A szerző hivatása szerint biológus. Rajongva szereti az állatokat, legyen az szőrös, tollas, pikkelyes, éljen földön, vízben, levegőben. Nevezhetnénk őt akár Gerald Durrell magyar, női megfelelőjének is, hiszen nemcsak ért az állatokhoz, de körbe is veszi magát velük, és körülöttük forog az egész élete. Bármilyen állatot gondosan felnevel, kikeltet, gondoz, ellát, etet, cirógat, és maximálisan odafigyel az igényeire, mintha csak a gyerekei lennének. Nem csoda, hogy a tapasztalatairól rengeteg mesélnivalója van. Gyerekeknek mesélni az állatokról pedig nagyon hálás dolog, főleg, ha mindehhez jó nagy adag humorérzék is párosul. Így született meg ez az igazán szórakoztató, mesésen ismeretterjesztő könyv az 5-10 éves korosztály számára. Nagy segítség lehet ez a könyv a gyerekeknek és a szülőknek egyaránt. Kölcsönösen érvel ugyanis az állattartással kapcsolatban. Benne van minden vágy, ami egy kicsi gyerekből árad, és benne van minden tény, ami miatt egy szülőnek fenntartásai lehetnek. A mese főhőse egy 8-10 éves forma gyermek, akivel kapcsolatban nem is érdekes, hogy fiú vagy lány. (Én ugyan rögtön egy kislányt láttam magam előtt, amikor olvastam. Hunor kollégám viszont, aki két fiú édesapja, természetesen egy kisfiú szemén keresztül látta a történetet. Vagyis fiúk és lányok is szeretni fogják, az biztos.) Ennek a gyermeknek is – mint annyi más hason korúnak – álma egy saját háziállat. Nincsenek nagyra törő vágyai, hiszen csupán csak egy aranyhalacskát szeretne. A szülők, akik szeretik az ilyenfajta kívánságokat elengedni a fülük mellett, inkább elviszik őt Berti bácsihoz, aki nagyon ért az állatokhoz. A nagybácsi egy furcsa, tornyos házban él, egyáltalán nem szokványos körülmények között. Bármerre megy az ember, mindenhol növényekbe és állatokba botlik. A mi kis főhősünk is rögtön egy beszélő kaméleonnal akadt össze, akit Gedeonnak hívnak. Ez a barátságos hüllő lesz az idegenvezetője, aki próbálja rábeszélni mindenféle egyéb állatra az aranyhalon kívül. A társaság hamarosan kibővül egy Amélia nevű macskával, majd Barbarossza Béla papagájjal. A könyv folyamán vicces ismertetőket kapunk a legkülönbözőbb állatokról. Sok-sok érdekes, hasznos, praktikus információt tudhatunk meg a teknősökről, macskákról, törpenyulakról, tacskókról, vagyis a klasszikus háziállatokról, de vannak humoros leírások arról is, mit tegyünk, ha netán egy zsiráfot, egy kalongot (repülő kutyát) vagy kengurut fogadnánk örökbe. Megtudjuk azt az igen fontos információt például, hogy a zsiráfnak, miután Afrikában meleg van, nincs szüksége sálra, és ezért a nagymamájának nem kell kötnie neki, feltéve, ha nem lesz a mi háziállatunk, és nem akarunk vele az Andrássy úton sétálni egyet. Akkor bizony elkél majd neki a sál. És azt is megtudhatjuk, hogy ha fagyit vennénk egy zsiráfnak, akkor óriás tölcsért kellene kérnünk neki, mert félméteres nyelve van! Az állati útmutatókban humoros leírásokba csomagolva találhatóak az izgalmas és érdekes tudnivalók. Én például nem tudtam, hogy ha egy macska szőre három színű, akkor tuti biztos, hogy nőstény az illető. És azt sem gondoltam, hogy az aranyhalak képesek megtanulni, hogy csengőszóra érkezik számukra a vacsora. A könyvben háziállatnak kínálják a hangyabolyt. Csodás megfigyelésben lehet részünk, ha megvalósítunk egy hangyapopulációt. Fáradhatatlan népség, sok izgalmas látnivalóval. Ott lakhatnak a szobánk közepén. Végezetül a kedvencem, a “mire jó egy teknős?”-re adott válasz. Egy teknősnek elmondhatjuk minden titkunkat, soha nem fogja kikotyogni senkinek. Felolvashatjuk neki a saját verseinket, nem fog elszaladni, és nem rágja szét a gumilabdát, se a cipőket, úgy, mint egy kutya. De azért hősünk mégiscsak az aranyhal mellett marad, és a könyv végére boldog állattartó gazdi lesz! Hunor - pagony.hu