A kerettörténet szerint Zsálya kisiskolás (nem derül ki pontosan, hány éves), és egy elfogadó családban él. Erre csak néhány momentum utal (este mesélnek neki, tolerálják az éjjeli lepkéktől és egyéb rovaroktól való félelmeit, aggódnak érte), mégis jelentősége van, hiszen Zsálya később szembesül azzal, hogy nem csak ilyen családok léteznek. A tündérek világába tett kirándulását a szerző egy lázálomba ágyazza, amelyből a kislány a regény végén a saját hétköznapjaira ébred. Kiss Judit Ágnes tanár és drámapedagógus is Ezért nem meglepő, hogy a drámapedagógiában bevett módon mesés távolságba helyezi a kérdést, ami a történet középpontjában áll: az a bizonyos öregnek hitt herceg, akit Zsályának meg kell mentenie, egy bántalmazó apa által megnyomorított kisfiú. A mesének ezt a vonulatát egy kifordított Lear-történetnek is olvashatjuk: itt az apa nem akarja átadni a hatalmát és a vagyonát, ezért kifordítja az időt, és megöregíti a fiát. De nem csak a fia jövőjét akarja ellehetetleníteni, gyakran meg is veri. Abban a jelenetben, amikor ezt Aldo herceg elmondja Zsályának, a szerző feladja az eltávolítást, és egy olyan párbeszédet olvashatunk, ami akár egy gyerekpszichológus és kis páciense között is elhangozhatna az áldozat önhibáztatásáról, a bántalmazó felmentéséről: „Biztos nem bántana, ha jól viselkednék”. Zsálya válaszai itt inkább egy felnőtt mondatai, amelyek a való életben nem valószínű, hogy egy kislány szájából elhangoznának: „ – A szüleim szeretnek engem. – Lehet – csendesedett el Zsálya. – De rosszul csinálják.” A szerző ezen a ponton érezhetően fontosabbnak tartotta, hogy hősei kimondjanak olyan direkt mondatokat, amelyek egy hasonló helyzetben lévő gyerekolvasónak segítséget jelenthetnek. Ezt a néhány bekezdést leszámítva azonban a meseregény kerüli a tanító jellegű kijelentéseket. A kötet központi motívuma a „kizökkent idő” Ezt Zsálya hercegnőnek és Aldónak kell „helyretolni” – a Lear után egy Hamlet-motívum is feltűnik a szövegben. A fiataloknak az Idősárkányt kell rávenniük, hogy forduljon meg, visszaállítva ezzel az idő természetes folyását, jutalmul pedig saját időt kapnak ajándékba egy-egy sárkánytojás formájában. Míg azonban hőseink idáig elérnek, hosszú és kalandos úton kell végighaladniuk, amelynek állomásai a felnövésüket, személyiségfejlődésüket szolgálják. Ilyen a hegyi remeténél tett látogatás, ahol jó- vagy rossz szándékukat teszik mérlegre, vagy a találkozás az erdei keresztút boszorkányával, aki a „ki vagy te?” kérdést teszi fel nekik. Ehhez azonban választaniuk kell egy tárgyat. Aldo félig rothadt szilvájára még születik is érthető magyarázat, Zsálya tobozára azonban azt mondja a boszorkány: „Pici termés vagy, de ha megérsz, a szél ezerfelé viszi a magjaidat”. A válaszhoz Zsálya nem tud kapcsolódni, inkább az érdekli, honnan tudja a boszorkány a nevét. Lehet, hogy a megoldás az olvasó számára is talány marad, de ez nem baj, egy mesében lehetnek megfejtetlen titkok, amelyek talán hosszabban is munkálnak a befogadóban, mint a könnyen megfejthetők. A kalandok sora több helyen az Odüsszeiát idézi Ilyen például, amikor Zsályáék azzal hoznak bajt magukra, hogy túlságosan sokat esznek a virágokból, amivel hamardagályt idéznek elő. A felnőtt olvasó egyébként is számos népmesei és irodalmi, mitológiai utalással találkozik (például erdei keresztút, Völgymélyi szentély az igazságot megmutató „Tanácsadóval”). Ezzel a szerző számukra egy külön olvasatot is felkínál, miközben szem előtt tartja, hogy elsősorban gyerekeknek szóló meséről van szó, amelyben ez az utalásrendszer csak addig a pontig mehet el, ameddig nem terheli meg a szöveget annyira, hogy a gyermekolvasó számára a befogadást megnehezítse.  Érdekes megfigyelni a neveket A szerző a névadással is elkülöníti a hétköznapi és a tündéri világot. Zsályán és osztálytársain kívül az álomvilág minden szereplőjének neve rejt valami titkos jelentést vagy szójátékot.  Ilyen az Aldo, amely jelenthet nemest, de öreget is (a hercegre mindkettő igaz), vagy a tündér, Fényilonca neve, amely utal arra, hogy egy fényre a lámpa köré gyűlő lepke képében jelenik meg. Játékos neveket kapnak a Piszkis kalózcsalád tagjai (vezetéknevük tán arra utal, hogy nem éppen a makulátlan tisztaság megtestesítői). Vannak nehezebben megfejthető és megjegyezhető nevek is, az unikornist például Efirfirának hívják, Fényilonca bevett káromkodása az „Ó, jóságos Lepidoptera!”.  Mindezek után a kalózhajó neve, a Gyöngyhalász megnyugtatóan egyszerű. Annyiban azonban nem konzekvens, hogy addig úgy tűnt, a reális síkhoz egyszerű magyar nevek kapcsolódnak, míg a mesei síkot az idegen eredetű vagy hangzású, bonyolultabb nevek jellemzik. Kis hiányérzetet hagyott, hogy sem a különleges virágok földjén, sem akkor, amikor gyógyító füvekről esik szó, nem utal a mese arra, hogy Zsálya (akit latin nevén Salvia hercegnőnek is emlegetnek) maga is egy gyógynövényről kapta a nevét. A vidám és alapvetően jószívű kalózfamília, amelyet a kalózmama, nem pedig egy pater familias irányít, jó példa arra, hogy Kiss Judit Ágnes a mesei hagyománynak ahhoz a létező, ám kevésbé elterjedt vonalához csatlakozik, amelyet a női mesehősök aktivitása és irányító szerepe jellemez. Zsálya az, aki segít a megöregített hercegnek, nem ő várja a hercegtől, hogy megmentsék. Amikor pedig a mese végén a fiú arra kéri, hogyha felnőnek, legyen a felesége, nem alél el a boldogságtól, inkább nevet egyet, és azt mondja: „Egyáltalán nem biztos, hogy férjhez akarok menni. (…) De remélem, hogy újra találkozunk. És akkor majd eldöntöm.”  Ismét egy erős mai áthallás: a boldogan éltek, míg meg nem haltak ma már nem jár feltétlenül hetedhétországra szóló lagzival. Egy költő meseregényéből persze a versek sem hiányozhatnak: néhány rímes, gyerekeknek is jól mondható, dalszerű versbetétet találunk a szövegben, hogy csak egyet idézzünk: „Almafáról, tüskebokorról hullik a harmat az őszi avarba, hess, gonoszság, tűnj el előlem, hess, takarodj, utamat ne zavard ma!” A meseregényhez Szimonidesz Hajnalka olyan látványvilágot teremtett, amelyben jól megférnek egymás mellett a hétköznapi szereplők és a csodás meselények. A hétköznapokat a kereteket kitöltő, nagyobb tömbökből összeálló képekkel ábrázolja, a csodás kalandok meghatározó színe a kék, legyen szó a tenger vagy az ég kékjéről. Ezek az illusztrációk levegősebbek, a szereplők sokszor lebegnek, ahogy álmunkban is tudunk repülni. Dinamikus képek jelenítik meg a mesében fontos szereppel bíró szárnyas unikornis röptét, a főszereplők útjába sodródó lidércek, varangyok vagy halak mozgását. Különösen szuggesztív a gonosz király bukását: dolmányos varjúvá válását ábrázoló, sötét tónusú kép a messzire repülő koronával.       Turbuly Lilla Forrás: igyic.hu