Hintafa blog   A történetben egy csapat gyereket titokzatos meghívást kap Henley Creekbe. Hamarosan kiderül, hogy a szülők számára ártatlan családi nyaralásnak álcázott kiruccanás több furcsaságot és egyelőre érthetetlen rejtélyt tartogat, mint azt elképzelték. Hamarosan összeismerkednek a folyó alatt élő titokzatos lénnyel Fanfolával, aki megismerteti őket ottlétük igazi céljával. Egyfajta ősi csatát -vagy ha jobban tetszik- játékot kell végigcsinálniuk, aminek célja, hogy megmentsék a folyót és visszafordítsák a víz folyásirányát.    Fanfola csupa olyan dolgot ígér, aminek kevés gyerek/olvasó tud ellenállni. Egy csata, ami igazából egy játék. Bár véresen komolyan kell játszani, de mégsem sérülhet meg benne senki. Mégis, a nyertesek igazi hősnek fogják magukat érezni, a vesztesek pedig átélik az alul maradó fél minden fájdalmát. Ráadásul az egész kaland szórakoztató lesz és félelmetes.  Ezt nevezem a HP-generáció számára ígéretes kezdetnek! Baccalario, és szerzőtársa Davide Morosinotto (mindkettejüknek több ifjúsági regénysorozatot is köszönhetünk) a hat részesre tervezett kalandregény hangulatát sejtelmes, néhol enyhén borzongatóan izgalmasra festik meg. Ne gondoljatok semmi elrettentőre. A kincsvadászat izgalma és feszültsége, melynek a sejtelmes folyó ezüstszürkéje, a növényzet érintetlen bujasága, a gyerekek külvilágtól és a szülőktől való teljes -bár nem tudatos- elszigetelődése adja a hátterét.     Egy szó mint száz, nagyon élvezetes olvasmány, szinte pillanatok alatt a végére értünk még úgy is, hogy felolvastam. A szöveg nyelvezete egyszerű, olvastatja magát. A titokzatos, néha mesebeli-miszitkusnak tetsző események és szereplők kézen fogják az olvasót és nem is nagyon eresztik a végéig. Az utolsó fejezeteknél már sejtettem, hogy nem fog annyi mindenre fény derülni, mint ahogy én azt szerettem volna.  Arra viszont mindeknéppen elég volt, hogy a könyvtárban utánanézzen az író munkásságának.   Felnőttként olvasva örültem volna a részletgazdagabb karaktereknek, vagy a kissé cizelláltabb eseményleírásoknak (különösen a kaland résznél, amit a felvezetés után úgy találtam, egy picit gyorsan lezárt a szerzőpáros), esetleg ha több dolog derül ki erről a furcsaságokban bővelkedő völgyről. Ugyanakkor azt gondolom, hogy a 9+ korosztály számára, az önálló olvasást választóknak kevésbé lesznek ezek zavarók, mert az általam érzékelt réseket a fantáziájukból pótolják majd. Kinek-kinek vérmérséklete szerint.    Baccalario könyve kedvére tesz azoknak az ifjú olvasóknak, akik szeretik a titokzatos kincsvadászatokat, de azoknak is, akik nem bánják, hogy kibontakozóban van egy gyengéd szál is a főszereplő és a másik csapat egyik tagja, Amy között. Ezen a téren is azt remélem, hogy az író egy kicsit nagyvonalúbb lesz mad az elkövetkezendőkben a részletekkel, mert az induló kötetben megteremtett hangulattal mi a horgára akadtunk.       Jeffi olvas blog Az alaptörténet: Az egész mechanizmust egy fura lény indította el. Nem teljesen jöttem rá, hogy micsoda. Az biztos, hogy ezüst bundája van, menő köpenye, fura, de kedves humora, és tud varázsolni, úszni, és fákba csúszdát készíteni! Kifejezetten érdekes fazon, őt még nem döntöttem el, hogy szeretni fogom-e vagy nem. Kissé ködösen fogalmaz, és ezt Pit is tudja és zavarja is (engem is), úgyhogy azért van egy olyan érzésem, hogy susmusban titkol egy csomó mindent a gyerekek elől. De ő választotta ki a tíz játékost, és ő mondta el a szabályokat (ködösen, mint mondottam). Nagyon tetszett a könyvben az a mondat (idézni már nem tudom, mert visszavittem a könyvtárba), aminek a lényege az volt, hogy ha nem játszanak, nem vállalják a harcot a gyerekek, akkor a mágikus lények, a visszafelé folyó folyó, és a folyó népe feleslegessé válik, mert akkor már egyetlen egy gyermek sem lesz aki hisz az álmaiban, és a varázslatban. És ez annyira tetszett. A harc lényege, hogy a folyó visszatérjen a normális folyási irányába, de ezt csak tiszta szívvel, gyermeki paranccsal lehet elérni. Kell, hogy a nyertes higgyen abba, hogy ha a folyónak megmondja az irányt, akkor az teljesíteni fogja a kérését! Kinek ajánlom: Gyerekeknek (9 éves kortól ajánlja a kiadó), de szerintem kisebbeknek is fel lehet már olvasni! Gyermek lelkű felnőtteknek. Mindenképpen vannak benne szép gondolatok, és valóban gyorsan haladható, izgalmas és adott logikát követ (tetszett, hogy mindennek megvan, a maga logikája.   Lock 2. - A hold szövetsége   Kiadás éve: 2018 Oldalszám: 192   A küzdelem elkezdődött. Innen már nincs visszaút. Négy szövetséges áll melletted, öt ellenfél pedig veled szemben. A következő lépésnél egy bárka, egy kút és egy barlang vár rád. Nem beszélve a kincsről. Nem számít, hogy mit akarsz. Mint ahogy az sem, hogy az ellenfeled egykor a legkedvesebb barátod volt. Mostantól csupán egyetlen dolog számít: a folyó. Mindent bele kell adnod. Nincs más választásod, meg kell vívnod a Henley Creek-i csatát. Egy régi csata, amit meg kell nyerni. Egy titok, amit meg kell őrizni. Egy történet bátorságról és barátságról. Ez a nyár is úgy indul, mint a többi, mígnem Pit szokatlan meghívót kap, hogy látogassa meg unokatestvéreit az isten háta mögötti Henley Creekben.     Hintafa blog     A folyó még mindig visszafelé folyik Henley Creekben, a Vadak és a Kíméletlenek pedig újabb próbával néznek szembe a szünidei kincskereső kalandcsatában.   A Hold szövetségében már látszik, hogy a történet valójában két szálon fut. Mialatt a csapatok igyekeznek az agytekervény-próbáló kihívásokat teljesíteni, addig a háttérben egy másik “nyomozás” is elindul. A folyó népének titkait szeretnék kifürkészni, mindazt, amit elhallgatnak előlük. A válaszokkal fukarkodó varázslény, Fanfola az éles eszű Pit Summerben emberére talál. Ráadásul a fiúnak akad egy titkos segítsége, akiről még a folyó népe sem tud.   Egyre jobban tetszik ez a külsőségeiben is átgondolt és ízléses sorozat. Az első résznél felróttam az írónak, hogy nagyon visszafogottan adagolja a részleteket, de a kezdeti távolságtartás után a szereplők ebben a részben már kidolgozottabbak. Különösen az tetszett, hogy többségük józanul figyeli az eseményeket és nem adja be kritika nélkül a derekát a kincskeresésnek. Persze a megválaszolt talányokra jutó újabb kérdések száma ismét halmozódott, kíváncsian várom, hogy hová tart a történet. Az már biztos, hogy a legutolsó részig kénytelenek vagyunk várni, mert minden rész egy próbát ölel fel. Ez persze nem feltétlenül kedvez a sorozatoktól idegenkedőknek, viszont az érdeklődés fenntartásának biztos módja.    Baccalario jól választotta meg a témát: a játék, a gyerekek természetes közege, így ezzel nehéz mellélőni. A titokzatosság mellé bizsergetően feszítő a tény, hogy a felnőtt világtól elszigetelten, attól függetlenül létező gyerekcsapat saját magukra és egymásra támaszkodva próbálják a látszólag megoldhatatlannak tűnő feladatokat. Ezt a hangulatot fűszerezi tovább a háttérül szolgáló talányos, titokzatos, elhagyatottnak tűnő táj adja. Ez az egyveleg teszi letehetetlen olvasmánnyá. (A fordítás Túri Zsuzsanna munkája.) A gyors ritmusban, szinte filmszerűen pörgő események könnyen követhetővé teszik a  történet fonalát. Kíváncsiságunkat tápláló talányok száma ezúttal is szaporodott. És persze mi táplálná jobban az olvasás tüzét, mint maga a kíváncsiság? Az enyhe feszültséggel telített, titkokkal megtűzdelt atmoszféra krimiszerűen misztikusan izgalmas. (Bízom benne, hogy a végkifejlet arányos lesz izgalmunkhoz.) Mivel Baccalario az olvasónak sem enged semmivel többet látni, mint a szereplőknek, így mi is a játék résztvevői lehetünk.  A kincskeresésbe még az is belefér, hogy főhősünket érdekes -szinte már moralizáló- választás elé állítsa. Meddig érdemes követni a szabályokat és mikor jön el a pillanat, hogy a szívünkre hallgassunk? Egyre jobban tetszik ez a vakáció...