Hát, amint tesz-vesz a cigányprímás az udvaron, nem megpillant egy rozsdás patkót! Ajjaj! Tudta jól, hogy az rosszat jelent. Ráköpött gyorsan, s maga mögé hajította. Csakhogy a patkó egy megpatkolt javasasszonyé volt. Ráadásul úgy elhajította a prímás, hogy telibe találta vele az ördögök öreganyját, aki a csucsogó meg a krézli receptjét jött kikémlelni odaátról. Nehogy azt gondoljátok, hogy ez véletlen volt! Mert másnap nagy szerencse állt a házhoz. Egy aranycséza állt meg a prímás háza előtt, s nagy méltósággal leszállt róla egy aranymentéjű kocsis. Bement a kapun, és bekiáltott a konyhába: – Itt lakik-e a hires cigányprímás? – Én volnék az – lépett ki az ajtón a cigányprímás. – No hát, ide figyelj! – mondta neki az aranymentéjű kocsis. – Engem a vándorcigányok fejedelme küldött érted meg a bandádért. Szedd össze az embereidet, és már megyünk is! Még ma ti fogjátok húzni a fejedelemnek a talpalávalót a legénybúcsún. Na erre a cigányprímás felesége is kilépett a konyhából. Csak úgy hízott a büszkeségtől. Micsoda tisztesség! Az ő ura fog muzsikálni a cigány fejedelemnek! Hát még hogy hízott volna, ha a fejedelem az esküvőjére hívja a prímást. No, de ami késik, nem múlik. Azt tudta, hogy a vándorcigányok fejedelme egy hét múlva esküszik az égig erő fa alatt, ahol a vajda leönti a fejét borral, s ráadja az áldást az ifjú párra. Rá is szólt az asszony a prímásra, aki a meglepetéstől csak a száját tátotta: – Hallod te, mit mondott az úr? Ne tátsd itt a szádat, hanem indulj, gyorsan szedd össze a bandát! Szaladt a cigányprímás, fél óra alatt össze is szedte a bandát. Felszedelőzködtek a csézára. Alig fértek föl mindannyian. Nem is csoda, hisz annyi volt a muzsikus arrafele, amennyi az éhes száj, vagy mint a rosta lika. No, de most ámuljatok! Az aranyhintó a levegőbe emelkedett, egyre feljebb és feljebb. Hej, visított is a prímás felesége: – Jáj nekem, jáj nekem! Hová viszed az uramat, te aranymentéjű kocsis?! De hiába visítozott, a hintó már olyan magasan szállt, hogy lentről csak egy madárnak látszott. A szegény cigányok úgy megrémültek, hogy egészen összebújtak. Vert a szívük hevesen, s olyan hangot hallatott, mint a csuvikbagó. Az a csuvikbagó, amit úgy kell elhessegetni, mert különben kiénekli az emberfiát. Egy óriásfa tetéjén kötöttek ki, egy hatalmas kriptában. Hanem ott a cigányok fejedelme helyett csintalan ördögfiókák mulatoztak. Mint kiderült, az aranymentéjű kocsis maga Lucifer volt. Ő húzatta a talpalávalót a cigányprímással meg a bandájával egész álló éjszaka. Húzták szegény cigányok, hogyne húzták volna! Rémületükben még jobban húzták, mint jókedvükben lent a földön. Másnap reggel ért véget a dáridó. Mielőtt az ördögök lapátra tették volna a zenészeket, hálájuk jeléül megtöltötték a nagybőgőt arannyal. No, felragyogott a cigányok szeme rögtön. Az aranymentéjű kocsis még le is szállította őket a hintón a földre. Örült ám a cigányprímás felesége. Mindjárt meg is ölelgette az urát. Hát még hogy örült, mikor meglátta a nagybőgőt, teli arannyal! Már ki is gondolta, hogy nemcsak ennivalóval tölti majd meg a kamrát, hanem még tirketarka fodros szoknyát is vesz magának. A zenészek rögtön leültek, hogy szétosszák a rengeteg aranyat. Hát amikor a zsebükbe próbálták gyömöszölni az aranyat, beletenyereltek valamibe. Ha hiszitek, ha nem, az arany lótrágyává változott! Az meg csak akkor hoz szerencsét, ha belelépnek, sopánkodott a cigányprímás. De bizony nem mondta többé, hogy az ördögnek is elmenne muzsikálni! Eddig volt, így volt. Ha nem hiszed, most mondd.   Forrás: Ilka vára. Mátyusföldi és Felső-Csallóközi mesék, mondák, anekdoták - Fellinger Károly gyűjtéséből és feldolgozásában