"Már majdnem éjfélre járt, mire megérkeztek az állomásra. Hamarosan a nagyapa lakásához vezető úton gyalogoltak. Úgy tervezték, egy ideig meghúzzák magukat az öreg lakásán. Mindazok után, ami a Hadtörténeti Múzeumban és a Scotland Yardon történt, a fiú úgy döntött, jobban teszik, ha nem hozzájuk mennek. Jack meglepetésére Rádzs boltjában égett a villany. Az újságárus még fenn volt, épp behordta a másnapi újságokat, amiket kötegekben pakoltak le a bolt elé. A fiú tudta, hogy Rádzsban megbízhatnak. Ami fontos volt, hiszen őt és a nagypapáját épp üldözte a rendőrség."     szembetuno. blog   Angliai csata, 1940       David Walliams nevével olyan sokszor találkoztam, már-már kínosnak éreztem, hogy még nem olvastam tőle (igen, vannak ilyen kis fura becsípődéseim, nem akarok kimaradni a jóból). A nagy szökés megjelenése tökéletes lehetőséget biztosított, hogy behozzam a lemaradásom. Minden jó, ha a vége jó.   London, 1940 A kötet terjedelme azonnal meglepett. Egy gyerekeknek szánt történet, és csaknem ötszáz oldalt számlál. Kicsit félelmetes, de semmiképp sem átlagos. A könyvbe lapozva viszont minden vélt vagy valós aggodalmam tovaszállt. A tartalom sem átlagos ugyanis! Az illusztrációk, a betűtípusok és a betűméret játékos, mégis logikus és külön szórakoztatófaktort jelentő váltakozása már ránézésre is kedves légkört varázsol. A történet a nagypapa és unokája különleges kapcsolatát helyezi középpontba. Jack egészen pici kora óta csüng az egykori háborús veterán nagypapa történetein. A hét fénypontja a nagypapával töltött hétvége, a különlegesen összeilleszthetetlen konzervek elegyéből készült vacsora, az elmaradhatatlan angliai csata beszámolójával és a fekete-fehér klasszikus háborús filmek maratonjával.   Big Ben, 1940 Az idilli képbe azonban hamarosan bezavar Bunting repülőalezredes egyre elhatalmasodó szenilitása, mely teljesen felőrli a családot. A nagypapa szent meggyőződése ugyanis, hogy még mindig 1940-et írunk. Eszerint éli mindennapjait, eszerint viselkedik a társas kapcsolataiban is. Kommunikálni pedig szintén csak úgy lehet vele, ha valaki hajlandó belépni az „ő világába”. Jack remekül alkalmazkodik a kialakult helyzethez, s szoros kapcsolatot ápol nagyapjával azután is, hogy az Alkonyi Hajlékba száműzik. A kalamajka és fondorlat viszont csak ezután következik, s a cím a történet e szakaszára is vonatkoztatható.   A másik talán, ami a nagy szökést magában hordozza: a valóság. Bunting repülőalezredes múltbeli énjéhez való visszavágyódás, a háború okozta sérelmek, sebek és hőstettek felidézése, a külvilág, a jelen kizárásával.   Nem akarom messzi utakra terelni a bejegyzés gondolati folyamát, de mindenképp meg szeretném említeni, mennyire okosan felépített a történet, mennyire sokat ad azzal, hogy észrevétlenül csempész történelmi szálakat és ismereteket a cselekménybe. Bunting repülőalezredes igazából minden angol gyerkőc nagypapája/dédpapája helyett mesél. Mesél azok helyett, akik már nem tehetik meg, emléket állítva nekik, példaképként szolgálva a veterán repülőket csodálva szemlélő buksiknak. Angliai csata, 1940 A nagy szökés csodálatos és lebilincselő történet. Mese az unoka és a nagyszülő közötti különleges és szeretetteljes kapcsolatról. Mese a háborúról és a csatákról. Mese az időskorról, és arról, hogy igenis meg lehet érteni a világukat. Mese arról, hogy hiába veszítünk el egy példaképet, egy számunkra fontos személyt, míg emlékét minden nap felidézzük, ott van velünk mindig. Mindez pedig hihetetlenül olvasmányos, játékos stílusban, minek hatására huszonéves fejjel is belefeledkezhet az ember a történetbe, és meglepve tapasztalja, hogy már a végére ért.