Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kislány, akit éjjelente rémálmok gyötörtek. Minden éjszaka felriadt, és kis szíve úgy kalapált, hogy még az ablaka alatt időnként gyűlést tartó állatok is hallották. Ugri, a veréb, Bajszos, a cica, Inci, az egér és Tappancs, a kutya nagyon kedvelték a kislányt, és aggódtak miatta, mert látták, hogy félelmek gyötrik. Bár ők egymással gyakran hajba kaptak, most mégis úgy döntöttek, összefognak, és újra gyűlést hívnak össze, ahol kitalálják, hogyan segítsenek a kislánynak. Gondolkodtak, tanakodtak, vakarták a fejük búbját, hátha eszükbe jut valami, de csak nem találtak megoldást.
Teltek-múltak a napok, s a kislány egyre jobban félt. Egy éjjel, amikor a városka főterén a toronyóra már elütötte az éjfélt, a kislány kitárta az ablakát, összehívta az utca állatait, és bejelentette nekik:
- Soha többé nem fogok aludni!
Aztán leült az ablakba, és szomorúan várta a pirkadatot. Ugri, Bajszos, Inci és Tappancs nem tudták, mitévők legyenek, ezért úgy döntöttek, a kislánnyal tartanak.
- Akkor mi sem fogunk többé aludni! - jelentették ki egyszerre.
Egy idő után azonban le-lecsukódott a pillájuk, és még mielőtt hármat ütött volna az óra, már mindannyian elégedetten hortyogtak. A kislány elmosolyodott:
- Még ha alszotok is, akkor is ti vagytok a legjobb barátaim!
A napok óta tartó álmatlanság nyomot hagyott a kislányon: szeme égett és felduzzadt, arca sápadt lett a kimerültségtől, s természetesen egy szót sem tudott kiejteni anélkül, hogy ne ásítozott volna.
- Jót tenne szegénynek egy kis pihenés - vélekedett a pék.
- Szerintem ez a kislány egész egyszerűen lusta! - morogta egy öreg hölgy a zöldségesnél.
- Állandóan ásítozik és ábrándozik az órákon! - mérgelődött a tanító.
- El fogom tanácsolni az iskolából! - fenyegetőzött az iskolaigazgató.
Még az iskolatársai is kigúnyolták:
-Ásítozó álomszuszék, ásítozó álomszuszék! - kiabálták.
Ettől a naptól kezdve a városkában mindenki Álomszuszéknak hívta. Mit tehetett? Bezárkózott a szobájába, és elhatározta, hogy soha többé nem megy iskolába. Nem tudta elviselni, hogy mindenki csúfolja.
Az utca állatai maradtak csak a barátai. Éjjelente összegyűltek az ablaka alatt, és kérlelték, hogy próbáljon meg aludni.
- Aludj, drága kicsi lány, nem érdemes ébren maradni! - tanácsolta Tappancs, a kutya.
- Nézd az éjszakát! Olyan békés és csendes! Aludj, és akkor soha többé nem fognak kicsúfolni! - próbálta meggyőzni Ugri, a veréb, mindhiába.
- Az orcád megint kipirul, ismét gyönyörű leszel és erős, kérlek, aludjál! -biztatta Inci, a kisegér.
De a kislány nem tudott aludni.
- Képtelen vagyok rá! - kiáltott fel, és sírni kezdett. - Ha elalszom, akkor megint rosszat fogok álmodni. Nem tudom, mit csináljak, nagyon félek!
Amikor Bajszos, a cica ezt meghallotta, és látta, hogy a kislány szeme megtelik könnyel, nagyon elszomorodott. Márpedig amikor Bajszos szomorú, akkor dühös is. És amikor dühös, akkor Tappanccsal, a kutyával perlekedik.
- Hát nincsen semmilyen ötleted? Képtelen vagy valamilyen megoldást találni?
- Miért, te talán tudsz? - vágott vissza Tappancs, a kutya.
- Most aztán nagyon okosnak hiszed magad, ugye? - feleselt Bajszos, a cica.
Megérkezett Inci is.
- Na te híres, a te tudományod meg csak abból áll, hogy ártatlan egereket kergetsz! - fakadt ki.
- Hagyjátok már abba a veszekedést! Így nem tudunk segíteni a barátunkon! - szakította félbe a civakodást Ugri, a veréb.
Erre végre abbahagyták, és ismét rendesen viselkedtek, de bármennyire is törték a fejüket, nem volt egy épkézláb ötletük sem, hogyan segíthetnének a kislányon.
Telt-múlt az idő, de semmi sem változott. Aztán egy szép napon nagyon furcsa dolog történt: valami, amire senki nem gondolt volna.
Folytatás
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
ÖSSZES FOGLALKOZÁS
