Fél nap se telt bele, olyan sürgés-forgás kerekedett az erdőben, amilyen még soha nem volt. Még a faluban is híre futott a nagy eseménynek. A kutyák is arról ugattak, a macskák is arról miákoltak. A madarak pedig így beszélgettek a fákon:
- Ezek a négylábúak se férnek a bőrükbe!
Végre elérkezett az erdei mulatság napja. Elsőnek a farkas állított be a medve barlangjába:
- Szerencsés jó napot, sok-sok jó falatot! - mondta, és egy fél bárányt tett az asztalra.
Nem késtek sokáig a többiek se. Jöttek egymás után: a róka, a borz, a tigris, még az oroszlán is eljött. A róka két tyúkot, a tigris egy óriási darab húst, az oroszlán három zebracombot hozott.
Még a nyúl is eljött. Félénken lépett a medve barlangjába, de az oroszlán rögtön megnyugtatta:
- Amíg tart ez az ünnepség, szent lesz köztünk a békesség!
A többiek is mind helyeseltek, s a nyúl most már félelem nélkül tett az asztalra egy zöld levelű káposztafejet.
Nem lehetett ott panaszkodni, volt ott ennivaló bőven. A medve még egy csomó édesgyökeret tett az asztalra, és így szólt vendégeihez:
- Asztalhoz, barátaim!
De ebben a pillanatban egy kutya lépett a barlangba. Két nagy szelet rántott húst hozott a szájában, amit - mi tagadás - a gazdasszonya lakásából lopott el.
- Bár hármat hozhattam volna! - sóhajtotta, mikor a medve a kutya ajándékát is az asztalra tette.
Mindnyájan asztalhoz ültek. A medve osztotta szét az ennivalókat úgy, hogy mindenkinek jusson mindenből.
Köpködött is a tigris meg a farkas, mikor beleharaptak a káposztába, és szidták a medvét, mikor megkóstolták az édesgyökeret. Hanem aztán, mikor a rántott húsra került sor, akkor még az oroszlán is felkiáltott:
- Ilyen finomat se ettem még soha életemben!
Sajnos mindegyiküknek csak egy falat jutott belőle. Faggatták is a kutyát, miféle hús ez a soha nem ízlelt, finom eledel.
- Nagy sora van annak - felelte a kutya. - Ez nem az állatok, hanem az emberek eledele: ők minden ételt megsütnek, megfőznek!
- Főzzünk akkor mi is! - kiáltotta az oroszlán, utána a róka, a farkas s az egész vendégsereg.
Egyszerre körülfogták a kutyát, magyarázza el nekik, hogy s mint kell azt csinálni. A kutya a fülét vakargatta:
- Hát...hát...még én se főztem. De tegyétek csak egy fazékba az ennivalót, s rakjatok tüzet, úgy szokták az emberek is.
A medve és a farkas szaladtak rőzsét szedni. A nyúl kuktának öltözött, az oroszlán fehér köpenyt kötött maga elé, s honnan, honnan nem, egy fehér sipka is akadt, amit a fejébe nyomott. A medve meg a farkas hozta is a sok rőzsét, s egy perc múlva akkora tűz lobogott, hogy öröm volt nézni.
Rátettek egy fazekat a tűzre. A nyúl fogta a fazék egyik fülét, az oroszlán a másikat, a medve meg dobálta a fazékba a főznivalókat.
- Egy őzcomb!
- Éljen! - kiáltotta az oroszlán, a tigris meg a farkas.
- Egy édesgyökér!
- Azt nem! - kiabálta az oroszlán, tigris, farkas meg a róka.
- Dehogyisnem! - méltatlankodott a medve és a nyuszi.
Támadt is akkora tülekedés, hogy majdnem felborították a fazekat, de a medvének mégis sikerült belehajítania az édesgyökeret az őzcomb mellé. Egymás után dobálta aztán a tyúkot, zebracombot, káposztafejet, a többiek pedig egyre kiabáltak:
- Dobd ki az édesgyökeret!
- Ki a káposztával!
- Kidobod már azt a zöldséget?!
- Dehogy dobom! - kiáltotta a medve.
Erre mindnyájan nekiestek: csihi-puhi erre is, arra is. Az oroszlán a zebracombokat, a róka a tyúkjait, a farkas a bárányt akarta visszakotorni a fazékból.
Volt ott verekedés, volt ott dulakodás. Felfordult a fazék, a sok drága ennivaló mind a tűzbe esett, s oda is égett. Így aztán nem tanult meg főzni sem az oroszlán, sem a medve, sem a farkas...
Forrás:
Zelk Zoltán: A furfangos szaka
|