánt az öreg Tepremez.

– Az emberi tudás nem elég ez ügyben. Megkérdezem a szellemeket – mondta a táltos. Verejtékcseppek futottak le az arcán. Talán félt valamitől?

Akkus is részt vett a tanácskozáson, hiszen a lovak miatt közelről érintette az ügy. Hitt a szellemvilágban, de nem mindenre kereste ott a megoldást, asszonyi babonának tartotta a varázserejű tollakat, madárcsontokat, állati szőrcsomókat, színes gyöngyöket, amelyeket egyesek a nyakukba akasztott zsinegen hordtak. Ő is azon szabályok ölelésében nőtt fel, amelyben a többi nomád gyerkőc, ezek a szabályok átjárták a mindennapokat, megszabva az evést, öltözködést, az állatokhoz és emberekhez való viszonyt. Minden mozzanatot, szokást igyekeztek megtartatni vele is, mint mindenki mással, nehogy valamely szellemlény megharagudjon és balszerencsét hozzon rá. Ahogy nőtt, férfivá cseperedett, egyre inkább bízott önmaga erejében, kevésbé hagyatkozott a fákban, kövekben, tűzben, használati tárgyakban lakozó láthatatlan lényekre, de látta apját, amikor még élt, s aki fiatal férfiként ugyanígy gondolkodott, de öregedvén, gyengülvén, ismét e titokzatos segítők felé fordult.

Csendben ült, végighallgatott mindenkit, s fejet hajtott az öregek döntése előtt, mely szerint a táltos révületben járjon utána, mit jelent a medve viselkedése, és megölhetik-e, vagy sem.

Az egész ault érintő ügy mindenkire egyformán tartozott, ezért a táltosszertartást nem a jurta homályában, hanem a jurták közötti füves térségen rendezték, ahol bárki végignézhette, még a legnagyobb gyerekek is. A táltos a tűz fölött élesztgette alvó dobját, amelynek a bőre a lángok által kiontott hőtől hamarosan megfeszült, és olyan kongóan, zengőn szólt, hogy a jelenlévők úgy érezték, mintha a zsigereikből dübörögne elő ez az ősi hang. A susogás egészen elhalkult, a táltos az őt körülvevők felé mormogott valamit, aztán az ég és a föld felé: ilyenkor segítő szellemeit hívta, hogy ne legyen olyan egyedül abban a világban, ahová az ember nemigen merészkedik. Az öreg és nyomorék Tepremez, mint a szertartás fő-fő lelki irányítója, a tűzhely mellett ült, és fokozatosan adagolta a száraz ágakat, nehogy a tűz kialudjon.

Csábán ismerte a szertartások rendjét, hiszen tevékeny részese volt egykor a Buldur jurtájában rendezett lélekkeresésnek. Tudta, hogy most a forgás következik, amikor a javasember saját tengelye körül pörög, a világ örök körforgását jelképezve. A fiú azzal is tisztában volt, hogy közönséges ember nem követheti útján a világok vándorát, hiszen az Égig Érő Fán csak az arra hivatottak tudnak felmászni.

A legalsó ágakon egy, a földi világhoz hasonló, zöld fűvel borított, fákkal tarkított valóság terült el, ahol a táltos csak egy kicsi kört futott; érezte: itt nincs semmi keresnivalója. Visszatért a Fához. Lova az a hegyi fajtából való acélszürke, amely szemre nem egy gyönyörűség, de a hozzáértő tudja, hogy nincs párja a föld kerekén. Étlen, szomjan megállás nélkül… és még a sziklákon is felkapaszkodik, vagy akár az Égig Érő Fa törzsén is. A táltos feje fölött három furcsa árny suhant, egyenlő távolságra egymástól. Az árnyak néha surrogó, ciripelő túlvilági hangokat hallattak, talán valami olyan nyelven beszéltek, amit csak a beavatottak értenek, olyanok, mint az alattuk kocogó hallgatag lovas. Néha szétváltak, hárman háromfelé röppentek, átvizsgálták a környéket, s visszatértükkor titokzatos nyelven beszámoltak a táltosnak a látottakról.

A következő réteg színe még mindig hasonlított a földi világéhoz, de talán halványabb volt, és a hangok úgy hallatszottak, mint mikor az ember a nevét bekiáltja egy barlang száján.

A harmadik világrétegben a fű és a fák levelei bronzszínűek voltak, de a szél nem süvített, a szellő nem susogott, a pata nem dobbant, őrjítően csendes, néma volt minden. A tisztást, amelyre kiértek, szorosan körülölelték a fák, szinte összefüggő falat képeztek, és az út is bezárult mögöttük, de mielőtt ez megtörtént volna, egy éktelenül ronda fekete ló vágtatott be a bronzfüvű térségre, és sárga fogaival hatalmasat harapott a táltos paripa szügyébe, melyből jókora darab húst tépett ki. A szerencsétlen felágaskodott, lovasa a földre zuhant, az acélszürke megszédült a fájdalomtól, de az egyik árny odalibbent, megsimogatta szörnyű véres sebét, és így valamennyire erőre kapott. A következő támadást már ágaskodva, mellső patái kapálásával verte vissza, de ereje meg sem közelítette a piszkosfekete csődörét. A paripa tudta, hogyha alulmarad ebben a küzdelemben, az ellenség halálra tapossa a földön alélva heverő gazdáját, ezért minden erejét latba vetve harcolt: harapott, rúgott, ágaskodott, kitért, ha kellett. A segítő árnyak mindvégig a rusnya csődör feje körül csapongtak, elterelve a figyelmét. Így négyen végül felülkerekedtek, és elűzték a gonosz ellenfelet.

Az ájulatból felocsúdó férfi első gondolata az volt, hogy a lovak küzdelmének ugyan vége, a lovasok összecsapása azonban még hátravan. Ebben a világban halvány és néma volt minden, de a fájdalom százszorosan érződött. A táltos jó ideig mozdulni sem tudott, szinte beleolvadt a talajba, mint a fák gyökerei, amelyeket élve nem képes kibontani onnan senki.

A jurták között az aul lakói óriási kört formálva ültek. A körben a tűz lángjai, a doboló Tepremez, valamint a középen elnyúlva fekvő táltos. A szertartás résztvevői közül többen ajkukba haraptak, hogy a vérük majd kicsordult, néhányuk szemébe könny szökött. Az egyik kisgyerek hangosan sírt, s ha az anyja nem kapja el, középre rohan és felrázza a földön heverő javasembert.

Most a nyomorék öreg dobolása egyenesen neki, a majdnem halottnak szólt. Jó nagyokat húzott Tepremez a lóbőrre, hogy hallja meg a táltos, ébredjen és menjen tovább.

Az acélszürke paripa orrával megbökte gazdáját, mellső lábával nagyokat dobbantott, kifejezve határozottságát. Az árnyak a férfi hóna alá nyúltak és felemelték. Jó nehezen szakadt ki a földből, ahová már ezernyi hajszálgyökér kötötte, de társai minden erejüket megfeszítve húzták-vonták, mire talpra állították; leporolta ruháját, a gyökereket letépkedte, majd megsimította lova szügyét, melyen már begyógyult a seb. Nyeregbe szállt, aztán „csú” felszólítással elindította paripáját. Számtalanszor látta a táltos lovak összecsapását, most azonban érezte, hogy ez egészen más: a fekete csődör hátán nyereg volt, tehát lovasa is van valahol, aki bosszút áll társa vereségéért, s akit megtalálva talán választ kap a kérdésére, amiért ideküldték. De hol keresse? Menjen néhány réteggel feljebb? Ahogy így tanakodott, furcsa víjjongást hallott. Ez volt az első hang, ami ebben a világban a végtelen csendbe hatolt. A hang egyre erősödött, végül már be kellett fognia csendhez szokott fülét, hogy elviselje. Gonosz tekintetű sasmadarak sűrű felhője közeledett, amelyből egy-egy ragadozó rájuk csapott éles csőrével, jókora darabokat tépve a táltos és a ló húsából. Az árnyak harcoltak, kavarogtak, de nem győzték távol tartani a sasokat védenceiktől. Hosszas küzdelem után együttes erővel, megtépve ugyan, de elhessegették a vérengző madarakat.

A következő világ hasonlított a földihez; a színek, a hangok egészen olyannak tűntek, mint odahaza, mégis nagyon félelmetes volt. Az előttük elterülő sűrű erdőből éktelen ordítás hallatszott, mély, vadállati hangon. „Menj, öld meg őket!” – szálltak felé a szavak, recsegtek, ropogtak, törtek az ágak, repkedtek a levelek. A férfi egész biztos volt benne, hogy most meghal, de mégsem rettent meg, talán társai félelme adott neki erőt. Megsarkantyúzta lovát, de az állat egy lépést sem tett, csak reszketett; az árnyak sem repkedtek körülötte, ahogy már megszokta. Az erdőből az iménti fekete csődör vágtatott elő. A levegő szinte rezgett a borzalomtól.

– Ha meg kell halni, haljunk meg hősként! – kiáltotta, leugrott a nyeregből, s gyalogszerrel indult a fekete halál elé, amely habos nyáltól csöpögő szájából elővillantotta sárga lófogait, és egy irtózatosan rondát nyerített. – Ha az én lovamnak ilyen hangja lenne, biztos a bográcsban végezné – mondta a férfi. – Hol van a gazdád? Bent lapul az erdőben és csak téged küld csatázni?… Biztosan fél. Hívd ki, hozzá jöttem, nem a lovához! Hallod, rondaság? Hívd ki, kíváncsi vagyok rá!

A szörnyű fekete csődör meg sem várta szavai végét, felágaskodott és mellső lábaival a levegőt kaszabolta. Kis híján fejbe rúgta ellenfelét, aki az utolsó pillanatban lépett hátrébb, de nem lélegezhetett fel, mert a szörnyeteg felegyenesedve lépdelt felé és csak vágott, vágott borzalmas fekete patáival. A táltosnak semmi esélye nem lehetett vele szemben; csak hátrált, félreugrott, de segítői nélkül teljesen védtelen volt. Örökkévalónak tűnt ez a macska-egér játék, a férfinak egyre fogyott az ereje, minden lépés kínszenvedés volt számára, egyre lassabban hajolt félre a fenyegető paták csapásai elől, sós verejtéke szemébe folyt, tompítva látását, keze remegett, de nem a félelemtől, hanem a fáradtságtól. Társai továbbra sem segítették, csak álltak megbabonázva. Akkor se moccantak, mikor gazdájuk hanyatt vágódott a földön. Teste tompán puffant, hangját visszaverte az erdő. A csődör négy lábra ereszkedett, felnyerített, majd néhány kört vágtatott áldozata körül, mielőtt agyontapossa. A táltos felült, de ennél többre már nem volt képes. Eltakarta szemét, hogy ne lássa az arca felé csapó gyilkos patákat, aztán csend lett.

A háta mögül irtózatos ordítás hallatszott, épp az erdővel ellentétes irányból. A csődör felnyerített, hangja eleinte diadalittasan hangzott, később átcsapott a rettegő ló visításába. A táltos még mindig eltakarta a szemét, ezért nem látta, csupán hallotta ellenfelének távolodó patadobogását. Az ordítás egyre erősödött. „Mi jöhet még? – gondolta a férfi –, egy életem, egy halálom, megnézem.” Leengedte szemét takaró tenyerét, és hátrapillantott. Ereiben megfagyott a vér, majd megkönnyebbült.

– Aju Ana – nyögte ki, és elájult.

A férfiak hosszasan hallgattak, a tűz lángjaiba bámultak. Néhány asszony a táltost itatta, s törölgette verejtékben úszó homlokát. A dob immár laza bőrrel hevert a füvön.

– Kétségtelen, hogy a medvét Aju Ana küldte, hogy figyelmeztessen minket – mondta Tepremez –, hiszen Turuntájt is ő mentette meg odaát.

– Akkor ne bántsuk, hagyjuk, hadd mészárolja a ménest? – csattant fel Akkus.

– A Bozontos Állat magától elmegy, hagyjuk békén! – nyugtatta az egyik öreg. – Ha lovat öl, az valami rosszat jelent, ezt te is tudod. Csak azért ölt lovat, hogy felhívja a figyelmünket valamire, valami közelgő veszedelemre. Látod, a fiadat se bántotta, pedig miszlikbe szabdalhatta volna.

– Sajnos nem tudtam meg, ki küldte a fekete csődört – pihegte Turuntáj.

– Örüljünk, hogy megmaradtál. Aju Ana elűzte azt a dögöt.

– Ha láttátok volna, milyen hatalmas volt és erős. Fölém magasodott, majd felért a felhőkig, egy csapásával széttéphette volna azt a lovat. Egy szót sem szólt, ahogy jött, úgy el is ment.

– Hiszünk neked, Turuntáj, hiszen te vagy a táltosunk – mondta Botond. – Figyeljük, hogy az a Bozontos Állat mit csinál. Ha elmegy, valóban figyelmeztetni akart, ha tovább lopja a lovainkat, megöljük.

– Lassabban, fiam – kiáltott rá Tepremez –, a keszik őse a Szent Szarvasanya, de közöttünk többnek ugor vér folyik az ereiben, ők Aju Anától származnak. Nem ölhetjük meg a medvét, ahogy szarvast sem ölünk.

– Jól van, akkor elűzzük valahogy – ingatta a fejét Botond.

– Hidd el, nem bántja többé a lovakat.

– Úgy legyen – zárta le a vitát Akkus. Felállt, megigazította jellegzetes szürke nemezsüvegét, amilyen csak neki volt szerte a világon.

A medve valóban nem bántotta többé a ménest. Még néhány vadász látta a hegyoldalban, ahogy a falut figyelte, mintha messziről óvná, aztán nem jelent meg többet.

Egy ideig mindenki a titokzatos veszedelemről suttogott, de a hétköznapok gondjai és örömei feledtették velük a láthatatlan, ismeretlen ellenséget. Hajnalonként már fagyok dermesztették meg a korán kelők kezét, emberek és állatok párát leheltek, de napközben még meleg volt, egy kicsit még a fű is nőtt, hogy a jószág hadd egyen, egyen és hízzon, mert hamarosan eljön a tél, amit túl kell élni valahogy. Amikor már az itatóvályúk vizén nappal is megmaradt a vékony jégpáncél, a ménest újból megindították, hogy a végleges téli legelőkre hajtsák.

– Hát ez is eljött – morogta Tegin apó, aki bizony nem szerette a telet, mint ahogy senki sem szerette errefelé. – Na, indulás! – hasított bele hangja a csendbe. – Gyerekek, ti maradjatok hátul – vakkantotta oda Csábánnak és Árikánnak, akik már félszavakból, pillantásokból is megértették egymást. Barátságuk elmélyült, egészen más lett, mint a korábbi években. Rengeteget beszélgettek terveikről, vágyaikról, szüleikről, régi kalandjaikról. Hatalmasakat kacagtak, tréfálkoztak, ugratták egymást, néha összevesztek, aztán hamar kibékültek: egyikük se tudta elviselni, ha haragban voltak.

 

 

 
OLVASÓVÁ NEVELÉS

 

 
MONDÓKA- ÉS VERSGYŰJTEMÉNY
  1. Népi mondókák 
  2. Kortárs mondókák 
  3. Gyerekversek
 
VIZUÁLIS KOMMUNIKÁCIÓ
 
GYERMEKTÉMÁK
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
I. ÉLETKORI SZAKASZ
CSECSEMŐ-, KISGYERMEK- ÉS KISÓVODÁSKOR (0-4)

Mondókák

 
    Babakönyv

2/ KISGYERMEKEKKOR (1-3)

Mondókázó-Verselgető 

Babakönyv lapozók 

 Interaktív fejlesztő lapozók

3/ 'MI EZ' KORSZAK (3-4)

Játékos ismeretszerzés
 
 
II. ÉLETKORI SZAKASZ
ÓVODÁSKOR (4-7)

 

 
ÓVODÁBÓL ISKOLÁBA

 
III. ÉLETKORI SZAKASZ
KISISKOLÁS KORSZAK
 
 

I. BEVEZETŐ SZAKASZ
(1-2. évf.)

ISMERETTERJESZTŐ (6-8)


II. ALAPOZÓ SZAKASZ
(3-4. évf.)

REGÉNY

  SOROZATOK

ISMERETTERJESZTŐ (8-10)

 
IV. ÉLETKORI SZAKASZ

KISKAMASZKOR (9-12)

  1. Klasszikus és kortárs ifjúsági irodalom
  2. Meseregény
  3. Mondák - legendák - civilizációk
  4. Vissza a múltba - regényes történelem
 
V. ÉLETKORI SZAKASZ
KAMASZKOR

CSAK KAMASZOKNAK (klasszikus-kortárs)

 
- Könyvajánló témánként
 
OLVASÁSI SZOKÁSOK

„Nekik való szövegekkel kellene szíven-lelken trafálni a gyerekeket

 
AZ ÉV GYERMEKKÖNYVE

ibbylogo

<<2019 - 1989>>

 
OLVASNI JÓ-OLVASS TÖBBET!-2014
 
OLVASNI JÓ!-2012

Ajánlott könyvek:

 
TERMÉSZETFILM

Természetfilmek

 
ÁTLAGNÉZETTSÉG
Indulás: 2008-11-01
 
BEJELENTKEZÉS
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót