Megérkezett az új Danny bá’-könyv, az ő óráin mindent szabad! Rappelni az óra közepén, tízóraizni töri helyett, sapkát viselni a teremben. De vajon hogyan szolgálja ez a gyerekek fejlődését? Célravezetőek ezek az  eszközök?   Számtalan könyv létezik az iskola megkezdésének elősegítésére, az iskolai élet bemutatására és nem utolsósorban a megszerettetésére. Vannak örökéletű klasszikusok, mint Janikovszky Éva Már iskolás vagyok! című kötete, és egészen friss kedvencek, pl. Vadadi Adrienn Leszel a padtársam?-ja.   Egy biztos, bármelyik könyvet is adjuk az iskolások kezébe, nem csupán arra törekszünk, hogy bemutassuk nekik, hogyan zajlik majd az élete az első 4-8 évben, de arra is, hogy csökkentsük a félelmeit és pozitív érzéseket ébresszünk benne.   A Danny bá nem egy klasszikus iskolakezdő könyv, mégis előszeretettel adnám minden elsős, és persze a nagyobbak kezébe is. Mert Danny bá a legklasszabb tanár, Mirjam Oldenhave, a könyvsorozat szerzője pedig tűpontosan képes megjeleníteni az iskolai élet legszebb, legkülönlegesebb és néha legnehezebb pillanatait. Danny bá fiatal gyakorlótanár, aki egyáltalán nem fél bevallani, hogy egy kis része még épp olyan gyerek, mint a vele szemben helyet foglaló diákok. Az első kötetben, a Danny bá' és az eleven osztály-ban például az anyukája kíséri be az első órájára, épp úgy, mint a gyerekek nagy részét. Danny bá nem szereti a szokványos órákat, így előszeretettel bújik ki a tananyag átadásának hagyományos módszerei alól. Igazán jól megtalálja a hangot a gyerekekkel, mindig cinkosra lel benne az a rosszcsont, akinek elkapta a grabancát a szigorú bibircsókos igazgatónő, Bokné, vagy akinek éppenséggel egyetlen barátja sincs, akivel beszélgethetne egy jót. Danny bá sokkal fontosabbnak tartja a diákokban rejlő egyéniség kibontakoztatását, semmint a szabályok és hagyományok követését. Az ő óráján akár sapkát is viselhet a rapper kisfiú, hiába íratlan szabály, hogy ez nem illendő. Danny bá racionális, vicces és igazán szívmelengetően kedves. A sorozat kötetei igazi diákközpontú oktatást mutatnak be az olvasóknak oldalról oldalra, miközben egyre több kalandba keveredik az egész osztály. A könyvsorozat főhőse Tobias, egy hátrányos helyzetű kisfiú, akinek az életében különösen kiemelt szerepet tölt be Danny bá. Fejezetről fejezetre egyre mélyebb kötelék alakul ki kettejük között. Tobias apukája meghalt, anyukája pedig egyedül neveli őt. A történet nem tér ki részletesen Tobias élethelyzetére, de sokszor sugallja, hogy elég nehéz körülmények között él, és belső monológjaiból is kivehető, hogy sokszor rágódik olyan dolgokon, amiken egy gyereknek még nem kellene. Danny bá egyszerre válik baráttá, sőt apafigurává számára, miközben megmarad a tanítói státusza is. Tobias pontosan érti Danny bá szerepét, és helyén is kezeli az alakját, mégis hasonló érzéseket fűz hozzá, mint elhunyt édesapjához. Danny bá pedig tökéletesen kezeli a helyzetet: mindig gondja van rá, hogy Tobias jól érezze magát, mindig segít neki, de sohasem túl direkt módon. Pl. Tobias anyukája nem csomagol Tobiasnak tízórait az iskolába, ezért Danny bá minden reggel “eltéved” a biciklijével, hogy véletlenül összefuthasson a fiúval, és odaadhassa neki az ő anyukája által csomagolt rántottás szendvicset. A most megjelenő új kötetben, A Danny bá és a futóversenyben sem unatkozunk egy mondat erejéig sem. További részleteket tudhatunk meg Tobias életéről és gondolatairól, amik most a veszteség, változás körül forognak. Amikor egy tanfelügyelő érkezik az iskolába, és kiderül, hogy Danny bá egyedül tartja az órákat az osztálynak, Danny bá az ovisokhoz kerül. Az osztályt a felosztás fenyegeti, de szerencsére a gyerekek már sokat tanultak Danny bától a kreativitásról, a kitartásról és a célok eléréséről. Így hát az osztály egy nem hétköznapi performance-nak köszönhetően visszakapja szeretett tanítóját, akivel egy adománygyűjtő futás megszervezésébe kezdenek, aminek keretében az iskolaudvar felújítására gyűjtenek. Sokaknak nincs elegendő adományozója, akit a papírjára írhatna (Tobiasnak pl. csak Sep apukája), így az osztály együtt indul. Együtt a csapat mindenkit lefut, és megnyeri a futóversenyt. Danny bától két nagyon fontos dolgot egészen biztosan megtanulhatunk ebben a kötetben is: az első, hogy minden gyerek, minden felnőtt más.  Nem várhatjuk el a másiktól, hogy mindig úgy viselkedjen, ahogy nekünk tetszik. Mások vagyunk, és ez így van jól. Lehet eltérő a kultúránk, a vallásunk, a bőrszínünk, lehetnek különböző szokásaink vagy hobbijaink, ennek ellenére alkothatunk jól működő közösséget, sőt! Sokszor éppen amiatt működik jól egy csoport, hogy a tagjai különböző dolgokban jók. Danny bá szerint megfelelő csapatmunkával mindenkiből kihozható a maximum. Az osztályának mindennap azt az üzenetet adja át, hogy a színes közösség gazdagabbá tesz, és az elfogadás fontos dolog. Éppen ezért Danny bá nem emel egyforma magas falakat a diákjai elé. Nála a diszlexiás kisfiú is kaphat egyenértékű osztályzatot a folyékonyan olvasó társával. Danny bá mindig arra helyezi a hangsúlyt, amiben az adott diák a legjobb. Igyekszik a társadalom által hátrányosnak bélyegzett helyzetekből előnyt kovácsolni. A diszlexiás kisfiúból anagrammagyártó zsenit farag, a nyughatatlan, már-már szemtelen Wahed rapjeit a tananyag átadásának szolgálatába állítja, a mindig fecsegő, elhallgattathatatlan kislányból szónokot csinál. A másik fontos dolog, hogy játékkal és jókedvvel könnyebben tanulunk. Danny bá átülteti a tananyagot a valóságba, és a gyerekek mindig tudják, hogy hasznos, amit így megtanulnak. Nem csupán alkalmazni tudják a megszerzett ismereteket, de élvezik is az elsajátítását. Danny bá egyszerre jó nevelő és kitűnő barát. Miközben a gyerekek cinkosa tud maradni, mindig könnyedén a határokon belül tartja őket. Alapvető bizalmat épít ki velük, így bátran fordulhatnak hozzá gondjaikkal. A gyerekek elengedhetik magukat a jelenlétében, mégis tisztelik és hallgatnak rá. És Danny bá még csak egy gyakorlótanár! Mi lesz, ha majd bele is jön? Frindt Julcsi   (5) Danny bá' és a futóverseny>> vissza a sorozathoz