– Miért ülsz ebben az elhagyatott kunyhóban? – Nincs más tanyám – felelt Mildi. De le kellett hajolnia és kiköpni a sok vizet, ami a szájába csepegett. Az eső halkan nevetett rajta: - Sose láttam ilyen furcsa kicsikét, mint te vagy! Téged senki sem ismer. El sem hinném, hogy vagy, ha nem cseppenne rád a cseppem. Azt tanácsolom neked, hogy menj a Rengetegbe! Én ugyan nem tudom, mi van ott, de mi ott nem bántunk. Hetvenhét nappal, hetvenhét éjjel sietek én a Rengeteg felett, míg ide érek, de hiába záporozom a vizet, csak a fák tetejét mosom meg, sohasem cseppenhetek át a lombon. Engem a csillagok küldenek. Ott lakom az üveghegyen, ott várakozom nagy kőkorsókba bekötözve. Ha eljő az idő, kibontanak, kiöntenek. Megindulok, mindent áztatok, permetezek. Nem kerülhetem el a kunyhód tetejét, akárhogy kérsz. Menj a Rengetegbe, mert egyszer bizony annyi vizet öntök a házadra, hogy megtelik a szobád, elúszik az ágyad, elolvadnak a falak, bedűl a tető és senki se talál meg többé. Így beszélt az Eső, aztán lucskosan tovább zuhogott. Már messze járt, amikor Mildi visszament a házba. – Igaza van a Szélnek, igaza van az Esőnek. Elmegyek a Rengetegbe, sose jövök vissza többé! Ezt gondolta és ledobta pici papucsát. Hiszen a Rengetegben puha pázsiton fog járni. Azzal rálépett az Útra, mely a Rengeteg legszéléig vezetett. Tovább az Út sem mert menni a sűrűbe. Ment, ment, de amint ment, hát az Út mindig összehúzta előtte a pázsit takaróját és a föld alá bújt előle. – Vezess Út! – szólt rá Mildi. De az Út visszacsikorgott: -Miért vezesselek, mikor magad se tudod, hová tartasz? Azzal az Út magára húzta a pázsitot és eltűnt előle. Mildi ment tovább a pázsit hátán a Rengeteg széléig. Ott megállt és visszanézett. Az Eső már elment, újra sütött a Nap. Minden levélen egy szivárványszalag libegett. A harangok hallgattak, az egész város aludt. Mildi visszanézett a városra, az aranyos házakra és az aranyos tornyokra. Mosolygott és besurrant a Rengetegbe. Akkor egyszerre körülvették a fák. Olyan magasak voltak, hogy eltűnt az ég. Nem tudja már, merre van az előre, merre a vissza? Mikor van nappal, mikor van éjszaka? Ment valamerre és a szíve vidáman dobogott.