A király kurrentáltatta, hogy aki a leányainak hireket tudja mondani, fele királyságát neki adja. A vén asszony, hogy azt meghallotta, mindjárt gondolta magában: az én fiaim sokat járnak, talán valamelyik tud hírt mondani felőlök. Mikor aztán az Este haza ment, annak enni adott, azután mondá neki:

- Fiam, már régen nem voltál ide haza, azért maradj, feküdj le, s aludjál.

De az Estve azt mondta, hogy ha az Éjfél ide haza ér, nem jól lesz; de még is az anyja szavára megmaradt. Az anyja elbujtatta, és elaludt; azután az Éjfél is haza jött: annak is enni adott, és annak is azt mondotta: Fiam, már régen nem voltál ide haza, feküdj le és aludjál. De az is azt mondotta, hogy ha a Hajnal haza ér, rosszul lesz a dolgom. Felel az anyja: Majd elbujtatlak. Az is lefeküdt, és elaludt. Végre a Hajnal is haza jött, az is evett, és lefeküdt. Mikor már kialudták magokat, mind a hárman fölkeltek, és hogy egymást meglátták, mind a hárman megijedtek. Az anyjok pedig azt mondotta nekik:

-Látjátok fiaim, mind a hárman az én fiaim vagytok, azért mit féltek egymástól? Hanem azt kérdem, hogy nem láttátok-e a király leányait? Mert azt mondotta, hogy annak ki híreket hozza a leányoknak, fele királyságát adja.

Felel az Estve: Én nem láttam; az Éjfél: Én sem láttam sehol. - Azután felel a Hajnal: Én láttam, és nem hogy hirt nem tudnék felőlök mondani, de még haza is hozom őket. Hanem menjen kend a királyhoz, és mondja meg neki, hogy csináltasson egy háromszáz öles láncot, és a végiben hét mázsás karikát.

Az anyjok elment a királyhoz, és megbeszélte, hogy az ő Hajnal fia mit mondott. A király nagy hamarsággal valamennyi kovács és lakatos volt mind összehivatta, is megparancsolta nekik, hogy mentűl előbb lehet, a láncot megcsinálják; meg is lett. Azután elmentek az erdőbe mind a hárman. A Hajnal az Estének azt mondja:

- Eredj, vidd fel a fára ezt a láncot, s kösd meg.

Este nem birta felvinni a láncot. Azután az Éjfélnek is mondá, hogy vigye fel s kösse meg. Az Éjfél felvitte s meg is kötötte, azután lejött a fáról. Végre mind a hárman összeesküdtek, hogy míg egy csöpp vér lesz bennök, addig egymást el nem hagyják. Azután az Estének mondja a Hajnal, hogy menjen le a lyukba; az Estve azt mondta hogy ő nem mer lemenni, azután az Éjfélnek mondta, hogy menjen le, de az is csak azt mondta, hogy ő sem megy le: ismét öszveesküdtek, hogy míg ő fel nem jön a lyukból, addig ott legyenek.

Végre a Hajnal lement a föld alá, és ott egy rézvárra bukkant, abban bement, és a király leánya ott volt. Mondá a leány:

- Jaj kedves Hajnalom! mi hozott ide? Menj hamar, mert ha a sárkány haza jön, ezer lelked lesz is, öszveszaggat.

Felel a Hajnal:

- Ő engem öszve nem szaggat, hanem mondd meg azt nekem, hogy micsoda erős az a sárkány?

Felel a leány, hogy ha haza jön, egy buzogányt bevet a várba: hogyha az udvarban veti, akkor oda vagy, de ha be nem tudja vetni, akkor nem lesz oly erős; és pedig egy-egy itce pálinka az itala és egy kenyér az étele.

Monda a legény:

- Add nekem a pálinkát és a kenyeret.

A leány oda adta, a Hajnal megette. A sárkány mikor ment, egy nagy buzogányt vetett a vár felé nagy haraggal, hanem be nem tudta a várba vetni; a legény kimegy eleibe a sárkánynak, a sárkány nagy haraggal neki, és összementek, de a Hajnal a földhöz vágta, és hat fejét levágta, s így megölte; azután a leányhoz bement, a leány nagy örömmel a nyakába esett és megcsókolta, s azt mondta:

- Már édes Hajnalom, én a tied vagyok, te pedig az enyim.

Azután a Hajnal kérdi:

- Hát ezt a rézvárat nem lehetne-e elvinni velünk?

Felel a leány:

- Itt van egy rézvessző, azzal vágd meg a várat, és olyan lesz mint a rézalma lett belőle.

Azután elmentek a másik várhoz, az meg mind csupa ezüst volt; abba bementek; ott volt a közepső leány; az is megijedt, hogy mi hozta oda őket, mondá:

- Menj el édes Hajnalom, mert ha ezer lelked lesz is, megöl az uram.

A Hajnal kérdi, hogy mit eszik? Felel a leány: egy itce pálinkát és két kenyeret.

Mondá a Hajnal:

- Add nekem azt a pálinkát.

A leány neki adta és a kenyeret megette, a pálinkát megitta. Egyszer a sárkány a ház falához hajította a buzogányt, a Hajnal pedig kiment és azt is megölte. Azután ezt a várat is az ezüstvesszővel megütötte, és mindjárt egy ezüstalma lett. Végre a harmadikhoz mentek, az is nagyon megijedt, és monda:

- Menj el édes Hajnalom, mert az én uram oly erős mint a másik kettő, az téged megöl, ha ezer lelked lesz is.

Kérdi a Hajnal:

- Mit eszik a te urad?

Felel a leány: Egy itce pálinkát és három kenyeret.

Monda a Hajnal:

- Add ide a pálinkát és a három kenyeret; ezt megette, amazt megitta, azután a sárkányt várta nagy haraggal.

Egyszer látja hogy jön egy iszonyú sárkány, akinek tizenkét feje volt; még messzirűl megérezte, hogy valaki van a házánál. Azért nagy haraggal haza megy, és a Hajnal nem volt rest, fölugrik, és úgy a földhöz vágja a sárkányt, hogy csak nem egészen elbukott a földben, a kardját kirántotta, és mind a tizenkét fejét levagdalta; azután nagy örömmel ment a várba.

A leányok örömmel fogadták, végre az aranyvesszővel megcsapta a várat és mindjárt aranyalma lett: Azután elmentek a lyukhoz, elsőben a leányokat felküldötte, utóljára maga ment föl; a király vára mellett feldobta az almákat, és három vár lett, úgymint arany, ezüst, és réz; azután mindenik a maga várába ment lakni.

Reggel hogy a király fölkölt csak elálmélkodott rajta, hogy micsoda szép várak épültek az ő vára mellett, mindjárt oda ment, és hogy látta leányait, nagy örömmel készültek a lakodalomhoz, annak megtörténte után most is élnek, ha meg nem holtak.