Az Alma utca történeteit Misi, ez az élénk fantáziájú kisfiú meséli el. Misi nagycsoportos, már majdnem iskolás. Résztvevője és megfigyelője a történeteknek. Igazi író alkat, gyerekben, kicsit outsider, kicsit vágyakozó, élesszemű, élénk fantáziájú. Ha lát valamit, történik vele valami, abból ő rögtön sztorit kerekít, és akkor már az egyik dologról eszébe jut a másik, meg arról még egy - így tudunk meg egy csomó mindent róla, a családjáról, legfőképp Naniról, a nagymamájáról, és a házban lakókról. Ráadásul többnyire mások véleményét tolmácsolja és egészíti ki, így a házban lakók stílusát és látásmódját is megismerjük, murisan átszűrve Misi gondolkodásán, aki mindent megkérdőjelez, mindenen elgondolkodik - még ha sokszor csak magában is. A könyv alapja ez a kissé csapongó, rettentő szimpatikus gyerekelbeszélő. Ugyanakkor Misi nem valami fura figura: nagyon is szeret a többiekkel játszani, és ez a könyv másik lényegi eleme: a szabad, felügyelet nélküli játék. A gyerekek ebben a kisvárosi miliőben folyamatosan kinn vannak a ház udvarán, illetve a ház előtt járdán, időnként elmennek a boltig is. Jár itt ugyan villamos, de azért van fű, kóbor macska és egyszer még egy kakas is. Manapság annyira megszokott, hogy folyamatosan szoros felügyelet alatt vannak a gyerekek, akár még 9-10 évesen is, hogy egészen elfelejtjük, mennyire fontos ez a fajta felügyelet és felnőtt beavatkozás nélküli szabad játék: amikor a gyerekek szabják meg a dolgok folyását, ők viselik a felelősséget, nem kell a szabályokat szigorúan betartani, nem a felnőtt dicséretétől vagy rosszallásától függenek a cselekedeteik. Egyszerűen csak vannak, ők maguk találják ki, hogy mit csináljanak, nem irányítja őket semmi, oda és akkor mennek, ahova akarnak. Mindez persze feltételezi, hogy meg is lehet bízni bennük, ami mindkét félnek jó érzés. Talán ezért sem olyan probléma- és konfliktusorientált ez a mesekönyv, hanem egyszerűen csak megtörténnek benne a jó dolgok a gyerekekkel, mert igaziból egy bérházban is nagyszerűen lehet nyaralni, ha jó a társaság.