eme   Nos, olyan könyv ez, hogy már nem éppen tinédzserként alig vártam azt a szabad percet, mikor végre leülhettem és folytathattam az olvasást. És nem akartam abbahagyni. És nem akartam, hogy vége legyen… Balzsam volt a lelkemnek ez a kis könyvecske, higgyétek el, nem túlzok. Ki gondolta volna, hogy romantikus lányregényt fogok én még kedvencelni… Nagyon nagy szükségem volt erre a kedves, bájos történetre és naivan is bölcs, őszinte, szókimondó, humoros és menthetetlenül optimista főhősére. Imádtam Jerusha, pardon, Judy alakját, gondolati-szellemi-érzelmi fejlődésének rajzát, azt a friss lendületet, amellyel hozzáfog önmaga kiteljesítéséhez és a világ meghódításához. Van a történetben jó érzékkel adagolt társadalomkritika is, meg egy kis szembesítés előítéleteinkkel, épp annyi, amennyi egy pöttyös regénybe belefér, és épp úgy, hogy maximálisan hatásos legyen. Bár magában az alapsztoriban – eléggé könnyen kikövetkeztethető titkával együtt – nem sok rendkívüli van, és a műfajból is adódóan bizony gyakran sablonokra építkezik, hogy ne beszéljek az itt-ott szétszórt, de korántsem zavaró közhelyekről, a stílus, a nézőpont egységbe szervez mindent. Szerves egészként lüktet a regény minden sora. Elevenséget, életet, reményt pumpál a vegetálásra ítélt lelencházi lét adta sorsba. Egy kis nagy szív kell hozzá, csak ennyi. Szeretet. A tudat, hogy van, kihez levelet írni, van kit szeretni. Innentől pedig már bármi lehetséges. A fantázia és a lélek pillanatnyi szüksége egy egész családot épít Judy köré – Nyakigláb Apó egyszerre, pontosabban felváltva tölti be különböző családtagok szerepét főszereplőnk képzeletében, hogy később a biztos háttér tudata adja meg azt a nyugalmat, amely ahhoz szükséges, hogy a gyűlölt lelencház és emléke is szervesen integrálódjon Judy életébe, hogy pozitív folyamatok elindítója legyen, életcélt adjon. Persze kell ehhez egy judys karakter is, egy csak és kizárólag az örömre, boldogságra koncentráló jellem. Megszerettem a kiscsajt, de nagyon. Menthetetlenül. Meg a zseniális rajzait is. (Igen, zseniálisak, még akkor is, ha tényleg nem tud tehenet rajzolni. És persze nagyon judysak.) Lelkendeznék még sokáig, de inkább abbahagyom. Egy biztos: ez a könyv sokáig tartó mosolyt tud csalni az ember arcára, és óriási adag optimizmusával derűt a lelkébe. Nekem ez most orvosság volt.