A fogoly egy Mujulaain nevű indiai királyság hercege volt. Hivatalos címe szerint Mujulaain Birodalom hercege és főkormányzója, de ő szívesebben gondolt magára egyszerűen úgy, mint az apja fi ára. Az a tény, hogy Lokesh, egy kis szomszédos királyság, Bhreenam rádzsája elrabolta a herceget, közel sem volt olyan megdöbbentő, mint az, hogy kik ültek a trónja mellett: Yesubai, a rádzsa lánya, egyben a fogoly menyasszonya, és Kishan, a herceg öccse. A fogoly fürkésző pillantást vetett mindhármuk arcára, de csak Lokesh állta átható tekintetét. A herceg inge alatt hűvösen simult bőrére kőből készült amulettje. Érezte, ahogy a harag hulláma végigsöpör a testén. Ő szólalt meg először, igyekezett, hogy ne érződjék a hangján a düh, amit az árulás miatt érzett:   – Leendő apósom, miért bánsz velem ennyire… hogy is mondjam, barátságtalanul? Lokesh közönyös mosolyt erőltetett az arcára, és így felelt: – Kedves hercegem, van neked valamid, amire nagyon vágyom. – Semmi, amire vágyhatsz, nem indokolhatja ezt a viselkedést – felelte a herceg. – Hiszen nem éppen most készülünk egyesíteni birodalmainkat? Mindenem, amim van, a rendelkezésedre állt eddig is. Csak kérned kellett volna. Akkor miért teszed ezt velem? Lokesh az állát vakargatta, miközben a szeme önelégülten csillogott. – A tervek változnak – felelte gúnyosan. – Úgy tűnik, az öcséd azt szeretné, ha a lányom az ő menyasszonya lenne. És jutalmat ígért nekem, ha segítek a célja elérésében. A herceg Yesubai felé fordította tekintetét, aki lángoló arccal, lehajtott fejjel ült, szemérmet és alázatot tettetve. A herceggel tervezett házassága a békét volt hivatott megteremteni a két királyság között. Az utóbbi négy hónapot a vőlegény távol töltötte a palotától, hogy ellenőrizze a hadműveleteket az ország túlsó végén, és az öccsét bízta meg, hogy ez idő alatt tartsa szemét a királyságon… Azt hiszem, Kishan a királyság helyett valami máson tartotta a szemét. A fogoly félelem nélkül lépett előre, és Lokesh szemébe nézve azt mondta: – Mindnyájunkat elbolondítottál. Olyan vagy, mint a karikába tekeredett kobra, ami a kosarában rejtőzködve várja, hogy eljöjjön a megfelelő pillanat a támadásra. – Tekintetét öccsére és menyasszonyára fordította. – Hát nem látjátok? Kiszabadítottátok a kígyót, erre megmart mindnyájunkat. A mérge már az ereinkben áramlik, és mindent el fog pusztítani. Lokesh megvetően felnevetett, majd elkomolyodva azt mondta: – Ha beleegyezel, hogy lemondasz a Damon-amulett nálad levő darabjáról, talán meggyőzhetsz, hogy életben hagyjalak. – Hogy életben hagyj? – szűkült össze a herceg szeme. – Azt hittem, a menyasszonyomról folyik az alku. – Attól tartok, a vőlegény posztját már betöltötte valaki más. Talán nem voltam elég világos. Az öcséd veszi el Yesubait. A fogoly állkapcsa megfeszült, fenyegető hangon azt mondta: – Az apám hadserege elpusztít téged is, ha megölsz. Lokesh újra felnevetett: – Biztos vagyok benne, hogy édesapád nem óhajtaná Kishan új családjának vérét ontani. Egyszerűen kiengeszteljük majd, azt mondjuk neki, hogy sajnálatos baleset áldozata lettél. – Megsimogatta rövid, gyér szakállát, majd hozzátette: – Gondolom, megérted, még ha életben is hagylak, mindkét birodalomban én fogok uralkodni. – Elmosolyodott. – Egyébként pedig, ha ellenszegülsz, akkor is elveszem az amulett nálad lévő darabját, legfeljebb erőszakot alkalmazok. Ekkor Kishan Lokesh felé hajolt, és dühösen tiltakozni kezdett: – Azt hittem, megegyeztünk. Csak azért hoztam ide neked a bátyámat, mert megesküdtél, hogy nem ölöd meg! Hogy elveszed tőle az amulettet, és kész. Lokesh keze előrevágódott, mint egy támadó kígyó, és megragadta Kishan csuklóját. – Mostanára már megtanulhattad volna, hogy én mindig megszerzem, amit akarok. Ha szeretnél osztozni a bátyád sorsában, örömmel teljesítem a kívánságodat. Kishan kínosan fészkelődött a székében, de csendben maradt. – Nem? Nagyon helyes – folytatta Lokesh. – Nos, akkor, ezennel módosítom a korábbi megegyezésünket: a bátyádat igenis megölöm, ha nem teljesíti a kívánságomat, te pedig sohasem veheted feleségül a lányomat, csak ha szintén nekem adod a nálad lévő amulettdarabot. Igen könnyen érvénytelenné nyilváníthatom a mi kis privát egyezségünket, és hozzáadom Yesubait valaki máshoz – akit én választok ki. Talán egy öreg szultán majd lehűti a vérét. Ha Yesubai mellett akarsz maradni, meg kell tanulnod az alázatot. Miközben beszélt, addig szorította Kishan csuklóját, amíg az hangosat nem roppant. Kishan rezzenéstelen tekintettel nézett rá. Aztán az ujjait tornáztatta, lassan erre-arra forgatta a csuklóját. Miközben hátradőlt, másik kezét felemelte, hogy megérintse az inge alatt rejtőző vésett amulettdarabot, és összenézett a bátyjával. Kimondatlan üzenetet váltottak egymással. A fivérek később majd megvívhatják a maguk harcát, de Lokesh szavai háborút jelentettek, és a királyság dolgai mindkettőjük számára mindennél fontosabbak voltak. Lokesh várt. Nyakán az erek mind jobban kidagadtak a bensőjéből feltörő, megszállott haragtól, mely megállíthatatlanul lüktetett felfelé a halántéka irányába, mígnem végül megállapodott fekete, kígyószerű szemeiben. Egy darabig foglyának arcát fürkészte, a gyengeség jeleit kutatva, majd mikor a düh már robbanásig feszítette, hirtelen talpra ugrott: – Akkor hát legyen! Azzal előhúzott egy díszes markolatú, fényes tőrt a palástja alól, és durván felszakította a fogoly valaha fehér, most mocskos köpenyének ujját. A kötél belevágott a herceg csuklójába, ő pedig felnyögött fájdalmában, ahogy Lokesh megvágta a karját. A seb mély volt, a kibuggyanó vér végigcsorgott a pengén, és lecsöpögött a mozaikpadlóra. Lokesh letépett a saját nyakából egy fából készült talizmánt, és a fogoly karja alá tartotta. A vér az amulettre csöppent, amitől a bele vésett szimbólum vörösen felizzott, majd természetellenes fehér ragyogással lüktetni kezdett. Lángcsóva csapott a herceg felé, mintha tapogatózó ujjak hatoltak volna a mellkasába, hogy egyre mélyebbre ássanak a testében. Bármilyen erős is volt, ekkora fájdalomra nem lehetett felkészülve. Ahogy az emésztő tűz lángra lobbant benne, a fogoly felsikoltott, és a földre zuhant. Megpróbált a kezére támaszkodva felemelkedni, de csak erőtlenül tapogatta a padló hideg, fehér csempéit. Tehetetlenül nézte, ahogy Yesubai és az öccse Lokeshre támad, ám az elképesztő erővel taszítja vissza mindkettőjüket. Yesubai estében beütötte a fejét az emelvénybe. A herceg még homályosan érzékelte, miképp gyűri le öccsét a fájdalom, miközben nézi, amint Yesubai ernyedt testéből lassan eltávozik az élet. Aztán már semmi mást nem érzett, csak a fájdalmat.