A könyv alcíme – Történetek kíváncsi gyerekeknek – elég beszédes. Kinek ne lenne ismerős a helyzet, amikor a gyerek olyan kérdésekkel hoz zavarba, hogy lehet-e kézen állva enni? És inni? És miért nincs szakálluk az indiánoknak?  Miért nem járnak fogorvoshoz a cápák? Hmmm, ez a kérdés csak egy gyereknek juthat eszébe! És az hogy,  hogy kerülnek színes csíkok a fogkrémbe? Miért emelik fel a kutyák a lábukat pisiléskor? Kinek ne lenne ismerős a helyzet, amikor a gyerek olyan kérdésekkel hoz zavarba, hogy lehet-e kézen állva enni? És inni? És miért nincs szakálluk az indiánoknak? Ilyen konkrét kérdésekre adnak válaszokat a történetek Petra Maria Schmitt és Christian Dreller Miért nem járnak fogorvoshoz a cápák? című könyvében. Az egyikben játék közben kérdeznek a gyerekek a szüleiktől, a másikban a tanítónőnek szegeznek kérdést, a harmadikban az állatkertben kérdezik a cápák gondozóját. A német kiadók már jó ideje élen járnak az ismeretterjesztő könyvek, különösen a sorozatok terén. Ezekben a könyvekben viszont, ha érdekesebben és játékosabban is, de mégiscsak tankönyvszerűen tálalt információkat találhatunk. Témaköröket járnak körbe, szemléltetnek, és nincs is ezzel semmi baj. Sőt. Komoly rajongótábora van ezeknek a gyerek olvasók körében. Néha halljuk is a Pagony könyvesboltjaiban, ahogy alkudoznak velük a szüleik. „Ez tényleg nagyon jó, de ne csak ilyet válassz. Legyen közte mese is, amit este tudunk majd olvasni.“ Ez a könyv ilyen. Ráadásul a gyerekek gyakran egy konkrét kérdésre keresnek választ, vagyis fordított utat járnának be, mint a hagyományos ismeretterjesztő könyveknél. Azokban egy felvezetés és a témakör szisztematikus ismertetése (a sarkköri élőhely sajátosságai, az ott élő állatok), az összefüggések megértése (miért alakultak ki a specifikus tulajdonságok és életmód) után, valahol a tizedik oldalon jutnak el oda, hogy miért nem fázik a pingvin lába. Itt ez fordítva megy: a pingvin lábánál kezdünk, és onnan haladunk tovább, hiszen a válasz további kérdéseket vet fel. Ennek a korosztálynak pedig pont ez a módszer fekszik legjobban. Aki belelapoz a könyvbe, láthatja, hogy a műfaj nagyon is ismerős. Csak a forma szokatlan, merthogy könyvben kevés az ilyen, de az igényesebb tévésorozatokban láttunk már ilyet. Nagy tisztelője vagyok például a Kratt testvéreknek, az amerikai ifjúsági ismeretterjesztés nagymestereinek. Kedvencem a kisebbeknek szánt Állatkert a hátizsákban című sorozatuk, ami élőszereplős, rajzfilm- és gyurmafilmelemekkel mutatja be az állatok tulajdonságait, érzékszerveit, tanulási folyamatait, élőhelyeit. Másik, nagyobbaknak készült rajzfilmsorozatukkal, az Állati küldetéssel pedig még történetmesélősebbre vették a figurát. Ezekben is hasonló a képlet: egy kérdésre keresnek választ (Zoboomofoo pedig nagyon jól és sokat kérdez), vagy egy problémára megoldást, ennek kapcsán kerül szóba a tágabb kontextus, folyamatosan fenntartva az érdeklődést. Szóval nem találta itt fel senki a spanyolviaszt; a Miért nem járnak fogorvoshoz a cápák? mégis nagy rést töm be. Egyrészt mert a saját, jól ismert szituációikkal (van egy jó kérdésem, és apa nagyon vakarja a fejét) tudnak azonosulni, másrészt meg mert ez egy könyv. Olvasni, felolvasni lehet, esti mesének akár, és közben beszélgetni is egy kicsit. Nem sorban haladni, hanem kiválasztani egy történetet. Egy-egy iskolai óra felvezetőjének is nagyon jól el tudok képzelni egy-egy fejezetet. Azzal se mondok újat, hogy vannak témák, amikben egy-egy gyerek nagyon jártas. Valószínűleg sokan ismertek olyan óvodást, aki többet tud az őslényekről, mint a szülei. Vagy hogy jobban megmaradt a gyerekben, amit a mászókáknál hallott a repülőszakértő barátjától, mint amit aznap a suliban tanultak. A Miért emelik fel a kutyák a lábukat pisilés közben? például pont erre a helyzetre épít: egy kisfiú magyaráz kutyasétáltatás közben a barátjának. Van ezekben a történetekben sok-sok érdekes fizika és biológia, egy kis hogyan-működik és hogyan-készül, de pszichológia is. A miért sírunk ha szomorúak vagyunk? című fejezet például inkább a lelki szükségletekről, mint a sírás fiziológiájáról szól. A történetek valószerűek és természetesek, ebben sokat segít, hogy a szerzők nem igyekeztek erőltetetten egy állandó szereplőgárdára építeni. Minden sztoriban más gyerekekkel és felnőttekkel találkozunk, így nem tereli el a gyerekek figyelmét, hogy esetleg nem jöttek be az állandó főszereplők. Meg jól is esik nekik azt látni, hogy sokféle gyerek sokféleképpen érdeklődik, kinek-kinek más az érdeklődési köre, de egyben hasonlóak: ugyanolyan kíváncsiak, mint ők.