Az mindenesetre biztos, hogy sokkal jobb eséllyel indulnak az olvasók kegyeiért azok a gyerekkönyvek, amelyek mögött tudatos kiadói koncepció, komplex program áll. Mint például Nyulász Péter új sorozata, a Berger Szimat Szolgálat, melynek eddig két kötete – A fürdők réme és Az ellopott Mikulás-szán – jelent meg. A regények önmagukban nem tűnnének ki a jelenlegi kínálatból. A cselekmény meglehetősen egyszerű – ez tudatos írói döntés, hiszen a Helka-trilógia óta tudjuk, hogy Nyulász Péternek nem esik nehezére bonyolult, szövevényes történeteket kieszelni. Ám ebben az esetben a szerző, kifejezetten azokra a gyerekekre gondolva, akiknek nehezebben megy az írott szöveg értelmezése, megmaradt az alapoknál: a lineáris időkezelés, a nyilvánvaló viszonyok, az egyértelmű következmények mind-mind az értelmezhetőséget segítik. Ugyanakkor kétségtelenül népszerű, a szülők (hiszen ennél a korosztálynál jellemzően ők a vásárlók) által is kedvelt műfajt, krimit ígér a nagyérdemű olvasóknak. Sajnos azonban úgy tűnik, hogy a bűnügyi regény és a kezdő olvasók számára alkotott szövegek úgy vannak egymással, mint a poláros és az apoláros folyadékok: nem kifejezetten vegyülnek egymással. Az egyszerűsítéssel épp a krimi műfajának lényege veszik el, a történetbe nem fér bele semmilyen furmányos csavar, semmilyen meglepő fordulat. A rövid terjedelem szinte kizárja, hogy egy igazi, okos nyomozást követhessünk végig: a főszereplő Pongival leginkább megtörténnek a dolgok, nem irányítja az eseményeket, inkább csak követi és kommentálja őket. A Berger-sorozatnak sokkal inkább a tudatos tervezés az erőssége. A szerző valós helyszíneken szerepelteti a híres magyar kutyafajtakarakterekből felállított nyomozócsapatot. Az egyes szereplők jellemében visszaköszön, sőt, meghatározza azt az adott kutya fajtajellege, külső és belső tulajdonságai. Nyulász Péter a sorozat ötletének megszületése óta együtt dolgozott és gondolkodott Ritter Ottóval, aki nemcsak megrajzolta, hanem az egész koncepció felépítésében, a könyvtervezésben és tördelésben is részt vett. Az illusztrációkat könnyen értelmezhetőre és befogadhatóra, sőt, szerethetőre hangolták, a rajzoló pedig remekül eltalálta a kilenc híres magyar eb figuráját. A rajzokban felismerhető a rajzfilmes hatásra, dinamizmusra való törekvés, ugyanakkor a könyvben az alkotók kihasználják a nyomtatott oldalak kínálta lehetőségeket: a szövegben, bár nem olyan mértékben, mint például Lakatos István teszi A majdnem halálos halálsugárban, sokat játszanak a tipográfiával, néhol kifejezetten képregényes hatást keltve, ugyanakkor az ismeretterjesztő magazinokból ismerős buborékokban apró tudásmorzsácskákat is találhat az olvasó. A Berger-sorozat azonban nem elégszik meg ennyivel. A kiadó, melyet kifejezetten e könyvek köré szervezett a szerző, egy weboldalon különféle extra tartalmakat kínál olvasóknak – és pedagógusoknak. A site, interaktivitását tekintve talán nem felel meg a legmagasabb igényeknek – az online játék még nem működik, a letölthető színezők pedig nem kifejezetten a megcélzott korosztály korosztály kedvencei –, de a pedagógusok számára (egy e-mail elérhetőség megadása után) elérhető feladatlapok kifejezetten hiánypótlók. Tényleg nagy segítséget nyújtanak az adott szövegek feldolgozásában a tanítóknak, akik közül szerencsére egyre többen nyitnak esetlegesen a kortárs gyermekirodalom, a mai témák, a jelenleg alkotó szerzők felé. Összességében remek kezdeményezés a Berger-sorozat: egy olyan próbálkozás, ami az olvasással még csak barátkozó gyerekeket szólítja meg. Egyszerűsége garantálja az olvasó sikerességét, kifejezetten azoknak szól, akiknek nehézséget okoz a bonyolult, összetett szövegek feldolgozása. Ugyanakkor egy ilyen összetett alkotás, mely egyáltalán nem csupán regény, sokkal inkább oktatási program kíván lenni, több kérdést is felvet: vajon milyen hosszú távú hatása van annak, hogy ha az olvasók vélt vagy valós gyengülő képességeihez igazítjuk az általuk feldolgozandó szövegeket? Versenyre kelhet-e felhasználói élmény szempontjából egy könyv nyomán megalkotott-kitalált játék (már amennyiben nem Sapkowsky Witcher-jéről van szó) az igazi számítógépes játékkal? Szükséges-e a könyviparnak, könyvkiadásnak felvenni a digitalizált tartalmakkal a versenyt (amiben, nagyon úgy tűnik, leginkább alulmarad), vagy jobban jár, ha megmarad a hazai pályán, abban bízva, hogy az olvasás varázsa az alfa-generáció tagjait is rabul ejti még? Jelen sorok írójának fogalma sincs arról, milyen válaszok adhatók a fenti kérdésekre. Mészöly Ágnes