Így hát már kora reggel megkezdődött a tanítás. - Ide figyeljetek! - mondta a róka. - Írni tanulunk! S már kezdte is mondani hangosan: - Úr, ír... - De a nyúl az nem úr! - szólt közbe egy kisfarkas. - Csak a farkasok írjanak... Ezen aztán elveszekedtek egy félóra hosszat, míg végül is rend lett valahogyan, és újból megszólalhatott a róka: - Most K betűt írunk: "Kutya ugat..." No hiszen! Fölugrottak erre a nyulak, őzek, hogy elbújhassanak, mert ha a kutya ugat, akkor jön a vadász is...Alig lehetett megértetni velük, hogy ez iskola, ahol nem kell félni se kutyától, se vadásztól, így is tíz óra volt már, mire újból magyarázni kezdhetett a róka: - Most számolni tanulunk: három nyúl elmegy sétálni, az erdő közepén találkoznak három farkassal, hány állat van együtt akkor? - Öt! Kettő! Kilenc! - kiabálták egyszerre, s mikor elhallgattak, a róka szépen megmagyarázta, hogy hat állat van együtt, mert három meg három az hat. - Tudjátok most már? - Igen, tudjuk! - kiabálták a kis állatnebulók. - Hát akkor mondja el a nyúl! - szólt a róka. A nyuszi szépen felállt, és elmondotta, hogy sétálni megy három nyuszi, találkozik három farkassal, akkor hat állat van együtt. Az őzike is felelt, ő is így mondotta el, azután került sor a farkasra. - Ha három nyúl és három farkas találkozik, akkor három állat van együtt, mert a három farkas megeszi a három nyulat... - Buta vagy! - kiáltott rá mérgesen a róka. - Te vagy a legbutább az egész osztályban! Mikor aztán a többi állat hangosan nevetni kezdett a farkason, az fölugrott a padból, s egyenesen hazaszaladt az apjához, az öreg Ordashoz. Elpanaszolta, hogy a róka azt mondta, ő a legbutább az egész osztályban. - Hű, a sárga falevelét meg a hóval lepett száraz ágát! - kiáltotta az öreg farkas. - Hogy az én fiam butább, mint a nyúlkölykök meg az őzikék? Majd adok én annak az iskolás rókának! De minek is meséljek tovább? Mikor a róka meghallotta, hogy rohan az öreg farkas az iskolába, úgy elszaladt, hogy csak a farka látszott a nagy sietéstől. A kis állatok is hazamentek, s azóta nincs iskolájuk. Csúfolja is őket a varjú, egyre azt kiabálja feléjük: Kár, kár, kár, mind szamár! Forrás: Zelk Zoltán: A furfangos szaka