Tasnádi Istvánt a kultúrára fogékony közönség alapvetően a kortárs magyar drámairodalom egyik meghatározó alakjaként, sikeres független színházi produkciók rendezőjeként ismeri, de talán kevesen tudják róla, hogy emellett ír, elsősorban a fiatalabb korosztályt megszólító munkákat. A kőmajmok háza című ifjúsági regénye 2012-ben a legjobb magyar gyerekkönyvnek járó elismerést kapta meg. Fonyó Gergely forgat most belőle tévéfilmet, Gubás Gabi és Csányi Sándor szereplésével. De még véletlenül se gondoljuk, hogy gyerekeknek szóló fantasztikus mesét olvashatunk, illetve láthatunk majd a képernyőn. Tasnádi István többszörösen trükkös elbeszélési technikával a gyerekek és a felnőttek szempontjából egyként igen érzékeny, kicsit talán tabudöntögető témát jár körül.   Mi lehet a legnagyobb megpróbáltatás egy gyermek számára? Ha úgy kell felnőnie, hogy valamelyik szülejét nem ismeri. Egy tizenéves kisfiú esetében a fájdalmasabb trauma talán az apahiány. Főleg ha ez az apa azért nem részese az életének, mert egykor olyasmibe keveredett, aminek következményeit most valahol tőle messze kell elszenvednie. Kornél édesanyjával egy pesti bérházban lakik, amelynek kapujában két szárnyas majom őrködik – állítólag ők védik a bejáratot a rossz szellemektől. 2012 nyarán egy különleges kislánnyal találkozik, aki épp e házban, a nagymamájánál tölti a vakációt. Az a fajta gyerek ez a lány, aki még hisz a Télapóban. Szerinte csupán látszatvalóság mindaz, amit Kornél a hétköznapjainak él meg. Ő viszont ismeri a titkot az igazságról, s folyton ezzel tömi a fiú fejét. Bár a meséjének látszólag semmi értelme, az ő elmondásában mégis teljesen logikus magyarázatot kap handabandája a fiú asztmájának valódi természetéről, a furcsa lényekről, a látható világ mögötti varázslatos univerzumról. De abban sincs semmi rendkívüli, ha egy tágra nyílt szemű, szép lány odalép egy tízéves forma fiúhoz, az előbb vagy utóbb mindent elhisz, amit a lány neki magyaráz. Tasnádi nemcsak Kornélt állítja története középpontjába, hanem a korban hozzá hasonló Gyuriról is mesél. Ehhez azonban visszaugrik az időben harminc évet. Gyuri 1982-ben a nagyszüleinél nyaral Pesten, s eközben mindig történik vele valami. Átok rossz kölyök hírében áll, minden heccben benne kell lennie. Az iskolában egy sereg rovó után büntetésképpen még a vörös (úttörő) nyakkendőjét is elvették. (Ennek pedig a fele sem tréfa!) A vakáció alatt, ha nem a moziba lóg be éppen a barátjával, akkor a síneken túli, tiltott területre oson át – amíg le nem bukik. Önmagában egy-egy (nép)mesét megérne mindkét fiú története. Az egyiké, aki a vállán cipeli az ismeretlen apa által rápakolt súlyt, aki szeretné megérteni, kicsoda ő, honnan származik, s a másiké is, akivel a legjobb szándéka ellenére is mindig csak a baj van. No de miért kapjuk egymással párhuzamosan a két történetet, fejezetenként váltogatott nézőpontokkal? Kell itt valami közösnek lennie – de erre csak a regény legvégén derülhet fény. Eget rengető meglepetést persze nem okoz, de ötletes és fantáziadús cselekményével Tasnádi izgalmas kalandokba sodorja hőseit, helyenként krimibe illő feszültséggel megtámogatva. Szellemes nyelvi humor avat be a titkokba. A kőmajmok háza tele van áthallásos elnevezésekkel. Dragomán Tivadar – a sárkány ember, az árnyképrablók, akik az Árnyékolástechnika feliratú kisbusszal közlekednek. Tasnádi finoman elmossa a realitás és a mágikus világ határait, így végül már az olvasó kezd hinni abban, ami korábban alig elképzelhető volt. Úgy játszik el a hétköznapival és a meséssel, hogy fölébreszti a bennünk szunnyadó gyermeket, majd csöndben varázstalanítja a történetét. Épít és rombol, ad és elvesz, s végeredményként megteremti racionális és irracionális egymást erősítő és feltételező egyensúlyát. Így parázslik a történet végére az idősebbekben egy kevés az egykori gyermekből, és lesz a fiatalabbakból is felelősségteljes(ebb)en gondolkozó, komoly ember. A kőmajmok háza nem csak azért ajánlható gyerekeknek és szülőknek egyaránt, mert közös problémakörrel foglalkozik. A két idősík egymás mellé állításával mindkét korosztály ráismerhet saját gyerekkorára. A nyolcvanas évek miliőjét Tasnádi sokkal érzékletesebben ragadja meg, mint napjaink világát, de ez az apróbb hangsúlyeltolódás adódhat abból is, hogy gyermekkora a múlt század végéhez köti a szerzőt. A nosztalgia szele pedig mindent felkavar, hiszen mindig sokkal szívesebben, elevenebben emlékezünk vissza arra, ami rég elmúlt. A könyv belső borítójának sárga foltjaiban, Herbszt László kissé merev, kopottas, sok perspektívájú rajzaiban inkább ez a retró érzés mutatkozik meg, függetlenül attól, hogy a történetben éppen 1982-t vagy 2012-t írunk. Egy lendülettel kiolvasható, lelket gyönyörködtető, kívül-belül míves munka A kőmajmok háza. Jó példa arra, hogy a legjobb mesék sosem a legbonyolultabb történetekből születnek meg. Közérthető, egyszerű üzenet, fantáziadús, mesés csomagolásban – ez teszi minden korosztály számára izgalmassá, élvezhetővé. Működik a meseterápia: most is. Ha engedjük a képzeletünket szárnyalni, akkor valódi problémáinkra is hamarabb találunk megoldást. És az sem nagy ár érte, ha előbb ehhez „meg kell járni a poklokat”. Jeges-Varga Ferenc Forrás: olvassbele.com