smokingbarrels   Télvíz idején nagyon jól tud esni az ember lelkének egy szívmelengető klasszikus. Racionális közgazdász lévén eléggé hidegen hagynak a romantikus könyvek, azonban én is lányból vagyok és máig nem felejtettem el tinikorom nagy kedvencét, az 1994-ben készült Kisasszonyok című filmet Christian Bale-el, Gabriel Byrne-nel, Susan Sarandon-nal és Winona Ryder-rel. Most került a mozikba a legújabb feldolgozás, ennek örömére letudtam egy régi nagy adósságomat, és elolvastam a film alapjául szolgáló könyvet. Voltak aggályaim, de nem véletlenül klasszikus műről van szó, viharsebesen magával ragadott a történet, hiszen fő témája, a család, a szeretet és az élet kisebb-nagyobb megpróbáltatásaival való szembenézés időtlen, és bár egy kicsit túlságosan habos-babos a sztori, mégsem felszínes. Nem kicsit idilli ugyan a March család a négy bájos lánnyal, mégsem érzi úgy az olvasó, hogy egy szappanopera szövegkönyvét olvassa, mert jól meg vannak írva a karakterek, gördülékenyen pereg a történet, nagyon lehet drukkolni a szereplőknek, hogy révbe érjen az életük. Csak a vége lett egy kicsit szirupos, de ám legyen, annyira szerethetőek a lányok, akik tinikori önmagunkra emlékeztet bennünket (mert csak a korok változnak, a fiatal lányok problémái mindig ugyanazok: bálok, ruhák, fiúk, munka, tanulás, stb.), előkerülnek a saját felnőtté válásunk történetei, jókat mosolygunk egykori önmagunkon és hatalmasat nosztalgiázunk, miközben peregnek az oldalak. Mindig van erkölcsi tanulság, a lányoknak ott van az édesanyjuk, aki bölcsen irányítja az életüket, miközben nagyon hiányzik neki a férje és meglepő őszinteséggel beszél arról, hogy milyen nehezen fékezte meg saját hirtelen természetét és lett kiegyensúlyozott feleség és asszony. Különös, sok évvel ezelőtt még a lányoknak drukkoltam teljes szívemből, 43 éves fejjel viszont már az édesanya erejét csodálom, ez van, múlnak az évek, az ember lánya változik. De a könyvet ugyanúgy szerettem, mint a filmet. A polgárháború idején járunk, a March család feje lelkészként teljesít szolgálatot a fronton, miközben felesége neveli négy lányukat. Meg, a legidősebb igazi hölgy, aki nagyon rosszul viseli a szegénységet, arról ábrándozik, hogy gazdag férje és gondtalan élete lesz, a vadóc Jo írói álmokat kerget, a félénk Beth a családért él, a kissé önző Amy festőnek készül. A szomszédban élő gazdag családdal való kapcsolatuknak egy pót nagypapát és egy jó barátot köszönhetnek, ami rájuk is fér, hiszen sok megpróbáltatást kell kiállniuk... A család a legfontosabb, a meleg, szerető otthon megingathatatlanul erős alapot ad az élethez. Elcsépeltnek tűnő alapigazság ez, azonban kellőképpen rá lehet csodálkozni ennek fontosságára a rohanós hétköznapokon. Talán ezért nem unt még rá erre a bájos történetre az a sok generáció, amely az évek során olvasta az 1869-ben született romantikus regényt. A könyv végén röviden megismerkedhetünk a szerzővel is, aki saját élettörténetéből gyúrta össze a lányok karakterét,  sikeres írónő lett belőle, de sohasem tudta megismételni a Kisasszonyok sikerét. A maga ártatlan bájával döbbenetesen élesen mutatja meg, mennyire nehéz egy szegény családnak boldogulnia, ugyanakkor a mai értékvesztett világban üdítő élmény a valódi értékekről olvasni, mély érzelmekről, igazi szeretetről, a családi összetartozás fontosságáról. Valamint arra sem árt figyelmeztetni saját magunkat, hogy a pénz egyáltalán nem minden, az igazi boldogságot sohasem ismerhetjük meg, ha csak azt hajszoljuk, vannak fontosabb dolgok is a világon. Megdöbbentően csajos a sztori, annak ellenére, hogy egy régen letűnt korban játszódik, hiszen a lányok előtt tornyosuló problémákkal máskor és máshogyan, de mindannyian szembesülünk tinikorunkban, bizony nem könnyű felnőni, kilépni az otthon melegéből és elkezdeni a nagybetűs Életet, ami se nem szép, se nem könnyű. De aki ilyen szerető családban nőtt fel, mint a March lányok - ami nem zárja ki természetesen, hogy folyamatosan vívják a kis cicaharcaikat egymás ellen, a testvérek már csak ilyenek - , az olyan erős lelki pajzsot kapott, amely megóvja attól, hogy letérjen a helyes útról. Miközben a kislányokból nagylányok lesznek, és elkezdenek dübörögni a hormonok, egyre erősebb lesz a köztük lévő szeretet, és észre sem veszik, hogy édesanyjuk a háttérben csendben, okosan irányítja őket a jó irányba. A lányok időközben a szomszéd fiú, Laurie személyében kaptak egy fiútestvért is, aki sokat tanul tőlük a felelősségről, miközben hatalmasakat mulatnak együtt a fiatalok. Tényleg hihetetlen, hogy ez a nagyon régen íródott regény mennyire nem tűnik porosnak, és olyan remekül van felépítve, hogy végig nagyon izgultam a lányokért, habár pontosan tudtam, mi lesz a történet vége. Szerethető, és egyáltalán nem felszínes ez a bűbájos sztori, amelynek megvannak a maga mélységei, mégsem annyira drámai, hogy ne legyen tökéletesen szórakoztató. Talán egy picit szájbarágós, amikor minden erkölcsi mondanivalóra külön felhívja a szerző a figyelmünket, de ennél nagyobb bajunk ne legyen. Kár, hogy pont a vége lett túlságosan hollywoodi, így az igazi katarzis elmaradt, mégis jó érzéssel csuktam be a könyvet, különleges élmény volt March-ékkal tölteni ezt a néhány órát. Azt hiszem, az a regény sikerének titka, hogy nem egy idilli, hanem egy teljesen hétköznapi család életét mutatja be, annak minden szépségével és nehézségével együtt, ezért tud nagyon modern lenni, annak ellenére, hogy sok-sok évvel ezelőtt vetette papírra az írónő.     Galgóczi Móni   Louisa May Alcott 1832. november 29-én született a pennsylvaniai Germantown-ban, és 1888. március 6-án halt meg a massachusettsi Bostonban. Írói pályáját, amely során tízegynéhány regényt, számtalan novellát és költeményt írt, három részre osztják. A legsikeresebbnek a középső tekinthető, talán nem véletlen, hogy a Kisasszonyok, amellyel igazán híressé vált, ebben az időszakban keletkezett. Írás közben az egyszerűség vezérelte, ahol lehetett, hosszabb szavak helyett inkább rövideket választott, ami összességében tiszta és egyszerű stílust eredményezett. A történet hangulata leginkább szentimentálisnak mondható (a hozzáértők szerint a XIX. század családi életének realista ábrázolásával kiegészítve), amihez jól illeszkedik a szereplők hihető személyisége. Ez érvényes a sorozattá bővült további írásokra is. Az eredetileg 1868-ban megjelent, saját gyermekkori élményeit feldolgozó Kisasszonyok vélhetően az amerikai polgárháború idején játszódik, valahol északon. Itt él tisztes szegénységben Mrs. March négy lányával, miközben férje a hazáért harcol. A regény arról az egy évnél valamivel hosszabb időszakról szól, ami alatt a lányok nem csupán fizikailag, hanem lelkileg is megváltoznak - bizonyos erkölcsi tanítások célja és jelentősége megvilágosodik számukra, és ennek következtében a környezetükkel való kapcsolatuk is átalakul. Louisa May Alcott regényének legfőbb erénye – legalábbis az én szememben – egy réges-régen letűnt kor felidézése. Egy koré, melyben az emberek televízió és reklám, popsztárok és romkocsmák, folyamatosan változó divathóbortok és fogyasztói mentalitás nélkül éltek. Éppen ezért nem csoda, hogy némi időbe telik, mire az olvasó is lelassul arra a komótosabb életvitelre, ami a Kisasszonyokra jellemző. Amikor van idő megbeszélni a nap történéseit, játszani, olvasni, naplót írni – és elvégezni a személyre szabott feladatokat. Mrs. March számára ugyanis magától értetődő, hogy mindenki képességeinek megfelelően részt vesz a házimunkában. Az erkölcsi nevelést is egyszerűen oldja meg: történeteket mesél, és hagyja, hogy gyermekei maguktól jöjjenek rá a helyes válaszokra, ami egyúttal istenfélő viselkedést és nagyfokú önzetlenséget jelent. Azért nincs annyira könnyű dolga, mivel mindegyik lány rendelkezik legalább egy olyan tulajdonsággal, ami bár nem kimondottan bűn, de erénynek sem nevezhető. Nézzük, mik ezek. Meg (a legidősebb) hiúsága az öltözködésén kívül főként selymes és fehér kezére való büszkeségében nyilvánul meg – ezért ő nem különösebben rajong a házimunkáért. Jo (ahogyan valódi nevét, a Josephine-t becézik) túlságosan gyorsan nőtt fel gyerekből kamaszlánnyá, és egyelőre nem tud mit kezdeni a helyzettel. Egyébként is szívesebben lenne fiú, mint lány, viselkedésében, öltözködésében is inkább vadóc kölyökre emlékeztet, mint ifjú hölgyre. Beth (eredetileg Elizabeth) csupán félénksége miatt restelkedhet, egyébiránt ő a család boldogságforrása. Amy (a legkisebb) mindig magára gondol, hol tükörben nézegeti magát, hol pedig kívánságait sorolja a többieknek. A jellemhibák leküzdése tizenkét hónapnál is tovább tart, de mire kitöltjük a bő esztendőt, nem csupán a regény végére érünk, hanem együtt örülhetünk a teljes család boldogságának. A történet népszerűségét mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy megjelenése után több alkalommal (1919, 1933, 1949, 1994) is készült belőle filmadaptáció. Úgy tűnik, az úgynevezett kosztümös témák soha nem mennek ki teljesen a divatból, mert mindig lesz egy réteg, melynek tagjai áhítattal ülnek a képernyő elé, mert nem a modern tinirémségeket, nem is az üres szentimentális szenvelgést, hanem egy-egy igazán színvonalas kosztümös-romantikus lányregényt szeretnének látni. Forrás: ekultura.hu