Nógrádi Gábor: „Azt kérdezitek, miért írtam éppen egy félig arab származású kisfiúról, meg terroristákról ifjúsági regényt a New-York-i ikertornyok lerombolása után? Némi gondolkodással ki lehet találni. A szörnyű merénylet miatt mindenki az arabokat szidta, sőt gyűlölte. Én azonban úgy gondolom, hogy egy egész nemzetet, egy egész népet nem lehet elítélni azért, mert közülük tíz, száz, vagy akár ezer fő gonosz, gyilkos tetteket hajt végre. A magyarok között is akadnak bűnözők (például zsebtolvajok Bécsben, gyilkosok Olaszországban, csalók Nagy-Britanniában), de azt visszautasítom, hogy miattuk az egész magyar népet elítéljék. Regényem egy arab származású orvos (az apa) és egy félig arab, félig magyar fiú, Marci bátorságáról szól. Ez persze nem azt jelenti, hogy minden arab ember ilyen bátor. Van ilyen is, meg van olyan is. Nem attól függ a jóságunk vagy a tisztességünk, hogy melyik nemzetbe, vallásba születünk. Csak a szüleinktől és tőlünk függ.”   2. RÉSZLET Marci még szinte két lépést sem tett a zebrán, amikor váratlanul felbukkant előtte egy kutya. A semmiből robbant elő a loncsos-lompos fehér eb, barna foltokkal a hátán. Amint megjelent, rémisztően felvonított, és a fiúra vicsorította mind a negyvenkét fogát. Marci rémületében önkéntelenül hátraugrott, megbotlott, és a fenekére esett a járdán. A következő másodpercben csak annyit észlelt, hogy valami hatalmas fekete tömeg elszáguld előtte, és a kutyát feldobja a levegőbe. A kocsi egy szempillantás múlva eltűnt. A gyerekek sikoltozva futottak Marcihoz, meg az utca vége felé, ahova a kutya repült. Rózsi is átrohant a zebrán, és Marci fölé hajolt. – Minden rendben? Marci csak bólintani tudott, mert még nem tért magához a rémülettől. Talán azt sem vette észre, hogy Tünde a nyakába kapaszkodik, és zokog. Rózsi nem tudta leolvasni a kocsi rendszámát. Ez azonban nem is volt fontos. A kocsi nyilván lopott volt. Borisz helyében, hasonló helyzetben Rózsi is lopna egyet, hogy a gázolás után ne jussanak a nyomára. „Mindenesetre ügyes fiú lehet ez az orosz, ha le tudott nyúlni egy ilyen szuper kocsit – gondolta Rózsi. – Ebből a típusból az országban nem lehet több néhány darabnál.” De hogy került ide a kutya az utolsó pillanatban? Rózsinak sasszeme volt, de az elmúlt tíz percben még a közelben sem látott kutyához hasonló élőlényt. Csoda történt? A földből bújt elő vagy az égből esett le? Amikor a fekete autó meglódult, Rózsi azonnal tudta, hogy Marcin nem lehet segíteni. Mire ő felkiált, és figyelmezteti a fiút, a kocsi már rég elgázolta. Odarohanni és félrerántani a gyereket pedig minimum öt másodperc. Ez azt jelenti, hogy Borisz mind a kettőjüket elütötte volna. Két legyet egy csapásra. Nusinusi rohant ki az iskolából. A gyerekek szóltak neki. – Úristen! – sikoltotta. – Marci! Megsebesültél? Mi történt? – Egy felelőtlen autós nem állt meg a zebránál – mondta nyugodtan Rózsi, mintha csak egy közlekedési baleset fenyegette volna az imént a fiút és nem egy kíméletlen gyilkos. – A magyar gépkocsivezetők inkább tíz évet ülnek a börtönben gázolásért, de nem adják meg az elsőbbséget a gyalogosoknak a zebrán. – Mindig mondtam, hogy nézzetek szét, mielőtt átmentek – tördelte a kezét a tanárnő. – Nem mondtam? Marci felállt a földről, udvariasan odébb tolta a még mindig hüppögő Tündét, és leporolta magát. Aztán arra nézett, amerre az autó a kutyát repítette. Nem hitt a szemének. A kutya farkcsóválva közeledett a gyerekek boldog bandájával a háta mögött. – Semmi baja! – kiabálta Ricsi. – Ilyen nincs! – tette hozzá Bence. – Ötven métert repült legalább. – Amikor meg felállt, csak megrázta magát, mint egy macsek! – folytatta Ricsi. – Kié ez a kutya? – kérdezte Nusinusi, de senki sem válaszolt. Rózsi leguggolt, magához intette az ebet, megvakarta a füle tövét, megsimogatta a fejét, a hátát, a hasát, de egyetlen sebet sem talált. A kutya közben fenyegetően morgott. Igaz, hogy Rózsi most testőr, de bérgyilkos volt – gondolta Cili és felborzolta a szőrét. „Fehér ember nem felejt” – mint az indián mondás tartja. Pláne, ha macska. Illetve kutya, na! Momentán. Rózsi sok mindent megélt már vérzivataros életében, de a kutya sértetlenségét ő sem értette. Minden állatot a mennyországba hajított volna egy ekkora ütközés. Nem tudta elképzelni, mi történt. Ekkorát ugrott volna ez a korcs eb? Kizárt dolog. A kutya Marci lábához dörgölődzött, majd ide-oda hentergett előtte, mintha már évek óta ismernék egymást. – No de Marci! – mondta Nusinusi. – Mért nem mondod, hogy a te kutyád? Hiszen látszik! Majd megbolondul érted! – Nekem nincs kutyám – mondta Marci. – Sose volt. Egy macskánk volt, a Cili. De egy éve már az sincs. Cili emlegetésére a kutya felugrott Marci mellére, és a fiúnak magához kellett ölelnie, ha nem akarta, hogy az állattal együtt megint dobjon egy hátast. Körben a srácok nagyon élvezték a műsort. Azt sem tudták, hogy most hülyeségeket kiabáljanak, mint szoktak, vagy röhögjenek. Mint szoktak.