A negyediket választottam. A többi ruha még mindig szét van dobálva a szobámban. Anya azt mondta, hogy már nagy vagyok (na, ezt megjegyzem), és ezentúl nekem kell rendben tartani a szobámat. De ez nem most lesz. Majd ha lesz rá időm! Új ofőnk van. Nem ismerem, úgyhogy nem tudom, hol a helye: a legjobb vagy a leghülyébb tanárok listáján. Nagy kár, hogy Áron bá’ már nem tanít minket. Őt átrakták a dedósokhoz, és most elsősöket fog tanítani. Szegény Áron bá’! Még jó, hogy nem szamaraknak kell órát tartania. Majd megtanítom indiánosdit játszani, hátha egyszer szeretne egy nyugis délutánt. Csak legyen nála füldugó. Az új ofőnket Wessel bának hívják. Ez a keresztneve. Most végzett a tanárképzőn, és egy kicsit hasonlít Tarzanra. Főleg, amikor tornaórát tart. Akkor ilyen balettharisnya van rajta. Pfúj! És van neki ott elöl egy dudor. Nem merek odanézni. Ma nagyon sok minden történt. Egész jól kezdődött a nap, de a vége már nem volt ilyen rózsás. San értem jött reggel. Amikor lélekszakadva a suli felé rohantunk (nagyon késésben voltunk), mesélte, hogy a szünetben csókolózott! Mármint igaziból. És mexikóiul. Terschellingben nyaraltak, és ott táborozott egy mexikói fiú. Pedrónak hívják. Nem volt olyan mexikói kalapja, csak szép szeme, mesélte San. És csókos szája. Azon gondolkodtam, milyen lehet igaziból csókolózni. A tévében kábé semmi sem látszik. De úgy tűnik, hogy sok benne a szörcsögés és a cuppogás. Cupp-cupp-nyam-nyam. Valami ilyesmi. Egyébként meg nem is akarom annyira tudni. Nem akarok szerelmes lenni. Csak a baj van belőle! Jó volt viszont újra látni a többieket az osztályból. Érdekes, bár már nagyon régóta ismerem az osztálytársaimat, most valahogy mindenki vadonatújnak tűnt. Ach Marokkóban volt, és szerintem hat héten át egyfolytában csak napozott. Csokibarna lett. Jas is nagyon megnőtt. Egy fejjel a többiek fölé magasodik. És a szünet alatt megváltozott a hangja. Férfias lett. Azért ez nagyon érdekes. San szerint is. Egész végig csak Jast bámulta, és közben rebegtette a szempilláit. (Hát az biztos, hogy érdeklik a fiúk.) Agyő, Pedro! Erika, a legnagyobb ellenségem, fogszabályzót kapott. Remélem, fáj neki. Nem szép tőlem, hogy ezt kívánom, nem is mondom el senkinek. Ez egy Titkos Gonosz Gondolat, TGG. A három rettenetes E (Erika, Elsbeth és Evelien) egy csomót sugdolóztak, és folyton az új nadrágomra mutogattak. Jól kezdődik. De én fel sem veszem. Itt van nekem San. Suli után elmentünk Sannal Liesenbaum néni házához, hogy megkérdezzük, meg kell-e sétáltatni Diderbárót. Úgy hiányzott a szünetben, pedig szegénynek hiányzik egy kereke. Hiányzik egy kereke? De furán hangzik, nincs neki egy se. Mégis mindenki így mondja a suliban: neked hiányzik egy kereked! Ennyi erővel azt is lehetne mondani, hogy: Szerintem a 4. a legjobb. Látom magam előtt, ahogy fejvesztve rohangál a zizzent csirke. Szerintem ha az ember ilyeneket mond, akkor legyen kreatív. Legalább nevetni lehessen! De ott tartottam, hogy Diderbáró, aki olyan bolond, mint egy zizzent csirke, nem volt otthon. És amikor láttam, hogy be van húzva az összes függöny, valami nagyon furát éreztem a gyomromban. Azt hiszem, rossz előérzetem támadt. Ez a Liesenbaum néni öreg, mint az országút. Öreg, mint az országút? Hát ez megint micsoda? Egyáltalán milyen út az az országút? És mitől öreg? De így is lehet mondani: 1. Öreg, mint a kő (a kövek tényleg nagyon öregek). 2. Öreg, mint a templom (általában a templom a legrégebbi épület egy városban). 3. Öreg, mint a penészes kenyér (a penészes kenyér már régi). 4. Öreg, mint a rozsda (ami rozsdás, az régi). 5. Öreg, mint a ráncos alma. Hát, szerintem ezek sokkal értelmesebbek. És nekem az öreg, mint a rozsda tetszik a legjobban. Mondjuk ha azt mondaná valaki, hogy a nagymamám olyan öreg, mint a penészes kenyér… Szegény nagyi! Egy kicsit gusztustalanul is hangzik. Az én nagymamám és nagypapám ráncosalma-öregek. De még nem rozsda-öregek. Vagy hússzor becsengettünk Liesenbaum nénihez, de aztán feladtuk, és elmentünk apához. Egy park mellett lakom, és nagyon közel van minden. Le is rajzolom: Apa még nem ért haza a munkából, de az mindegy, mert van kulcsom a lakásához. Egy neonsárga madzagon lóg a nyakamban. Nagyon menő. Saját szobám van nála, és persze anyánál is. Apánál mindig jól szórakozom. Talán jobban is, mint anyánál. A szobámban még saját tévém is van! Elég régi, de működik. És van egy nagy befőttesüveg az asztalomon, amiből sosem fogy ki a gumicukor. Ha már alig van az alján, mindig teletöltődik, mire legközelebb megyek! Nem rossz, mi? Azért az elvált szülőknek is vannak jó ötletei. De először meg kell szokni a szitut, ez tény. Amikor apa hazajött, San és én épp gumicukrot tömtünk magunkba, és tévét néztük. Apa olyan rendetlen, mint én, szóval nem szoktunk ilyesmin veszekedni. Amikor megjön a munkából, mindig leveszi a nyakkendőjét, és ledobja valahova (már egész gyűjtemény hever a szobában). A cipőjét is mindig otthagyja, ahol épp levette. Ha ezzel megvan, akkor leveti magát a kanapéra, és ha én is ott vagyok, elkezd hangosan kiabálni: Pincér, sört! Vagy: Pincér, két kólát és egy tejszínhabos epertortát! Ez azt jelenti, hogy hozott sütit. Szóval nagyon jól szoktunk mulatni. San is imádja apát. Mindig azt mondja, bárcsak az ő apukája is ilyen lenne. De apa ma nagyon komoly volt. Nem is vette le a nyakkendőjét, és nem dobta le magát a kanapéra, hanem egyszerűen csak leült, és megigazított egy párnát maga mellett. – Léna – mondta apa síri hangon –, azt hiszem, ezt most már tényleg nem halogathatjuk tovább. Hirtelen valami szúrást éreztem a hasamban, és rossz előérzetem támadt. Mint mostanában annyiszor. Persze az is lehet, hogy a gumicukortól volt. Eléggé úgy tűnt, hogy apa valami nagyon ijesztőt készül mondani. Például azt: Léna, ezt most már tényleg nem halogathatjuk tovább, muszáj… 1. elmenned a kórházba, mert meg kell műteni. 2. elmenned a fogorvoshoz, mert annyi édességet eszel, hogy protézist fogsz kapni. 3. elmondanom, hogy meghalt a nagyi, mert már öreg volt, mint a rozsda. 4. elmondanom, hogy nem én vagyok az apád, mert valójában egy olajsejk gyermeke vagy (nem is lenne olyan rossz, akkor legalább nagyon gazdag lennék). 5. elmondanom, hogy egy félelmetes betegségben szenvedek, és meg fogok halni (még a gondolata is rettenetes, mindjárt kihúzom). Hát, ami ezután jött, az talán még ezeknél is rosszabb. Apa úgy döntött, itt az ideje, hogy megismerkedjem a boszorkával: Ella-Tuttabellával és a gyerekeivel.

<VISSZA A NYÁRI OLVASMÁNYOKHOZ