Egyszer megleste a kecskét a farkas. Mihelyt a kecske kiment az erdőre, odasompolygott a kunyhóhoz, s durva hangon üvölteni kezdte: Kiskecskéim, gyermekeim! Nyissátok ki, kedveseim, anyácskátok érkezett meg, jó tejecskét hozok nektek: tőgyemben a tejet hozom, túró van a két szarvamon, víz csurran a körmeimen!   De a gidák így feleltek:   - Halljuk, halljuk, nem az anyánk hangja! A mi anyánknak finom a hangja, ha énekel, s nem szokott így óbégatni.   Nem nyitották ki az ajtót. A farkas egy darabig még várt, még egyszer bekopogtatott, s aztán elment.   Jön haza a kecske, és kopogtat: Gidácskáim, kiskecskéim! Nyissátok ki, csemetéim, anyácskátok érkezett meg, édes tejet hozok nektek! Jártam bent a fenyvesekben, selymes, finom füvet ettem, hideg forrásvizet ittam, tőgyemből a tej kibuggyan, onnan körmeimre cseppen, körmeimről földre csurran.   A gidák beengedték az anyjukat, s elmesélték neki, hogy jött el hozzájuk a farkas. A kecske megetette őket, s még erősebben megparancsolta nekik, hogy soha senkit be ne eresszenek.   - Mert különben megint eljön a farkas, és felfal benneteket.